Nézd Kemenesalját, latin mező,
Soracte behelyettesíthető
a Sággal bármi helyi rajzban –

teuton vonásokat kaptam,
feminin az utolsó halovány
Berzsenyi, apai dédnagyanyám.

Feldúlják vérségünk azonnal,
mint sívó vidéket a landsknecht:
beáramlik dédnagyapámmal
a sehonnai ág, a Lanczkor.

Vagyis Landskron: „föld koronája”.

Apai nagyanyám
nemzője és
nagynénjének ura
ugyanaz az úr volt: a kemenesaljai birtokos
feleségének húgát is elcsábította.
Hogy kiderült,
a lányt teherbe esése után a fővárosba küldték.
Itt született meg nagyanyám,
kit szülőanyja
a világra jövetele utáni harmadik napon
hagyott rá egy pesti polgárcsaládra.
Tizennyolcadik születésnapjáig
fizették érte a gyerektartást.
Aztán kitört a háború is,
és nagymama hazatért Köcskre,
megkeresni a vér szerinti anyját;
meg is találta.
Az apjával sosem találkozott.

Mint egy miniatúrafestő képén:
körömnyi
házakkal a falu a Ság s a Kissomlyó között.
Foghíjas jegenyesor,
kopaszon didereg,
amint a hóbunda lepereg róla.
És a hitvány, tűzre való akácok;
melyek csak a házak közvetlen közelében maradoznak el.

Egyetlen utca
füstölgő kéményekkel, két templomtoronnyal.
Fehér kertek a léckerítések mögött.
Megannyi görnyedt szilvafa, orgonabokrok, bodzák.

Rövid vágás a villogó szikével,
akárha csecsemő mellén –
ahol a Csikászó-patak (korcsolyáznak keskeny jegén)
szelíd kanyart ír,
ott van a föld alatt: a csirkeszívnyi szív a mozdulatlan tájban.
Ő az: bal bokáján, melyet kevéssel halála előtt
tört el egy részeg botladozás alkalmával,
melyről már lefoszlott a szövet és a hús: ott a rögzítő fémdarab.

Feltámadásod álmodom, apa.
Feszes inak kerülnek csontjaidra,
és hús, s a súlyfelesleged;
újraformázza testedet tíz gyengéd, láthatatlan ujjbegy.
Készre. Akkor lángba taszítalak,
te! zsírral
sötéten telített áldozati tűz.