Bereczk Imola

Novelláim a Litera-Túra, Nyugat-Plusz, Felhő Café, Irodalomismeret, vagy a Szófa oldalán jelentek meg, vagy beválogatást nyertek antológiákba. Kacérkodom a drámaírással is, ezért folyamatosan tanulok.
SPN könyvek ajánló

Bereczk Imola
Jóbarátok
Régóta voltak barátok öten. Mindannyian másra emlékeztek, miért lettek elválaszthatatlanok, csupán egy alig tízperces momentum szerepelt mindannyiuknál okként az emlékeikben. Amikor a középiskolát együtt kezdték, az egyiküknél rendezett pizsamaparti során, előkerült a szülők által nem elég gondosan rejtegetett, felnőtt tartalommal bíró kazetta. A lányok sikítva, nevetve, egymás szemét eltakarva nézték végig a rövid első részt. Ezen az estén megszületett közöttük a szent szövetség, hogy soha fiúval nem kezdenek. Onnantól nem kellett gardedám melléjük, mert egymást vigyázták.
Ahogy azonban a hónapok teltek, lazult a fegyelem. Először Eszter lett gyanús, mert súgott az egyik fiúnak földrajz órán, és fülig pirult, amikor az köszönetképpen rámosolygott. A többiek nekiestek, hogy mégis mit képzel, ám sikerült kimentenie magát azzal, hogy érettségiig ápolnia kell a jóviszonyt a többiekkel, különösen egy olyan okos fiúval, aki csak egy rövidzárlat erejéig blokkolt le a vaktérkép előtt. Aztán Lara táncolt összebújva egy fiúval az első olyan házibulin, ahonnan nem kellett éjfél előtt hazaérniük. A többiek egy hétig nem szóltak hozzá, de Lara azzal védekezett, hogy csak leckéztette a túl rámenős fiút azzal, hogy odaadó volt a tánc alatt, és hagyta a mellét markolászni, mégsem engedte magát megcsókolni. A nagy egység többször megingott, előbb-utóbb mindenkit megcsaptak a hormonok, ha más nem egy szerelmeslevél erejéig, végül mégis kitartottak az elveikben, mert egyikük sem látott otthon boldog házasságot.
Már végzősök voltak, mire a szülők faggatni kezdték őket. Egyik a másik után kérdezett rá, hogy mi újság a fiúkkal? Olyan módszeresen jöttek elő a témával, mintha összebeszéltek volna. Mégse tudtak meg semmit, mert nem volt mit megtudni. Nem volt sem szalagavató bálon lopott csók, sem osztálykiránduláson bódult állapotban történő összebújás, hiszen a lányok döntöttek: örökre barátok maradnak, és nem pasiznak, mert azzal csak a bonyodalom van.
Az iskola befejezése után az első nyár azonban lassú változást hozott. Anna a szüleivel ment nyaralni, és a háromcsillagos wellnessben megismerkedett az éppen megfelelően izmos, és talán túlontúl sármos Ádámmal. Még aznap összemelegedtek a szaunában, és randevút beszéltek meg a hotel által szervezett salsa-est utánra. Ügyetlen, de feltétlenül lelkesítő közös éjszakában volt részük a nádassal takart parton, amit a fiú fedezett fel maguknak. Hiába szúrta meg Anna fenekét a levágott nád éles szára, és csípték agyon a szúnyogok a fiú lábszárát, az első alkalmat onnantól minden éjszaka további légyott követte. A kezdeti botladozásokat a lányokkal korábban szörnyülködve, félszemmel meglesett pornóvideók ötleteinek a módszeres végigpróbálása követte. A vakáció végére Anna ötcsillagosat élvezett, olyan hangosan, hogy a kacsák felröppentek a rejtekhelyükről. Különösen a lebukás veszélye izgatta, hiszen hozzá volt szokva, hogy barátnői árgus szemmel figyelik minden lépését, most is az ő rosszalló tekintetüket képzelte maga elé, miközben a csillagos eget látta a fiú hosszú fürtjein keresztül. Szülei úgy tettek, mintha semmit nem vennének észre az éjszakai kiruccanásokból. Anyja örült, hogy lánya egészséges, és egy csomag óvszert készített a gondosan feltupírozott szállodai kispárnájára. Anna azt hitte a cég ajándéka várja minden nap a reggeli után, és boldogan elhasználta másnapra a hármas kiszerelésű kis csomag összes darabját.
A nyaralás után nem találkozott többé a fiúval, de a szeme menthetetlenül felnyílt, és bár nem számolt be a barátnőinek a kalandról, az egyetemi évei alatt már módszeresen kereste a lehetőségeket. Hol egy házibuli során a mosdóba zárkózva, hol liftben két emelet között, hol a focipálya öltözői mögött adódott az újabb alkalom. Márpedig Anna kereste ezeket az alkalmakat. Elköteleződni azonban nem mert, hisz nem akart hűtlenné válni a barátnőihez, és esküjéhez. Ugyan az élet szétsodorta őket, és már csak a születésnapok erejéig jöttek össze, mégis szigorúan soha nem esett szó közöttük fiúkról.
A nagy merítés eredményeképpen, az egyre kifinomultabb technikát használó Anna körül komoly udvartartás alakult. A nagy nyüzsgés pedig kezdett terhessé válni számára, egyre nehezebben tudta megoldani a bujkálást, mert úgy érezte, hogy lapítania kell. Amikor a szülinapja közeledett, és találkozóra sietett a csajokkal, eldöntötte, hogy tiszta vizet önt a pohárba, és kitálal. Talán elnézőek lesznek vele, ha már ő az ünnepelt. Eltervezni azonban könnyebb volt otthon a négy fal között, mint az oly sokszor maga elé képzelt nyolc szempár előtt, ezért hirtelen az szaladt ki a száján, hogy halálos beteg, és már nem sok ideje van hátra. Annyira megrémült a hazugságától, hogy elsírta magát, és egyre csak sorolta, mi minden fog ezáltal kimaradni az életéből. Csak mondta-mondta, ami épp eszébe jutott: ejtőernyős ugrást, teli torokból kiabálást az Alagút közepén, fényes nappal meztelenül fürdést a Balatonban, és mintegy mellékesen az orgazmust is. Annyi mindent hadovált össze, hogy maga is elcsodálkozott, hisz mindig félt a magasban, utálta a benzingőzt, és undorodott a halaktól. Egyedül az orgazmust imádta, olyannyira, hogy már hajszolta.
A nagy közös zokogás és drámai összeborulás után a többiek egyszer csak összenéztek, és úgy döntöttek, segítenek rajta, hiszen a jóbarátok erre valók. Kerítenek egy fiút, akivel Anna fürdőruha nélkül fürödhet, de csak sorjában haladnak: előbb az ejtőernyős ugrás jön.