Bartók Plusz Operafesztivál
„A Bartók Plusz Operafesztivált (2012-ig "Bartók + ... Miskolci Nemzetközi Operafesztivál néven) azzal a céllal alapították az ezredfordulón, hogy Miskolcot és a térséget bekapcsolja a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe. Az operafesztivál néhány év alatt a közép-európai operaélet fellegvárává tette Miskolcot. A rendezvényt a legmeghatározóbb Bartók-fesztiválként tartják számon, amely élvezi a Bartók-örökösök támogatását is. A fesztiválon a kezdetektől világjáró magyar művészek és nemzetközi operasztárok lépnek föl, és Kelet-Közép Európa szinte valamennyi jelentős operatársulata bemutatkozott már. A Bartók Plusz Operafesztivál kiemelt feladata Bartók Béla életművének ápolása. Színpadi és zenekari műveinek bemutatása így a fesztivál programjának állandó része. A világhírű magyar zeneszerző mellett az operafesztivál hívószava – a fesztivál nevében 2012-ig a „+" jel mögötti tartalom – évről évre változott. Elsőként, 2001-ben Verdi, majd Puccini, Mozart, Csajkovszkij neve jelent meg a „+” után, majd stílusirányzatok (bel canto, verismo), nemzeti zenék (szláv, osztrák, francia), míg 2010-ben az európai operajátszás bemutatása következett Bartók + Európa néven. 2011-ben a rendezvény Bartók + Verdi elnevezéssel „visszatért” kiindulópontjához. Az „újrakezdés” után, 2013-ban megtörtént az irányváltás: a fesztivál nevéből kikerülő „+”-t felváltó „Plusz” a Bartók utáni operaéletre, és az operajátszás Bartók utáni jövőjére utal. A Bartók Plusz Operafesztivál alapítása óta Bartók Béla szellemiségét képviseli: befogad és inspirál, támogatja a tehetségeket és megbecsüli az értékteremtő művészetet. Kutatja a világhírű magyar művész életművének hatását, az utána következő zene- és zenészgenerációk megnyilatkozásait. A bartóki életmű megőrzése és ápolása mellett missziója a Bartók utáni népszerű operarepertoár bemutatása, továbbá kortárs művek születésének elősegítése. Ennek köszönhetően számos új darab megírására kért fel zeneszerzőket a fesztivál, a 2014-től meghirdetett „Jövő kulcsa” operaíró-versenyeken pedig tehetséges komponistákat fedezett fel a nemzetközi zenei élet számára.Az Ezrek operája a „Legyen az opera mindenkié!” elgondolás jegyében került bele a Bartók Plusz Operafesztivál Miskolc művészeti programjába. A világ operairodalmának halhatatlan remekműveit reprezentáló sorozatban bemutatott nagyszabású, ingyenes produkciók új megvilágításba helyezik a klasszikus operákat a díszletként megjelenő város, Miskolc szabadtéri helyszínein.” Forrás: operafesztival.hu
Fotó: Éder Veronika, Légyott, 2016
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Bartók Plusz Operafesztivál
Légyott, pÉn+Tek13
2013-ban 13. a Légyott, a Bartók Plusz Operafesztivál Spanyolnátha által is támogatott kísérő programja. A Fesztivál idején a Spanyolnátha kiállítást rendezett a művészeti folyóirat miskolci műhelyének is otthont adó Teátrum Pincehely Galériában (TPG, Színháztörténeti és Színészmúzeum, Déryné u. 3., június 22.), melynek megnyitója a miskolci Múzeumok Éjszakája nyitó rendezvénye volt.
A rendezvényen debütált, a Spanyolnátha Könyvek sorozatban, tizenhárom sorszámozott példányban megjelent pÉn+Tek13 c. művészkönyv Urbán Tibor és a Spanyolnátha szerkesztőinek munkáit tartalmazza.
2013-ban több mint 120 felkért művész csatlakozott a projekthez. A Spanyolnátha a művekből felolvasásokat tart, 2013-2014-ben megjelenő lapszámaiban válogatás-blokkokat közöl, s performanszokat, kép- és kéziratkiállításokat rendez hernádkaki kertfesztiváljain, valamint a Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művésztelepen.
***
Bartók az Erdélyi táncok első tételének egyik melódiáját 1913-ban jegyezte le, s dallamaiból 13 nap alatt 209 dallamot rögzített. A szerző nevét viseli egy kisbolygó (4132 Bartók). Én hiszek inkább a babonában, avagy Te? „Csak én vagyok, csak én! Ó, virradattal / Csak engem szül a fény, te, semmise!” (József Attila). Az alkotókat arra kértük: engedjék, hogy a pÉn+Tek13 szellemisége megbabonázza őket, műveiket hassa át a zene + a (sors) bona is.
***
A pÉn+Tek13 c. művészkönyv alkotói a Spanyolnáthában: X. évfolyam, 3. szám, 2013/3
http://www.spanyolnatha.hu/uj-lapszam/pen-tek13/legyott-pen-tek13/3418/
A pÉn+Tek13 c. Légyott-projekt alkotói a Spanyolnáthában: X. évfolyam, 4. szám, 2013/4.
http://www.spanyolnatha.hu/uj-lapszam/pen-tek13/legyott-pen-tek13/3483/
***






