kézfogás, visszatérés, ölelés
érzem, amikor Bartók zenéjét hallgatom -
online egyébként, minden tárgyam elhagytam, magukramaradtak,
a Cd-ket otthagytam valahol a lakásomban, ahol gyerekkorom óta éltem,
vágások, élek, változások, kanyarok,
labirintusok vezettek el idáig, ahol most állok.
Egy szenvedély margóján látható néha szenvedésem -
néha eltűnik.
A minden van jelen, a világ tovább lüktet,
hirtelen - az éjszakában felriadva hallom
Bartók zenéjét-visításként élem meg, hirtelen azt hiszem, hirtelen vágás
a tenyereremben ez a hang, éles metszés, nyisszanás,
megemelt gondolat ez hang, elénekelt kórusmű az életem,
hallom minden egyes évét, a kínok mollban visszhangoznak,
fekete hangjegyek köröznek a hálószobában az ágyam felett,
violinkulcsok vezetik be az újéveket.
Az óévek felhasadoznak, lassan kivéreznek, egy-egy dallamban foglalom össze
az eddig elfolyt évtizedeket,éveket,hónapokat.
A lehetetlenben gyalogolok, tördelem le az ágakat,
lefokozom magam a hangok legalsó szintjére.
Fokozódó hangmagasságban állok,
felnyúlok a csillagokig.