A keresztények körében nem ismeretlen Krisztus kínszenvedésének története. A katolikusok körében elfogadott és gyakori ennek képi megjelenítése is, hogy mindenki számára érthető, könnyen elképzelhető legyen. Ezért épültek a kálváriák, ahol minden kápolna vagy képoszlop a szenvedéstörténet egy-egy állomását jeleníti meg, utalva a jeruzsálemi Golgotára. Kálváriákat magyar nyelvterületen is sokfelé állítottak, a legtöbbet az ellenreformáció időszakában, a barokk korban, de az ezt megelőzőből, de különösen az ezt követő időszakból is ismerünk számosat. Stációik száma változó, ismertek az 5, 7, 12, 14 de akár ezektől eltérő számúak is. A kálváriaépítés hagyománya szorosan összefügg azzal a keresztény hittel, hogy aki elzarándokol Jeruzsálembe, felkeresi Jézus kínszenvedéseinek helyszíneit, végigmegy azon az úton, melyen Jézus felcipelte a keresztfát a Koponya hegyre, bűnbocsánatban részesül. A ferences szerzetesek már évszázadok óta minden pénteken délután 3 órakor keresztúti ájtatosságot tartanak ezen az útvonalon, s a szertartáshoz a zarándokok is csatlakoznak. Ám nem adatik meg mindenkinek oda elzarándokolni, ezért jeruzsálemi mintára világszerte kálváriákat kezdtek építeni, melyeknek stációi felelevenítik a szenvedéstörténetet. Az e helyeken elvégzett keresztúti ájtatosság ugyanolyan bűnbocsánattal jár, mintha csak Jeruzsálembe zarándokolt volna el a hívő közösség. Emeljünk ki egyet a kálváriák közül, közelsége miatt a miskolcit.
A miskolci kálváriát a 19. század második felében építtette Máriássy Gábor egri kanonok, egykori miskolci plébános. Ennek 7 stációja volt, felszentelésére 1863-ban került sor. A 20 század közepéig szolgálta a katolikus hívő közösséget, emellett kedvelt kiránduló- és pihenőhelye volt a miskolciaknak, a vonaton, vagy szekéren, autón városba érkező idegenek pedig megcsodálhatták, a neogótikus stílusban, harmonikus összhangban megépített szakrális épületegyüttest, gyönyörködhettek annak festői fekvésében, melynek aljába, mintegy azt kiegészítve, egy évtizeddel később megépült a ma is Népkertként ismert városi park. A 20. század közepén mindez megváltozott. (A miskolci kálvária-domb és építményeinek történetét részletesebben lásd Dobrossy István és Kárpáti László tanulmányában, mely a miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 27. (1991) számában olvasható.) Egyes vélekedések szerint nem véletlen, hogy az 1953-ban megépült három-, sőt, a pinceszintet is beleszámítva négyszintes pártház (a mai Herman Ottó Múzeum központi épülete) éppen a Kálvária-domb aljában kapott helyet, megszüntetve ezzel a kálvária és a Népkert szerves kapcsolatát, s eltakarva a szemek elől a kor szellemétől idegen, azt megsemmisíteni kívánó szakrális teret. A miskolci kálvária azóta is tetszhalottként várja az újjáéledést.
Hogy ez az újjáéledés mikor következik be, nem tudható. De hogy van remény és van újjáéledés, bizonyítja egy Miskolchoz közeli kistelepülés példája. Krisztus kínszenvedésének történetét ugyanis nemcsak kálváriákon, hanem képeken, plasztikákon, festményeken és egyéb művészeti alkotásokon is gyakran ábrázolják. Sok olyan katolikus templom létezik, melynek falait e történet stációi, vagyis ezeknek képi megfogalmazása díszíti. Leggyakoribb a 14 stációból álló képsorozat. Ilyen, 14 sorozatos stáció sorozattal lett gazdagabb 2020 húsvétján a hernádkaki római katolikus gyülekezet, amikor új, századunk elején épült templomába megérkeztek a Megyeri-Horváth Gábor festőművész által készített festmények. Ezután az egyházközség templomba járó, hívő gyülekezete számára még inkább adott, hogy elgondolkodjon, elmélkedjen afelől, mire is tanít minket a húsvét, mit üzennek a stációk képei korunk embere számára. Mert az ott megfogalmazottak ma is aktuálisak, a ma embere is erőt meríthet belőlük. Hisz napjainkban is előfordul, hogy valakit jogtalanul, ártatlanul ítélnek el, bántalmaznak. A ma embere is hordja a keresztet, viseli a nehézségeket. Nehéz útja során több gúnyolódó, irigy, rosszakaró emberrel találkozik, mint jóakaróval és segítővel. A ma embere is sokszor megbotlik és elesik, de ereje kell, hogy legyen újra és újra felállni, és ismét vállára venni a keresztet, folytatni útját. Lehet, hogy úgy tűnik, hogy útja végén elbukott, de a hívő ember tudja, hiszi, hogy minden szenvedés véget ér egyszer, s a halál után jön az újjászületés, a feltámadás. Hiszen a barlangsírba helyezett halott Krisztust harmadnapra hiába keresték az asszonyok, mert feltámadt. Erre tanít minket, erre tanítja a ma emberét is a húsvét, s erre emlékeztetik a stáció képei is a templomba járó, vagy oda csak éppen betérő hívőt.