Tompusnak van egy dugi atlasza, autó. Abból tájékozódik

a Hernádkak és Belegrád közötti méterek valódi hosszáról.

Tengeri mérföldekről, sebességdefiníciókról beszél,

szerinte szegény folyón csomóan olyat kérnek számon,

amiről nem tehet.

Fölvenné gömbkavicsát, de nem tudja, képésszel felfoghatatlan.

Tanító, hát mit tegyen, elő kell vastagon adnia.

Kölcsönadja néha, az atlaszáról beszélek, hogy tankönyvként kezeljem,

mondjak fejből távolságokat. Neki se térkép, se táj,

s majd’ mindegy, hogy Vörösmarty vagy Tompus a Mihály.

Az autóatlasz használata során megtanulom, mi az a pénzragasztó,

pénzragasztóval kell összepénzragasztózni a kiesni akaró oldalakat,

hogy ki ne essenek. Megvan a sajátos technikája.

Szeretek pénzragasztózni, szeretem a sajátos technikát,

jó technikálni a Skoda S100-as

ötvennel való száguldása közben Hernádkak és Miskolc között.

Hernádkakot és Belegrádot is így lehet összepénzragasztózni,

azt érzelem, ötven vagyok, pedig csak öt vagy nyolc,

azt érzelem, megélem az ötvenet,

hatszor annyi idősséget is érzelhetek, mint most,

sőt, akár nyolcszor is, ha szerencse adódna.

Ennyi érzelszámot parancsra körmölök Hernádkak—Belegrád naplómba,

Tompus adja parancsba,

s azzal a szorzótáblát is gyakorlom, érveim számát, érzeljeimét,

melyekkel szembeszállok tanítómmal, ki szigorún fog szám- és mértanban is,

hát még földrajzilag, mi tartozik Hernád ügyben egybe.

Ennyire ügyetlen mindig a szórend. Ennyire tanítóm ez az ötvenes Tompus,

aki ha jól érzelem, hatszor nyolcnál több,

hagyja, hogy naponta kettőnél többször így szólítsam a tesómmal.

Meglehet azért, mert siket, és a Tompust rombusznak vagy tompaszögnek hallja,

azok meg hát ugye névként előkellőekként érzelkedhetnek

a szám- és mértanok tudójának.

Most meg azt mondja, ezt egy ellel mondjam.

Tompus majd’ mindenbe beletomp. És van egy Skodája. Nem százas.

Azt szereti a legjobban elmagyarázni,

hogy más tulajdonban a meder és másban a víz,

s a két part is másé, tulajdonképen mindennek megvan a gazdája,

de jó, ha a dolgokat össze nem keverjük, és persze két pével mondjam.

Jó, akkor tulajdonképen a ppagina. A csúnya beszédért is mindig megkapom,

térdepelni kell Csokonai dombornyomásos kötetén, na azt végképp nem bírom,

kívül-belül a herótom akad tőle.

Gyorsan mondják meg, mi az a herót, mert én nem tudom,

és ha nemtudomszót alkalmazok, azért külön bünti jár.

Tompus nem nős, de van egy dugi kapcsolata, mondjuk platói,

álmában a Skodának van rakfelülete, neki meg a szerelme Madame Tompadúr.

Olyankor tud nigerül, csádul meg szudánul, a tesóm cickányul,

következésképp egy nyelvet soha nem beszélünk,

pedig az órákon kakiul meg sem lehet szólalni. Az én kedvencem a bancia.

Tudják, hogy van banciául, hogy Madame Pompadour?, kérdezi Tompus,

és néz rám, meg a tesómra, mint kacsa a nokedlidben.

Ennek így persze értelme semmi, a nyelimintnek van és a nézmintamozibannak,

de hát ha jól tanulok, az a lényeg, ki tudom majd magam javítani.

Megtudjuk, hogy a Madame Pompadour banciául Tompatoll.

És erre olyan büszke, baszki. Na, megint mehetek rá a Csokonaira.

A cellux áttetsző, azért hívják pénzragasztónak.

Az elszakadt negyvennyolcforintost, ha összepénragasztózza az ember,

elfogadják a trafikban, meg a nemzetiben,

de a boltban is elfogadják, ha sellő módjára csúsztatni tud az ember,

vagy kellően balfék a pénztáros.

A balfék csúnya szó, megin’ jön a Csokonai.

Készítette és sokszorosította a Kartográfiai Vállalat 1973-ban,

az első kiadás változatlan utánnyomása, az autóatlaszról beszélek,

mások celluxnak mondják, a pénzragasztóról beszélek,

máig is van, amiről nem beszélek,

például Tompusról is csak ritkán, meg hát a Csokonain térdeplések

se szeri, se számáról. Szerről szerre

szokom le a menésről. Gyalogszer, középszer.

Skodával határos módon autózni nem igazán szeretek,

felfordul a gyomrom sokszor az autóban,

nem mintha rénszarvasszánon szeretnék utazni, vagy kombájnon,

az utazás maga rendre kikészít, ezért sem értem Tompust,

ki Hernádkak és Belegrád között sem szédül a csónakban,

s csak akkor megy fel benne a pumpa, ha végül azt mondom,

semmi ihletem.