Fodor Tünde
1975. április 4-én született a Bodrogközben. Jelenleg Budapesten él. Az ELTE magyar és magyar mint idegen nyelv szakán végzett. Az egyetemen működő Babits-kutatócsoport tagjaként részt vett a Sipos Lajos vezette Babits Mihály prózai és drámai művei, tanulmányai, esszéi, kritikái, levelezése kritikai kiadás szerkesztésében. E csoport tagjaként sajtó alá rendezője a Babits Mihály levelezése, 1914-1916 kötetnek, mely az Argumentum Kiadó gondozásában jelent meg, 2009-ben. Szervezője és résztvevője volt az ELTE 2004-es Babits-konferenciájának. 2007-2013 között a Spanyolnátha szerkesztője. A Jelenlét50 — Petőcz András ötvenedik születésnapjára megjelent antológia (Spanyolnátha, 2009) szerkesztője. A HogyÖt, a Hunlandia és a Miskolc KapuCíner SPN-antológiák és a 2010-es és 2011-es operafesztiváli Légyott-antológiák szerzője. Elvégezte a Magyar Író Akadémia szerkesztői mesterkurzusát. 2009-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szépíró Tagozatának titkára.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Fodor Tünde
Tündérek, pörkölt és az áhítat
Asszonyom, bizton állíthatom, hogy jobb hagymalevest főzök, mint Luí szakácsa, s ha megkóstolja nyúlpörköltemet haluskával — no, akkor el sem akar majd mozdulni mellőlem.
Asszonyom, jöjjön hozzám, maradjon velem, elviszem a kincses Zemplénbe, megmutatom kedves mohosaim, bár puhaságuk aligha vetekedhet az ön bőrének hamvával, zöldjük az ön szemének színével. Ám csendjük kivételes: a bagolylepke szárnysuhogását, a labdacsbogár neszezését és a kalózpók hálószövését hallani csak.
Elviszem kedvenc templomomba is, én, aki a lelkéért is felelek Isten szent színe előtt, elviszem az ezeréves falak közé, oda, ahol délután háromkor a nyugati ablakba úgy esik a nap fénye, hogy a halandó elhiszi, van feltámadás, s lehet a mienk az örök élet.
Úgy érzi majd ott, az Isten tenyerén fekszik, s tudni fogja, mi az áhítat és a kegyelem. Mert ott, a tündérek templomában, abban a picinyke faluban, elhiszi az ember, hogy van Isten. Ott megadatik.
Legyen az én tündérem, asszonyom, jöjjön velem, zenélünk majd együtt, pompásan és tompán, dúrban, mert így szeretjük. Ön énekel is majd, s akkor közénk szállnak az angyalok.
Feledni könnyű lesz Luít, a pompát, a fodrászok, öltöztetők garmadát, az ékszereket, a lakomákat, hiszen hallhatja helyettük verseim, sőt, szónoklataim, s ha jobb kedvemben talál, én is szívesen hallgatok majd Öntől Voltaire-ről, Rousseau-ról.
Nem kérek én sokat, ó, Asszonyom. Adja fel önnönmagát, lénye keveredjen az enyémmel, élete függjön tőlem, velem keljen s feküdjön, én töltsem ki minden percét, engedje ezt, sőt, akarja, kívánja. Nem kérek én sokat, mondom, hiszen láthatja: csak Önt, testét, lelkét, mindenét, úgy, ahogy van.
Ahogyan bennem él.
Jöjjön hozzám, maradjon velem, hagyja a földi pompát másra, legyen könyörületes, s öregedjen meg velem tisztes szegénységben, dobjon oda, áldozzon mindent — tegye, amire csak nő képes.
Szítsa férfiönzésem, hogy Önnek is jó legyen.
