Jenei Gyula
1962-ben született Abádszalókon. Szolnokon él. Magyar és történelem szakos tanár; sokáig újságíróként dolgozott. 1998-ban alapította, s azóta szerkeszti az Eső irodalmi lapot (www.esolap.hu) Fontosabb kötetei: Az időben rend van (versek, 2011); Ívek és törések (íróinterjúk, 2011); Ha kérdenéd (versek, 2006); Futóhomok (tárcák, jegyzetek, 2003); Grafitnap (versek, 2002). Honlapja:www.jenei.esolap.huLAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Jenei Gyula
Babonák lapja
hol az origó? előre vagy hátra fut a számegyenes? s én hol
leszek? hol állok majd azon a lapon, amire gyerekkort rajzol
egy idegen kéz — nekem? gyerekkort, amiből felnőni
nem lehet. iskolába menet számolom a járdaköveket;
úgy lépek mindig, hogy vonalra. vagy vonalak
közé. babonázok, de később már nem emlékszem, hogy mi
mit jelent. négyzethálókba gabalyodom. tudni fogom
a számokat, de nem szeretem őket. a fekete kandúr
az üres méhkaptárban lerágja majd saját, még
ki nem nyílt szemű kölykei fejét. a négy cérnanyüszögésből
előbb három, majd kettő, később egy marad, aztán
a csönd nyálkás magzatburka fölött dongani kezdenek
a döglegyek. hét élete van a macskáknak. vagy
kilenc. tíz, tíz, tiszta víz! nem lélekvándorlás, csak
pokol és menny! meghosszabbított szorongása fejkendős
öregasszonyoknak, akik úgy beszélnek a boszorkányokról,
mint bizonyosságról. anyám bólogat, és nem lesz, aki
ellentmond. magamnak kell kitalálnom saját
tévedéseimet. ha kéményseprőt látok, megfogom legalsó
gombomat, s addig szorítom, amíg nem találkozom három
szemüveges emberrel. amíg megfájdulnak az ujjaim.
elengedni a szerencsét nem szabad. a sparhelten lévő lapos
lábosban hirtelen emelkedni kezd a tej föle. nagyon vigyázz
magadra, mondja majd reggel apám. péntek van, ráadásul
tizenharmadika. a tej mellé csúnyán vágott, vastag szelet
kenyeret kapok. étvágytalan reggelek. a tej fehér, a vér
piros. kopasz nyakú fekete jérce vére habzik kicsi tálban. apám
lottózik. tucatnyi szelvény, bűvös számok. soha nem nyer.
egyébként rendíthetetlenül hiszi, hogy csalnak, de azért
játszik. kéri, mondjak számokat egytől kilencvenig:
három, tizenhárom, huszonhárom, harminchárom. egyszer
csúszik csak be majd egy négyes, de akkor fizetik
a lottótörténet legkisebb nyereményét, apám kétségbeesetten
amőbázik tovább a szelvényeken, tizenhármast
sosem tesz, mégse nyer. de hogyan is nyerhetne szegény,
amikor a húzásokat péntekenként tartják. kilencven kis
négyzetrács rabja lesz, s a szegénységből nem tudja
kibabonázni a gyerekkorom. én sem tudom magam
a gyerekkorból. de szerencseszámom lesz a tizenhármas,
ám péntekkel kombinálva is ugyanolyan marad, mint
bármely másik. a járdaköveket, a lépéseimet
néha majd még számolom, de ha látok egy fekete
macskát, soha többé nem fordulok vissza sehonnan.
