A fenébe, szívem, igazán jöhettél volna pár perccel később! Már majdnem jó volt. Éreztem, ahogy éppen elindul. Tocsogok a nedvességtől, és átható szaga van a kezemnek. Kapkodva megtörlöm magamat, a papírzsebkendőt bedugom a párna alá, visszahúzom a bugyit, megigazítom a takarót és leállítom a lejátszót. Éppen a kedvenc jelenetemnél tart a film.
— Szia, kicsim, ébren vagy? – érdeklődik a férjem halkan a csukott szobaajtó mögül.
— Igen, szívem, bújj be nyugodtan!
— Hogy vagy?
— Köszi, viszonylag jól érzem magam.
— Látom, egészen kipirult az arcod is – mondja őszinte örömmel, ahogy átölel és puszit nyom a kopasz fejem búbjára. Zavarba jövök és tovább rendezgetem a takarót, hogy kerüljem a tekintetét.
— Milyen napod volt?
— Reggel összeütöttem az ebédet magamnak, amiből maradt még neked is egy kevés vacsira.
— Nem kellene ezzel fáradnod! Mióta mondom, hogy hozok én a munkahelyemről. Egész ehetően főznek. Meg napközben segítségre is szükséged volna.
— Á, nem nagy durranás. Tudod, amolyan Jamie féle harminc perces kaja. Ennyivel még elbírok. Egyelőre. Dolgoztam is egy keveset: pofozgattam a szövegek elhelyezését, meg kicsit variáltam a színeken is.
— Annak a trendi kávézónak a weblapjáról van szó, ugye?
— Igen, igyekszem ezt lezárni, aztán meg a többit is. Szerintem már tök jó így, de szeretném, ha még egyszer átnéznéd te is, mielőtt elküldöm!
— Oksa, szívesen. Remélem nem fárasztottad túl magad és időben lepihentél! Mit nézel? – vált témát a képernyőre pillantva. — Ja, megint ezt a trójai falovas-kardozós-szerelmeset? Nem unod még?
— Nem. Minden alkalommal ugyanúgy végig izgulom – válaszolom kissé erőltetett élénkséggel a hangomban.
— Hát, ezt a szépfiút én is szívesen nézegetném naphosszat! Persze, csak ha nő lennék – mondja nevetve, ahogy gusztálja a képernyőn nagy totálban kimerevített Brad Pittet, egyszál ágyékkötőben, homlokába hulló hajjal, — és ettől a felsőtesttől tuti, hogy be is indulnék minden alkalommal.
A fenébe, lebuktam! Ez az ember belém lát! Érzem, hogy most már lángol az arcom. Ha már így adódott, nagy levegőt veszek és előjövök a farbával.
— Gyere, szívem, ülj ide mellém! Egy ideje a fejembe fészkelte magát egy gondolat, és nem tudok szabadulni tőle. Olyan nehéz erről beszélni! Nagyon kínos. Nem is tudom, hogyan kezdjek bele. De tényleg.
— Mondjad már! Hagyd el a töltelék rizsát!
— Szeretnék kérni valamit. Lehet egy utolsó kívánságom, mielőtt …?
— Ne butáskodj! Mi az, hogy utolsó kívánság? Le fogjuk győzni ezt a rohadékot.
— Ne áltassuk magunkat, jó!? Te is tudod, hogy legfeljebb kilenc hónap, és kész, vége. És még azelőtt szeretném azt a dolgot, mielőtt bedurvul a helyzet. Amíg még nem szorulok tolószékre. Ugye tudod, hogy te voltál és vagy az életem szerelme? Ugye, tudod? Nagyon kérlek, nézz a szemembe és úgy válaszolj! Könyörgöm!
— Igen, tudom és ezt mindig is éreztem. Csak ne sírj már!
— Azt is tudnod kell, hogy az első pillanattól fogva imádtam veled szerelmeskedni, mert te olyan gyengéd és figyelmes voltál, és fontos volt számodra az, hogy nekem jó legyen. Sokszor ki is mondtad, hogy neked az az igazi élvezet, amikor nekem szerzel örömet, és a magadé már csak bónusz, hab a tortán.
— Most már aztán tényleg bökd ki!
— Nem megy. Na, jó! Szóval … szóval azt szeretném, ha egy ilyen vadember, mint ez az Akhilleusz még egyszer utoljára jól megdöngetne. Nem azt akarom, hogy szerelmeskedjen velem, hanem keféljen meg, vagy kúrja szét az agyamat, vagy mit tudom én, mit tegyen velem. Ne simogasson, ne becézgessen, csak basszon. Érted?
— Pfú! Elég direkt voltál ahhoz, hogy felfogjam! Soha nem hallottalak így beszélni. Főleg ilyen kifejezéseket használni – mondja fojtott hangon. Felpattan és kiront a szobából. Ide hallom, ahogy koccan az üveg nyaka a poháron. Háromszor tölt magának gyorsan egymás után és ököllel veri az asztalt. Hosszú percek telnek el, mire visszajön.
— És, és …mit szólsz? – kérdem elbizonytalanodva. Nem merek ránézni.
— Szerinted? Mit lehet erre szólni? Ez aztán szó szerint övön aluli volt!
— Tudom, szívem. Sajnálom. Kíméletlenül önző vagyok, de napok óta csak ezen kattog az agyam. Nagyon vágyom rá, de nem akarom a hátad mögött megtenni. Könyörgöm!
— Képtelen vagyok gondolkodni. Mégis, most mit vársz tőlem?
— Csak azt, hogy értsél meg és fogadd ezt el.
— Ki a fenével képzelted el ezt az egészet egyáltalán? Magával a nagy Brad Pittel? Aha, szóval ezért nézed ezt a filmet napok óta! Arra gerjedsz. Cseszd meg!
— Azzal a pasival, akivel pár hónapig jártam, mielőtt veled találkoztam.
— Azzal a bőrfejű, bikanyakú, izomagyú macsóval? Jól emlékszem a jelzőidre, amikkel annak idején leírtad?
— Pontosan emlékszel. Vele szigorúan csak szexeltünk, és be kell vallanom, igazán jókat.
— Éppen most nulláztad le a férfiúi önérzetemet. A rohadt életbe!
— De gondolkodás nélkül elhagytam érted, mert semmi érzelmeskedés vagy finomkodás nem volt ott, csak kőkemény dugás.
— Biztos vagy abban, hogy ő is akarná?
— Az a típus, aki még a legyet is, akár röptében, és még az sem zavarná, hogy nekem is bőrfejem van – szalad ki a számon a poén, amin mindketten hangosan felröhögünk.
— De hülye vagy, baszki! Nálad csak én vagyok hülyébb. Akkor is, ha igent mondok és akkor is, ha nemet.
— Én ezt most igennek veszem, jó? Essünk túl rajta minél hamarabb, mielőtt csont és bőr leszek!
— Most fáj igazán, kicsim, hogy mi már képtelenek vagyunk egymással szerelmeskedni – zokogja a nyakamba, miközben szorosan magához ölel. – Majd szóljál előre, és kiveszek egy szobát valahol arra az időre.
— Annyira, de annyira szeretlek!

Pilisborosjenő, 2022. február 15.