A globál bálvány, mindenesetre.

Harcostársam élete mostanság
viszonylag nyugodt mederben folyik,
egy nyugati hercegségben kapott
választottjával egyetemben
ideiglenesen menedékjogot.

Kétszobás apartmant laknak
az Óváros közelében, egy ügyünkkel
rokonszenvező szállodatulajdonosnak
köszönhetően, s a reptér sincs messze,
könnyű elérni onnan a légifolyosót.

Hitvesemmel a fokozott biztonság
érdekében s lelki gyakorlatként főleg
telepatikusan érintkezik, tudja már,
hogy állást változtatott, jelenleg a Nemzeti
Televízió jól fizetett alkalmazottja.

Bankkártyáinkra különös gondot
fordítunk, a Mastercard típusúakat
nemrég cseréltük le megfelelőbbnek
véltekre, eminens célunk, hogy minél
kevesebb legyen a papírmunka.

Családunk dinamikusan bővülni
látszik, leányunk születése után
alig néhány héttel hitvesem
egy egészséges fiúgyermeknek is
reméljük, elkötelezett életet adott.

Hitvesem kérve kérte
harcostársamat, avatkozzon be,
mert annyira szerelmes vagyok belé,
hogy az már komolyan veszélyezteti
küldetésünk amúgy is bizonytalan sikerét.

Át kell vészelnünk a csendes
éveket, a világ ezen szegletében
a Forradalom nem időszerű,
távlati stratégiánk jegyében
belefogtunk a páholybővítésbe.

„Következő ütközési pont
Sanghajban, a Hősök terénél –
harcostársam, ne szidj meg érte.”
(A grafológus itt hallgat, az üzenet
elektronikus formában érkezett.)

Éppen indulni készültem,
mikor indulnom kellett.
A Duna magasan állt,
a budai rakparton
akadozott a koradélutáni forgalom;
a taxisofőrrel nem osztottam meg
sem reményeim, sem félelmeim.

Műtős ruhába öltözötten,
kezem aggályosan megmosva
sután beljebb hatoltam,
hátrébb valami mozgás volt,
odamerészkedtem, s mialatt
a látvány nagy nehezen végre
tudatosult bennem, hallottam
oldalról: „Itt a lánya, apuka!”

Apró, gyors mozdulatokkal
tisztogatták vérmaszatos újszülöttemet,
s közben szememben fokról fokra
kirajzolódtak testének lágy formái,
a mikroszkopikus ujjak,
a nemesen hajló, hátul kisé elnyúló
keleties fej,
mintha a legnagyobb felületek törvénye szerint
ábrázolná kicsiben önmagát, a fáraónőt,
Nofretetét vagy Kleopátrát,
a vékony tészta határozott csigavonalát idéző
mákosbejgli fül,
a fitos orr,
a szemöldök felívelő sejtelme –
ahogy anyja első pillantása vett le
lábamról a nevezetes költözködéskor,
de neki segített a szemspirál.

A gyermekápoló megnyugtatása,
hogy dehogyis vagyok rosszul, apuka,
s újabb kéztisztítás után
megérinthettem véremet,
elsuttoghattam első hozzá intézett
szerelmes szavaim,
aztán a kórházi személyzetre,
a Gondviselésre
és feltételezett lelki erejére bíztam
az aznap esti rossz hírekig
további sorsát.

„És nem kell nekem senki helyetted,
és nem pótolhat téged senki többet,
akár egy napig, akár száz esztendeig
maradhatunk együtt ezen a világon –”

Sírtam, ahogy csak férfi sír.

Győr városnak határában halastó,
halastónak partja táján parkoló,
parkolónak szegélyénél Aranyhal,
s íme három kívánságunk szavakkal:

koppányvölgyi pontytöpörtyű először,
bakonyi halgombócleves erőből,
fertályóra múlva rác ponty, kis adag,
barátaim, tiszteltetem a Halat.

Ma van a Plakátfiú születésnapja,
születésnap, amit tartunk is meg nem is,
születésnap, hova megyünk is meg nem is,
születésnap, honnan késünk is meg nem is,
viszünk is ajándékot meg nem is.

A Tűzhajúval alma materemben
mint égi testek kerülgetjük egymást,
végül összezuhanva vonulunk le a főlépcsőn,
a portán kérdezik a címét, üzlet
a kínai negyedben, magyarázza.

Villányi vörösbort veszünk, és
vannak nálunk lakberendezési tárgyak,
szagot fogok a koszlott kapualjban,
lábam ismeri a lépcsőt, szemem
a félhomályt, szívem az érzést.

A Plakátfiú nincs egyedül, köszön,
nem tudom, hova tegyem a szőnyeget,
dühös is vagyok és sírnom is kell,
ha természetes, hogy bármikor leülhetek
nála, akkor mért van begipszelve a keze.

Indulóban a másik lakásba
Patroklosszal versenyezni kezdünk,
ki ér le hamarabb a földszintre, ingünk
szakad, vérzünk, s a liftajtót föltépve
alaposan ráijesztünk egy arabra.

Csilla a Kisszepával külön utakon jár,
zugligeti csehóban bodorodik füstjük,
kicsit sem meglepődve érzékelem,
hogy a Deák tér közelében fuzionáló
társaságban akad már egy-két mobil.

Rosencrantz udvarfival mind a ketten
szivart készülünk venni a Plakátfiúnak,
a bolti banda harcostársammal szimpatizál,
körbekínálja őket aromás cigivel,
kis híján beszippant minket a bár.

Férfiak és nők, most akár zajongjatok,
látván vonulni, rövid kantáron táncoló
lufikkal csak vonulni bolondos, furcsa
kompániánk a Gettó felé, s ha valaki
elmarad, az föl se tűnjön senkinek.

Plakátfiú, boldog szülinapot,
sok boldogságot kívánunk neked,
hadd gratuláljak, a Jóisten éltessen,
hogy telt a nap, hogy telt az év,
Plakátfiú, hogy telt az élet?