Mi, bátor akhájok szomorúan kötünk ki egy újabb ismeretlen szigeten. A hőség lassan az eszünket veszi. Néhányan közülünk a partra szállnak. Mikor azt kérdezem, ugyan mi a fenéért, a válasz ismét egy szó csupán: Odüsszeusz. Néhány óra múlva visszatérnek, arcukon idióta vigyor. Odüsszeusz lelőtt egy sovány kutyát a szigonypuskával. Este nagy lakomát rendezünk, kiabálja Basszus, akinek megkopott basszusa sérti a fülünket. Mégis végighullámzik a hajón a vidámság. A hangulat már-már idilli, csak mi néhányan lógatjuk az orrunkat. Odüsszeusz, önjelölt vezérünk kijelenti, hogy követséget akar küldeni a sziget urához. Feltéve, hogy van olyan. Mi, bátor akhájok egy hangyányit se akarunk követségbe menni. Meleg van. Amióta a Nap eltűnt az égboltról, melegebb van, mint bármikor. A meleg megolvasztotta mindenünket, a szívünk egy csatakos zsírcsomó. Csöpög minden, ragad minden, bűzlik minden. A követség is büdös. Végül a többség beleegyezik a követjárásba, mert Odüsszeusz túlságosan makacs. Nem akarjuk hallgatni, inkább ráhagyunk mindent. Amikor eltűnt a Nap, s ránk tört ez az észveszejtő forróság, egyedül ő nem kiabált, ehelyett a hajót a parttól jó messzire kormányozta. Igaza volt. A szárazföldből hamarosan robbanások gombái nőnek az ég felé, akár vargányák az erdőben, eső után. Azóta hisszük, hogy neki köszönhetjük az életünket. Mi, bátor akhájok. Bár például Basszus pólójáról már szinte megfejthetetlenné kopott a felirat. Mi. ba.o. ..háj.k – ennyi látszik belőle. Az izzadság lemarta a többit. Én ellenzem a követjárást, de lehurrognak. Sorsot húzunk. Az eredmény: Eurülokhosz és négy másik. Odüsszeusz bezzeg a hajónál marad. Nem is tudom senkinek se az eredeti nevét, jut eszembe ma már sokadszorra. Mindenki Senkise. Amíg egymás bűzét szagolva várakozunk, keressük a Napot az égbolton, hátha… De nem. És ez még mindig fölfoghatatlan. Ahogy az is, amit Eurülokhosz habog, amikor egyedül tér vissza. Szerinte ezt a földet egy Kirké nevű motoros banda kormányozza, akik az embereket állattá változtatják. Vagyis mielőtt megsütik és megeszik őket, szarvasbőrbe csomagolják a testüket pár percre. A szarvasbőrt belülről vastagon megkenik fűszeres zsírral, s amikor kibújik belőle az áldozat, már elő is van készítve a nyársra. Még él, amikor átütik rajta az acélt (a seggén dugják be, a vállán bukkan elő). Ha szerencséje van, meghal, mire a tűz fölé emelik. Így járt azoknak a bátor akhájoknak egy része, akik Eurülokhosszal tartottak. Fölfalták őket, ahogy a disznók a makkot, s az ember a disznót. A többi fogságban. Egyedül Eurülokhosz tudott elfutni, hogy elmondja társai sorsát. Mi, bátor akhájok magunk alá rondítunk félelmünkben, mire a történet végére ér. Odüsszeusz, persze, oda akar menni, hátha megmenthet még valakit a mieink közül. Mindig így mondja, mieink. Pedig nem vagyunk a mieink. Nem vagyunk senkik. És nem vagyunk senkié. Megint akad olyan, aki vele tart. Viszik a szigonyos puskát. Kiköpnék utánuk, ha lenne nyál a számban. De olyan tapló a nyelvem, akár a száraz kóró a pusztai aszályban. Fölemelem a tekintetem, s megint úgy érzem, az égbolt egy pontja megreped. Mintha egy ablakot pár pillanatig résnyire nyitottak volna. Alighanem hallucinálok. Gondolom, Theoklümenosz miatt. Aki azt állította még a legelején, hogy egy nagy laboratóriumba kerültünk. Amit égboltnak gondolunk, az a laboratórium mennyezete. Ezért nincs Nap. Elindultuk az akháj túrára, elkábítottak bennünket, és ide hoztak, kísérleti alanynak. Ezért ne gyerekeskedjünk, mutatkozzunk be egymásnak végre, aztán keressük meg a kijáratot. Hülyeség, ordította akkor Odüsszeusz, mi már bátor akhájok vagyunk végérvényesen, s fölkutatjuk a szárazulatot, ahol élhetünk, ahol gyönyörű nők várnak ránk és lágy hantú mezők! Ekkora laboratórium nincsen és nem is lehet, dörmögte Basszus. Igaza lehet. Senki sem érti, mi folyik itt. És mi senkise vagyunk.