A 74.-re

Hetvennégy éves lettem én,
fájó vers-és kór-gyűjtemény,
   öreg
   gyerek.

Sok évem gyorsan elszelelt,
s az élet-tőzsdén egy se nyert.
   Értem,
   mért nem.

Mert nem voltam más, mint béna,
holdfényzabáló poéta,
   szegény-
   legény.

Egykor lehettem volna tán
valaki Isten oldalán,
   de nem
   nekem

találták ki a programot,
kiábrándultan hagytam ott
   csapot,
   papot.


Nem akart szolgálni az ész,
maradtam átkozott piréz:
   csibész
   rímész.

Mivégre is születtem én,
miért csöppent a lét belém,
   még nem
   értem,

de vallom ama ideát,
mégiscsak legjobb ideát,
   Isten
   itt lenn.

Bartók a magyar pusztát hallgatja csillagok között a Teremtő zihálását
Pilinszky Bartókot hallgat (Allegro barbaro)
Fecske Bartókot hallgat (Cantata profana) és Pilinszkyt olvas
hallod a némaságomat mintha egy égbolt madár közeledne
nagyon egyedül vagyok nem döf tőrt senki a szívembe
számíthatok rád Istenem kérdi Pilinszky és Fecske
Bartók szerint Istent az ember teremtette a kérdés tehát
így helyes számíthatok-e rád embertársam
de súgja hang az ember csak hitvány sárkányfogvetemény
hát reménytelen
nevet ad a pusztulásnak
Bartók a mindenséget rejti a zongorába
Pilinszky Bartókot hallgat Bartók ma égzengés vihar
Fecske szögligeti tücsköt hallgat a tücsök ma olyan pilinszkys
Fecske ma olyan vajdajános
fájdogálom az időt öreg fa hosszú tél előtt