Kiállítottam Pilinszkyt — ez az állítás igaz vagy hamis. Hamis annak, akinek a kiállításról holmi meccs jut az eszébe, pláne valami szabálytalanságért járó büntetés. Így ez az állítás hamis: nem, nem állíthattam ki Pilinszkyt, mert soha nem játszottunk együtt. Hogy is bíráskodhatnék azon a pályán, ahol ő játszhatott?!
Kiállítottam Pilinszkyt — ez az állítás igaz. A könyvtárban látható is a 100 éve született író, költő munkásságát bemutató kiállítás. (Az is igaz, hogy ez a megfogalmazás kicsit slendrián. A slendrián is meglehetősen hebehurgya, és a hebehurgya is rendkívül hanyag szóhasználat egy költő, egy Kossuth-díjas költő, pláne Pilinszky János születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítás kapcsán. Egyébként Pilinszky tagja a Digitális Irodalmi Akadémiának, így bárki rákereshet a slendriánra meg a hebehurgyára is. Dicséretére legyen mondva, soha le nem írta, hogy slendrián vagy hebehurgya. Persze ebből még semmi nem következik, ráadásul a Spanyolnátha művészeti folyóirat felhívásának megfelelően most valahogy csatlakozni kellene az idén is elmaradó Bartók plusz operafesztiválhoz.)
A Kiállítás opera három képben — ez az állítás igaz. Aki nem hiszi, üsse fel Pilinszky János Széppróza című kötetét! „A kiállított tárgy: egy hatalmas műanyag szikla.”
Pilinszky Kiállításából zenemű lett volna — Kocsis Zoltánnal dolgoztak ezen az operaterven.
Pilinszky az opera szövegét írta — bár a Kiállításban senki sem szólal meg, senki sem énekel. Persze hogy is fakadhatna dalra a kiállított műanyag szikla?! Még sincs csend. „Először emelkedő nyüszítés, majd szaggatott kiáltások, végül kibírhatatlan üvöltés hallható.”
Ha a Kiállítás című opera megszületett volna, a Bartók plusz operafesztiválon se énekelne semmit a műanyag szikla. Se opera, se fesztivál, semmi. Erről a szövegről sem készül felvétel. A könyvtárban csendben kell lenni. Ennyi!