Éppen henyéltem — glédában a lábam,
míg egyszer csak — vivát! — megláttam...
Ginát, vagy valamely egyéb múzsát,
— Lédát, Adym, ha erre kértél —
ki költő lelken-agyon-ágyon zúz át,
mígnem szfinx módjára ridegen célt ér.
Bár mondhatná néhány okoskodó:
akkor még nem is éltél —, csak
legurítánk Endrével néhány Radegastot
a nők miatt, meg amit még
az Isten ránk rohasztott.
Benned lakom, mondtam neki utalva
a házamra, az utcájára —, ahol nincs páros
meg páratlan oldal. 1, 2, 3, 4, 5 így
mennek a számok a házamig — meg Rádra,
ami nem város.
S te bennem laksz, folytattam,
zsebemből elővéve pici kötetét —
kb. 3x4 cm és 75 forint az ára —
a Magyar jakobinusok dalát.
Nahát, mondá Adym és leemelte a polcomról
az imént utalásszinten már felemlegetett
A budapesti prostitúció történetét,
mire én zavaromban a mellette álló, illő
Hogyan jutunk a magasabb világok megismerése
felé című Rudolf Steiner-könyvért nyúltam.
Addigra már károsan sok sört megittunk.
Kezded elveszíteni a fonalat... meg a rímet, korholt
(vagy horkolt, nem tudom már).
Szard le, barátom, kiáltottam a mesternek
crescendóban, és roppantul megvidámodék, hogy
operai jártasságom sem megy veszendőbe.
Ebbéli örömömben kezdtem ezt a dalt,
de befejezni nem bírom,
csak írom,
pedig rom
om.
m.
.