Szereplők:

Poisson kisasszony, jövendőbeli madame, aki valójában már az elején pompanő.

Tompad úr, aki 50 évesen sem zárja be a kaput, s mindvégig truba’d és úr teljes valójában.

Krampam, a puli, aki feloldja, bogozza vagy épp gubancolja a láthatatlan helyzeteket.

Felolvasó, aki az elejétől a végéig felolvas és int is, kinek, mikor kell belépni.

Felolvasó:

Történik az úrnak abban az esztendejében, amikor Tompad úr betölti ötvenedik életévét. Pont ott játszódik minden, ahol akkoriban mindhárman jártak, s ahol egyszerre egy időben múlatták az időt.

A helyszín. Természetesen a szalon, nagy, nehéz függönyökkel, még súlyosabb keretbe foglalt festményekkel, iszonyat nehéz komóddal és asztalokkal. Jobb oldalt kijárat a kertbe, felette foszforeszkáló zöld tábla jelzi, hogy sötétben is megtalálható legyen. A porraloltót gondos kezek gobelinbe öltöztették. A terep akadálymentes, vizesblokk a bal szélen. Pompanő, Tompad úr és Krampam puli találkozásáról nem maradtak fenn hiteles adatok. Mivel mindhárman csak saját magukra figyeltek, nem tudták felidézni, mikor mit mondott a másik, legfőképpen pedig arra nem emlékeztek, hogy az ominózus találkozáskor ki milyen test- és élethelyzetben volt fellelhető. Határozottan emlékeztek azonban arra, hogy saját ajkukat mely mondatok hagyták el, s Krampam még határozottabban emlékezett, hogy Pompanő és Tompad úr milyen mozgásokat végzett aközben, miközben elhagyták szavaik a szájukat. Igaz ugyan, sem a mondatok, sem a hozzájuk tartozó testhelyzetek nem rekonstruálhatók teljes bizonyossággal, azonban próbaszerencse alapon tehetünk rá kísérletet. Pompanő kétséget kizáróan állítja, hogy a következő mondatokat kimondta, bár a sorrendben bizonytalan.

Pompanő:

  1. Ah, ez hogyan lehet, ó uram?

  2. Én ezt reggel, este, sőt napközben is betartom.

  3. Ön hízeleg, de teljes mértékben igaza van.

  4. Miért várat, miért nem folytatja?

  5. Ebben magam is nagy örömömet lelem.

  6. Alig várom, hogy eljussak a végére, az aztán az élvezet!

  7. Mily odaadó, mily figyelmes!

  8. Azt mondja, ne hagyjam abba?

  9. Minden nap legalább tíz oldalt elolvasok.

10. Édes, mint a méz, selymes, mint a bőrkötés.

11. Így már értem.

12. Ó, én meg csak tátom itt a számat!

13. Hozzak-e tintát?

14. Ó, hát ehhez nincsen tán bennem spiritusz.

15. Nézni, ahogy telnek a lapok!

Felolvasó:

Tompad úr jól emlékszik, hogy mely mondatok hagyták el száját. Csak azt nem tudja, melyek előtt vagy után szólt imígyen.

Tompad úr:

  1. Ez a könyv az élet esszenciája.

  2. Ahogy szétnyílik, feltárul a csoda!

  3. Milyen finom a tapintása, mestermunka!

  4. Sokáig pepecselnek vele, attól ily tökéletes.

  5. Lapról lapra, napról napra érdekesebb.

  6. Ne hagyja abba, Ön kiváló elbeszélő!

  7. Ez a kedvenc részem.

  8. Ezt kegyednek hoztam.

  9. Remélem, tetszeni fog!

10. Ebben benne van az élet sója.

11. Az írás felettébb bonyolult, ám annál élvezetesebb foglalatosság.

12. A történet nem túl bonyolult.

13. Kicsöppent egy pici az asztalra.

14. Mit szólna, ha megpróbálnánk együtt, közösen?

15. Csak ne értelmetlenül rójuk a sorokat.

Felolvasó:

Krampam, a puli ennyi idő elteltével is jól emlékszik, mit látott. Érteni ugyan nem sok mindent értett, elvégre mégis csak egy eb, de jól látta, amint.

Krampam (kis vakkantásokkal kísérve):

  1. Pompanő jobb kezét kinyújtja, bal kezével megérinti homlokát

  2. Tompad úr lehajol.

  3. Pompanő is lehajol.

  4. Pompanő leül a szófára és kecsesen egymásra helyezi lábait.

  5. Tompad úr leül a karszékre és keresztbe teszi a lábait.

  6. Tompad úr Pompanő háta mögé lép és megérinti a vállát.

  7. Pompanő odasiet az ablakhoz, majd Tompad úr felé fordul.

  8. Tompad úr lágyan simogat.

  9. Pompanő még lágyabban simogat.

10. Ez a jelenet többször is megismétlődik.

11. Pompanő megigazítja a haját, majd kérdőn néz Tompad úrra.

12. Tompad úr térdre borul, kis idő múlva feláll.

13. Pompanő letérdel.

14. Tompad úr távozik, vagyis inkább elmegy.

15. Pompanő elégedetten hátradől és az ölébe vesz.

Felolvasó:

Pompanő, Tompad úr és Krampam szépen tollbamondták emlékeiket, s az írnok, mert szerfelett precíz ember volt, minden mondatot külön sajtcetlire jegyzett fel. Szándéka szerinte fedéllel látta volna el őket, mely fedélre a nyilatkozó nevét írta volna. Már éppen végzett, amikor a nyitva maradt ablakon meglepetésszerűen befújt a szél, s a papírosok szétrepültek. Emiatt aztán csak a cselekvések bizonyosak, de hogy melyik mondat kihez tartozott, s legfőképp mire reflektálva mondták őket, immár végképp homályba veszett. Hacsak az itt ülők meg nem próbálják összeállítani e találkozást mondatról mondatra, lépésről lépésre, szituációról szituációra. Ott azt a három önként jelentkezőt kérem először…igen, ott az utolsó sorban a függöny mögött…

(Elhangzott a Színészmúzeumban, szeptember 28-án. A felolvasás után a mondatokat az önként jelentkező, három főből álló csoport tagjai egymás után húzták ki a kalapból véletlenszerűen, miközben az instruált cselekvést is eljátszották.)