Babits mondta egyszer, hogy az utazás célja az utazás, de az útinapló már elavult műfaj, bár voltaképpen minden utazás őszinte útinapló.
Csokonai Vitéz Mihály 222 évvel ezelőtt, 1800-ban látogatott Miskolcra egy gyógyvízkúra alkalmával. Ezt nem egy útinaplóban, hanem Vay Jeanettéhez írott versében, illetve pontosabban annak előszavában említette meg. Csokonai júliusban Miskolcon tartózkodik, innen keltezi 25-én a Borbély Gábor és Vay Janette házasságára írott költeményét, A’ Szépség’ ereje a’ bajnoki szíven előszavát. Ennek fogalmazványlapjain pedig több apró vers, epigramma kézirata is található.

„A szép Jeanettéhez
Kisasszony!
Sem a hiú kacéroknak, minémű ama záporbeszédű Stutzer s amaz agyatlan szép coquette, sem a mély lelkek számára nem írok én: mert ezeket meg nem érdemlem, amazok meg nem érdemlenek. A múzsáknak legjobb baráti a gráciák: én is ezeknek képviselőit keresem fel akik éreznek, akik gondolkodnak, akik valódi nyájasok, és szép orcájokból a szép lélek mosolyog ki, szóval: akik olyanok, mint a kisasszony, hogy itt is az én kedves Wielandom szavaival éljek.”

A bevezetőben olvasható Csokonai-vallomás egyfajta ars poeticája is a Debrecenből indult bohém költőnek, melyben vallomása szerint megtudjuk, hogy ő az olyan hölgyeket kedveli, kiknek szép arcáról szép lélek mosolyog, és akik éreznek és gondolkodnak egyaránt. Ez a gondolat nem áll messze a reneszánsz eszménytől, mely szerint az ember egyszerre figyeljen szellemére, lelkére és testére, hiszen a három egysége jelenti azt a szimbiózist, amitől az ember egésznek érezheti magát.

Csokonai a szépség szerelmese és nagy rajongója. A Szépek szépe című költeményében például így fogalmazott:
„Ti élet édesét lehellő leányok!
A szépség tüzénél olvasztott bálványok!
Kiket imád sok szív, áhítva reszketvén,
Füstölgő oltárán a tömjént égetvén,
Óldjátok le rólam hitvány kötésteket,
Félre! nem imádlak többé benneteket,
Mert minden szépséget, mellyel hódítátok,
Már az én szépembe egy summába látok.”

Amikor 2022-ben egy irodalomtanár azon gondolkodik, miként szerettesse meg diákjaival a klasszikus költészetet, mindig azt hisszük, hatalmas mutatványokra és trükkökre van szüksége.
Pedig nem.
Egy dolga van, megmutatni azokat a verseket, amelyek kimaradtak, kimaradnak a középiskolai szöveggyűjteményekből, hiszen az irodalom, a költészet út az önismerethez. Mi segíthet a legtöbbet egy útját kereső 21. századi diáknak, ha nem a vers?
Csokonai a szép Jeanettéhez címzett ajánlásában találóan fogalmazott, amikor azt írta: „Ami egyszer szép, hogy ne tudná, mi a szép? s ki ítélhetné meg jobban a mások érzéseit, mint akik magok csupa érzékenyek? Úgyis az asszonyszemélyekkel vélek születik s a szerencsés nevelés által ingerlőbbé tétetik valamely kellemetes bizarria, mely a poétákat férfitársaiktól megkülönbözteti. Így tehát az érzékeny szépeknek tetszését ha megnyerem, a természet maga szól énmellettem, s még előre számot merészlek tartani a poéták borostyánjára.”
Ami 1800-ban szép volt, pont ugyanaz az esztétikai minőség, ami 2022-ben szép. 222 év ide, 222 év oda, a szép ítélete mit sem változott. Az nekünk, itt a Szinva partján nagy szerencsénk, hogy Csokonaitól József Attilán keresztül napjainkig költőink a térségben tartózkodva a szépség himnuszát zengik.
Amikor ezt a Csokonai-szöveget olvastam, akkoriban készültem egyik diákommal egy versenyre, ahol ő az irodalom és önismeret közötti kapcsolatáról írt. Bárány Bianka jelenleg tizenegyedikes pedagógia tagozatos diák. Bianka ebben az esszéjében a következőképpen fogalmazott a kérdésről.
Az irodalom egy átlagos középiskolás szemével nézve csak egy tantárgynak tűnhet. Sok tanulnivaló, kötelező olvasmányok, megtanulandó versek, megannyi esszé. Átlagosan a diákokban felmerülhet a kérdés, hogy ez mire is jó? Bevallom, általános iskolás koromban az én fejemben is megfordult ez a bizonyos kérdés. Középiskolai tanulmányaim elkezdésével jöttem rá, hogy számomra mit is jelent az irodalom. Valójában az irodalom tágabb értelemben véve írott művek, szövegek összessége. Viszont van egy szűkebb értelme is. Az irodalom olyan történetek, költemények és színdarabok összessége, amelyek művészeti alkotásként határozhatóak meg. Arisztotelész Poétikája foglalta össze először az irodalom elméletét, esztétikai normáját, minőségét. Ha őszinte akarok lenni, kilencedikben Arisztotelész nevére az irodalomórákon nem kaptam fel a fejem. Számomra akkor még csak egy újabb valakit jelentett, akiről be kell magolni, amit elmondanak, vagy a tankönyvben található. Talán még most sem állok elég készen arra, hogy az ő szemével tudjam értelmezni magát az irodalmat, bár az általa megfogalmazott esztétikai normákat már értem.
Arisztotelész valóban nem a legvonzóbb gondolkodó elsőre egy középiskolás diák számára, de ha rá jön arra, hogy az irodalom, a költészet alapjait ő rakta le… na akkor sem kap még kedvet műveinek olvasásához. Az ókori irodalom megszerettetése, ha lehet még nehezebb, mint bármi más. Mit tudhattak ezek akkor arról, mi az én bajom most, merül fel (joggal) a diákban a gondolat. Verseket írnak, érzik, hogy a bennük forrongó érzéseket papírra kell vetniük, mert különben ki érti meg az ő problémáikat. Amikor azonban rádöbbennek, hogy Szapphó és Catullus is hasonlóan cselekedett, akkor talán már közelebb jutunk a megoldáshoz. Hogy is mondta Csokonai? Ami egyszer szép volt.

Bárány Bianka egyik verse éppen Csokonai verseihez hasonlatos mélységekről beszél.

HA EGYSZER MEGTANULOK ÉLNI

Ha egyszer megtanulok élni,
boldog lesz, ki boldogtalan.
Talán nem mentem meg a világot,
de megígérhetem, két karodban
összezárva boldog leszek, valóban.

Gondolataimban lépkedsz,
bár kegyetlen a kép,
akkor élek én, ha szívemben élsz.

Tudod, az otthon ott van,
hol bájtalan nyikorog a sarki karosszék.

Arcod olykor elmosódik,
az emlékek is sárgulnak,
de az érzéseink mint parazsak
a tavaszi széltől újra lángolnak.

Ezeket a sorokat olvasva újra Csokonai sorai jutnak az ember eszébe. „Ha jelenlétemkor nem elég vagyok az ő múlattatásokra, kirepűl lelkem testemnek gyarló kalitkájából, s mint a magános filemile, Látatlanúl zeng őkörűltök. És a kisasszony, tudom, oly jó érzésű lesz, hogy néha a kűlfőldi kanárikról nem átalja figyelmét az itthoni bokrok madárkái felé is fordítani.”
Míg az ember azt vizsgálja, miért írt verset a szépségről Csokonai Jaenettének címezve, az ember utána néz annak, ki is lehetett ez a Jeanette. Így került kezembe Jeanette néhány levele, ami tovább erősítette a Csokonai szöveget. Az egyik legszebb levele a következő volt: „Kedves papa! Mindkét levele és szép költeménye, a legélénkebb örömmel töltenek el; meg akartam kísérelni érzelmeimet, az ide mellékelt költeményben, vagyis inkább rosszul rímelt prózában kifejezni, de hát nem megy elég jól, simítson rajta, vagy semmisítse meg az egészet, a mint akarja kedves papa, csak azt ne téveszsze szem elől, hogy képzelmem fő vezérfonala az ön hajdani jó tetteire való visszapillantás volt. Jelen helyzetemre vonatkozólag férjemnek minden elégedett tekintetéért, a betöltött kötelesség nyujtotta minden jól eső érzésért titkon köszönetet mondok önnek jó példája és tanításaiért, melyekkel boldogságomra munkált.
Férjem két heti távollét után tegnap volt itthon először egy rövid kis időre s ismét távozott. Tudattam vele az ön ajánlatát; ő személyesen akarja az ön bartáságát kikérni azonnal, a mint egy kis nyugodt ideje lesz; most rettentő sok dolga van, valószínűleg öt, vagy hat hétre Bécsbe kell neki menni. Ez nem igen ízlik nekem, hanem hát számot vetettem szívemmel s még én biztatom a bécsi tartózkodásra. Első terve az volt, hogy engem is magával visz, azonban érettebb megfontolás után, nem tartottuk ezt tanácsosnak; így hát ez idő alatt majd csak szép csendesen itt maradok (Zsolca), vagy Golopon. Jeanette”
Ez a levél és Csokonai sorai emlékeztetnek két színpadra készülő diákom egymáshoz írott versére, ami igazolja, hogy nem számítanak az évszámok, csak azok az érzetek, amiket az ember olykor egy esős napon is megfogalmazhat.

Rigó Marika

15.32 FEBRUÁR ÖTÖDIKÉN

Imént hagytuk el Budapestet,
Keleti pályaudvar végállomás.
Szokásunk lett mostanság.

Pihenteted szemed hazafelé az úton.
A múltkor lerajzoltál.

Tudod, szeretem, ha boldog vagy.
Olyankor mosolyog barna szemed.
Sose takard el…

Drága művész úr,
az én hercegem már…
Most rajtad a sor.

utóirat:
Hány fel nem tett kérdés.
Hány úgy teszek, mintha nem tudnám,
de tudom dolog.


Antalicz Zalán

Fakultáció

Nyolcadik, kilencedik óra,
mintha az ember már tízet vonszolna.

Török hódoltság itt,
ott meg Caesar Mussolinivel vitázik.

Egy ásító inas mellettem,
nem izgatja a történelem.
Egy lámpa szorgosan villogva
találja el kalandozó figyelmem.

A táblán néhány angol, német és francia.
Felettük a Himnusz figyel,
áldja napunk jó kedvvel, bőséggel.

Az idő úgy érzem folyik.
Dali, a mi óránk úgy érzem késik.

utóirat?
Most te üres szobában
üres lapokat töltve
töltöd poharadba
üres tekintetemet megidézve.

Az irodalom a legősibb és legszebb és legélőbb szövet, ami mióta ember az ember, összetart bennünket. Mivel is ajánlhatná az ember ezt az írást, ha nem mással, mint Csokonai ajánlásával: „Mostan pedig e kis ajándékot méltóztassa tőlem kegyesen elfogadni,
s megjutalmazni azzal, amit nevesszívű Borbély-ja, ezerekért nem adna életadó pillantásával. Úgy igyekeztem, hogy belsője, külsője méltó légyen a gráciákhoz, méltó a kisasszonyhoz. Magamat ami illet: az én kűlsőm olyan, mint a magának hagyott természet; belsőm hasonló a tavaszhoz, mely mikor borongós is, játszik és teremt. Csókolom kezeit!”
Végezetül pedig álljon itt az a vers, mely bennem nyílt meg Csokonai szépségének ereje kapcsán.


NŐ A NAP

földiekkel játszó égig nő a nap
merre haladsz
merre fakadsz

mit ér a perc
     a pillanat

mit is mondhatna
     ilyenkor a
     ki viszi át a szerelmet
     fogában tartva

de végül is
     mi a mai nap
olykor csak egy ikon
olykor csak egy pillanat
olykor csak
olykor hol
     és vajon vagy?

nő vagy
     áldott
     s olykor nem áldottnak
     érzed magad

tudod olykor
     csak nő a nap

pedig reszket a bokor
és mit bánom én
ha mióta készülök hogy elmondjam
neked szerelmem rejtett csillagrendszerét
de inkább hagyjuk is
mert nem tudom
másnak e tájék mit jelent

mit jelent egy furcsa megálló
     furcsa pillanat

„kedves kollégák az 5. óra után”
ec pec kimehetsz
holnapután másként lesz

a nő
ha nő
mindig nő
miért kell egy nap
ami erre emlékeztető
hiszen minden nap emlékezhetsz
s a virág-nyelv nem maszka-bál
őszintén szól bár nem kiabál

nélküled minden más
szürke
nincs benne árnyalat
szürke
és az is egy árnyalat
egy szín

nem kopott
szín
élet és való
nő nélkül az élet hiábavaló

adjon az Isten életet
szerelmet forró éveket
adjon úgyis ha nem kérem