Urbán Tibor – Berka Attila
Urbán Tibor
1960-ban született Léhen (Magyarország). Iskoláit Léhen, Kázsmárkon, Szikszón és Budapesten végezte, ahol reklámgrafikusi képzettséget szerzett (tanárai: Szamos Iván, Tolvaj Ernő, Tóth László). 1981-től Szikszón él családjával. Festmények, grafikák, képversek, művészkönyvek, tárgyak és installációk alkotója. 1996-tól a Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum munkatársa. 2011-től tagja a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának. 2011-től kurátora és alapítója a Teátrum Pincehely Galériának és a Dranka-körnek. Alapító szerkesztője a Szemes Csavar című összművészeti periodikának. 2012-ben tagja az „Ezüst Négyszög" Nemzetközi Festészeti Triennále nemzetközi díj zsűrijének (Przemysl, Lengyelország). Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Festőművész Szakosztályának, a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Képző- és Iparművészek Országos Szövetsége Festőművész Szakosztályának, a MIKOR csoportnak (Miskolci Kortárs Képzőművészeti Egyesület), a Múzsák Kertje Alapítvány Baráti Körének, a Künstlergilde E.V-nek (Német Képzőművészek Szövetsége), a VUdAK csoportnak (Magyarországi Német Képzőművészek Szövetsége), a MEOE-nak és a Hungária Puli Klubnak. Számos egyéni és több száz csoportos kiállításon szerepelt, Magyarországon és külföldön. Több mint negyven alkalommal díjazták munkáit, ebből több alkalommal kapott nemzetközi elismerést (válogatás): Kárpátok Eurorégió Nemzetközi Grafikai-jel pályázat fődíja (Krosno, Lengyelország, 1994), „Ezüst Négyszög" Nemzetközi Festészeti Biennále első díja (Przemysl, Lengyelország, 1994), Magyar Képző- és Iparművészeti Lektorátus Nívódíja (1994), Miskolc Megyei Jogú Város művészeti alkotói ösztöndíja (2002), „Ezüst Négyszög" Nemzetközi Festészeti Triennále Grand Prix díja, a Lengyel Köztársaság Kulturális Miniszterének nagydíja (Przemyšl, Lengyelország, 2003.), Miskolci Téli Tárlat nagydíja (2003), a MAOE művészeti ösztöndíja (2004), a 20. Egri Jubileumi Országos Akvarell Biennále Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma díja (2006), Kondor Béla képzőművészeti díj (2010), Mesterlevél és Secco Falka I. emlékérem, TPG Galéria, Miskolc (2012), 4. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennále fődíja (2012). Festményeiből, grafikáiból és képverseiből közölt az Új Művészet, Élet és Irodalom, Új Holnap, Parnasszus, Spanyolnátha, Magyar Műhely, Műút, Kortárs, Szemes Csavar, Pannon Tükör és az Alföld. Bereményi Géza, Cseh Károly, Ficsku Pál, Fecske Csaba, Határ Győző, Utassy József, Serfőző Simon és Vass Tibor albuma is megtalálható több mint félszáz szépirodalmi könyvborító és illusztrációs munkája között. Munkák közgyűjteményekben (válogatás): Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum; Dobó István Múzeum, Eger; Élet és Irodalom Kortárs Képzőművészeti Gyűjtemény; Magyar Műhely Vizuális Költészeti Gyűjtemény, Budapest. Képzőművészeti tevékenységéről olvashatunk a Kortárs Magyar Képzőművészeti Lexikonban, a Kortárs Magyar Groteszk Lexikonban, a Magyar Karikatúra Lexikonban és a Who is Who Magyarországon c. lexikonban - grafikái láthatók a Válogatás a 20. századi vizuális költészetből című kiadványban, a Díszkosz tizenkettő c. Spanyolnátha-antológiában (melyet szerkesztőként is jegyez), és az Élet és Irodalom számos antológiájában.
Berka Attila
(1976, Budapest) 2006-tól a Spanyolnátha szerkesztője, 2007-től az SPN Krú tagja. Kötetei: Lada Béla nem hal meg (Spanyolnátha, 2009), Hosszúkávé külön hideg tejjel (Spanyolnátha, 2010). A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia és a Miskolc KapuCíner SPN-antológiák és a Díszkosz tizenkettő (Spanyolnátha, 2012) szerzője. Legutóbbi antológiák: Szeged effekt 2. (Areión), Körkép 2012 (Magvető).
SPN könyvek ajánló
Urbán Tibor – Berka Attila
A palackpostás
A palackpostás mindig kétszer csenget.
Először az öbölben, a partra érve, hogy mindenkivel tudassa, sikerrel járt — üzenetet, üzeneteket talált s hozott.
Másodszor a konzulnál csenget a palackpostás, hogy leadja a talált s hozott üzenetet, üzeneteket. A konzul soron kívül fogadja, mondhatni, a palackpostásnak szabad a bejárása.
De nemcsak ezért irigylik, hanem az izgalmas, bár veszélyes, vagyis igazi férfinak való munkájáért, és hogy nemes cél érdekében dolgozik. A palackpostás a társadalom megbecsült tagja.
Hát még ha ismernék a titkát! Mert, bizony, a palackpostásnak van egy igazi titka.
Ez a titok a legfontosabb titok a világon. Ha ez a titok nem lenne, a palackpostásnak más munka után kellene néznie.
Ha a palackpostás más munkát végezne, tehát nem lenne palackpostás, akkor nem lenne szükség a konzulra sem, hiszen nem kellene soron kívül átvennie a palackokat, elolvasnia és a megfelelő helyre továbbítania a tartalmukat.
Ha nem lenne konzul, nem lennének kikötők sem, ha pedig nem lennének kikötők, akkor nem lennének a városok sem, és az nagyon rossz lenne.
A palackpostás titka az, hogy amikor nem a tengeren van és nem a konzulnál, akkor a dolgozószobájába vonul, patinás tölgyfa íróasztalához ül és különböző típusú üzeneteket készít. Mivel egyedül él, idejét nyugodtan töltheti írással, rajzolással, festéssel, vágással és ragasztással, illetve bármi mással, ami eszébe jut, amit jónak gondol. Az elkészült üzeneteket gondosan palackozza, majd körültekintően az utazótáskájába pakolja. Napfelkeltekor óvatosan a hajóra viszi a palackokkal teli utazótáskát, és amikor annyi utat megtett már a tengeren, hogy szárazföldet egyetlen irányban sem látni, kinyitja a táskát és megfelelő időközönként a vízbe dobálja a palackokat.
Amint az utolsó palackot is a vízbe dobta, a palackpostás a Homokkő-zátonyhoz vezeti hajóját. Itt lehorgonyoz, hozzávág a zátonyhoz egy homokórát, és megvárja, míg a kiömlő homok összekeveredik a sós tengervízzel. Ekkor levetkőzik és beleugrik az idősárba. Felszabadultan és boldogan áztatja magát, nézi a tengert, néha el-elbóbiskol, amikor pedig a nap elindul lefelé, a hold pedig felfelé, visszamászik a hajóra.
Útban hazafelé kihalászik néhány üzenetet tartalmazó palackot a tengerből, lelkiismeretesen vizsgálgatja őket, találgatja, vajon mi lehet bennük.
Egy levél az egy levél, esetleg több levél. Lánclevél, amit nem szakítok meg, mert nagy szerencsétlenség ér, mint azokat, akiket név és ország meg város, sőt évszám szerint említek a levélben. Személyes hangú a levél vagy távolságtartó, esetleg hivatalos. Örömhírről számolok be, netán szomorúan tudatom, mert kötelességem elmondani. Elmondani mindenkinek. Feladom. Nem kapom meg. Megkapom. Körülölel a világ, úgy szeret engem és körülölelem a világot, úgy szeretem. Ez az üzenet, aminek valahogyan el kell jutnia, valahogyan eljut. Ez a valahogyan már maga üzenet. Pontosabban: ő maga az üzenet. Ez a gesztus, ez a tett. A szándék, az akarat. A gondolat, az ötlet. A vágy. A hiány, a tanácstalanság. Egy soha nem múló tompa fájdalom. A felsírás előtti félsötét pillanat rémülete, ami elkísér azóta is. Ha azt mondom, én írok levelet magamnak, nem mondok sokat. A személyes találkozást úgysem pótolhatja semmi.
Urbán Tibor munkái













