Ede meglehetősen különc ember hírében állt. Sokan ismerték őt a városban, hiszen megjelent szinte minden kulturális eseményen, rendezvényeken, de bensőséges kapcsolatot, barátságot senkivel nem tartott. Ám ha szóba elegyedett valakivel, annak súlya volt. Mindenkit ámulatba ejtett alapos, tömör véleményével, sok megszívlelni való mondandójával. Egyszer aztán, valami városi ünnepség után, amikor kezdett szétszéledni a tömeg, utána eredtem. Tisztes távolságból, ne is vegye észre, hogy követem. Kíváncsi voltam, hogy hol lakik. Szerencsém volt, mert hazafelé bandukolt. Megvártam, amíg becsukja maga mögött a kaput, aztán sietve lestem a kapucsengő névtábláit. Egy életem, egy halálom — gondoltam — és felcsengettem hozzá. Rosszabbra számítottam. Nem volt morózus, nem volt bizalmatlan, úgy hiszem, ő is emlékezett rám valahonnan. Elmondtam, mennyire csodálom őt, és most segítségét szeretném kérni, mert hisz mindent tud. Költő barátom felkért a Légyottra, vajon igaz-e az anekdota, mely szerint Ady az Operaház előtti szfinxben Lédát vélte felfedezni, ezért ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy felmásszon a szoborra.
— Nos — kezdte, ez egy jóval hosszabb történet ennél.
Vagy tízezer évvel ezelőtt, amikor az utolsó jégkorszak véget ért, az akkori emberek hirtelen hatalmas fényességet láttak. Sokkalta fényesebb volt, mint a Nap. Tűzszekér érkezett a Szíriusz egyik bolygójáról, aminek a parancsnoka Efemerida volt. Efemerida az én egyenesági ősöm. Engem is eredetileg így hívnak, de a hétköznapi világban egyszerűsítettem az Ede névre, mindenki így ismer. Efemerida nem más, mint az Abszolút Idő, vagy Világidő. Ők mindent ebben számolnak, nagyon primitívnek tartják a mi időszámításunkat. A Tűzszekéren sokan érkeztek férfiak-nők vegyesen. Hatalmas tudással rendelkeztek, és küllemre is elbűvölőek voltak. Legfőbb küldetésük az volt, hogy tanulmányozzák a földi élőlényeket, főképpen az akkori embereket. Közeli kapcsolatba kerültek velünk, és egy idő után párosodtak. Utódaik születtek, akik rendkívül változatosak voltak. Minden földi halandóval nem léphettek testi viszonyba, de sok-sok generáción keresztül az efemeridák vérvonala szétterjedt a földi emberiségben. Akik egyenesági leszármazottaik voltak, több tulajdonságát vitték tovább az efemeridák különleges adottságainak. Ám az évezredek folyamán, búvópatak módján néha egészen váratlan helyen bukkantak fel olyan utódok, akikbe az efemeridák különleges képességeiből jutott valamennyi, belőlük lettek a sámánok, táltosok, garabonciások, költők, világhódító hadvezérek, zeneszerzők, feltalálók, tudósok.
Az efemeridák kísérletezni is akartak. Hoztak magukkal egy különleges biológiai laboratóriumot is inkubátorokkal. Magot és petesejtet vettek magukból, ezeket összehozták földi állatok ivarsejtjeivel. Ezekből aztán mindenféle félig állat, félig ember torzszülöttek keletkeztek. Tovább szaporodni nem tudtak, de rendkívül hosszú ideig életben maradtak. Ezeket a lényeket a földi emberek félistennek tartották és az egész világon mitológiát építettek köréjük, ami máig megfejthetetlennek tűnik azoknak, akik még nem hallottak semmit az efemeridákról. Gennagyij Bibin, a „Nagy Bibin” orosz tudós-fizikus azt állította, hogy a földönkívüliek többször is beavatkoztak a földi emberek életébe. Legutóbb például a tunguz meteor máig megfejtetlen megsemmisítésénél.
Adybandi tudta, hogy ő az efemeridák közvetlen leszármazottja. Sámán-tudását költeményeibe ágyazta. Léda meg az örök Szfinx. Benne ősi ösztönök uralkodtak kifinomult gondolkodásmóddal. Az sem véletlen, hogy a budapesti Operaház elé szfinxeket álmodtak, hiszen a művészet egyik fellegvára elé a mitikus lény éppen odaillik. Amikor Ady egyik dorbézolása után megpillantotta a szfinxet, nem a részegsége miatt gondolta úgy, hogy az Léda. Ady tudta, hogy a szfinx is, meg ő is efemerida leszármazott. A Szfinx már csak kőszoborban él, de azonos Lédával. A földi lények közül az oroszlán párzik legtöbbször. Az embernél is többször.
Ede kis szünetet tartott a meséjében. Szívesen hallgattam volna még, de akkor pittyegett a telefonom. Mély kábulatból otthoni ágyamban ébredtem. Megnéztem az üzenetemet. Költő barátom írt egy felkérést a Légyottra, Ady és Léda különös szfinxes kapcsolatáról.
Ásítottam egyet, majd sebtiben, hogy el ne felejtsem, leírtam amit álmodtam.