Amikor. Akkor még. Ilyesmi jut az eszembe.
Amikor erről a mostani Jelenlét-összeállításról beszélgettünk Vass Tiborral, a Spanyolnátha főszerkesztőjével, akkor még nem volt háború. Béke, így utólag mondhatom ezt, akkor sem volt. Mert béke nincs soha. Harcok mindig vannak.
Most viszont háború van. Elképesztő és eszelős agresszió. Katonák lőnek gyerekekre, anyákra, öregekre, bárkire, aki él és mozog. Hiperszonikus rakétákkal támadnak lakótelepekre. Mondják, hogy ezek a rakéták gyorsabbak, sokszorosan gyorsabbak az emberi hangnál. „Lőnek, vonulj fedezékbe!”, kiáltanám valakinek, aki gyanútlanul tesz-vesz a saját kis háza előtt, de mire a kiáltásomat meghallhatná, addigra fel is robbant az illető velem együtt — a rakéta előbb ér célba, mint a hangom. Mindez elképzelhetetlen. Horrorfilm, amire nem vettünk mozijegyet.

Ebben a helyzetben minden bizonytalan. És — így tűnik — nincs értéke semminek. A túlélésre koncentrálunk. Hogy valahogy megmaradjon valami abból, ami eddig volt. Valahogy megmaradjunk.
Micsoda bátorság kell ahhoz, hogy ilyen helyzetben szépíró kurzusra iratkozzon be valaki! Hogy azt mondja magában bárki is, tanulni és írni akarok, mert hiszek abban, hogy. Miben is? Abban, hogy lesz még jövőnk, és bármit is elolvasnak a boldog túlélők, és hogy van értelme annak, hogy kifejezem mindazt, amit kifejezni szeretnék? Ebben? Hihetünk még ebben?
Csupa-csupa kérdés. A válaszokat nem tudom. Senki sem tudja.
Boldog békeidők! Békétlen békeidők.

Amikor a mostani összeállításban a Kodolányi János Egyetem Szépírói Kurzusa Jelenlét Körének új és kevésbé új szerzői bemutatkoznak itt, a Spanyolnátha folyóiratban, akkor mindazt megmutatjuk, ami van, ami volt. Az alkotók — Bereczk Imola, Goór Csaba, Hajnal Éva, Havas Juli, Korda Zsuzsa — némelyike már a háborúról beszél, némelyike még csak a nyugodtabb hétköznapokról. Bereczk Imola fiatal lányok szerelmi életét villantja fel, Goór Csaba egy haldokló életigenléséről beszél, Korda Zsuzsa — József Attila ürügyén — viszont a nagyon békés Micimackót látja vendégül, mintegy jelezve azt, mennyire törékeny a béke, az agresszió mennyire fenyegető. És Hajnal Éva verse pedig meg is jeleníti a terrort, a szorongást, és Havas Juli gyerekek atomtámadás előtti utolsó pillanatait vízionálja. Mindez fikció is lehetne.

A fikció viszont valósággá lett.
A Jelenlét alkotóinak munkáit — a jelenlegi háborús helyzet miatt — nehéz szívvel ajánlom az Olvasó figyelmébe.