randán esteledik irányokba tördelt sötét
egyként jó kívül körülkémlel belül
maradjon kinn a rosseb hajnalig
nem várja meg a kakasszót
inkább béka- és tücsökzenére
lejteti a lemezjátszó tűjét a bakeliten

épül omlik a táj
utángyúlt lámpafényen
kenődik szín forma árnyék
belehasít a tücskös éjbe
masszívumokká bontja csipkedi
az elvirágozott bodzafüstöt
és a hold ezüst virágzásban
a felhők közére szétterül

a duna folyását hozzátevőlegesen
megközelíthetőleg
meg lehet magyarázni
dévénynél vidám                F-dúr
a vaskapunál szomorú           F-moll
ahogy csak gyermek komponál
gesztenyéket potyogtat
a földre húzott kottavonalakra
miért nem értek a zenéhez

H        űlő erdők jószagú réte       K
     betonvárosok örvénye forgat
       ami a képet keretet illeti
A  laposan körberámáztam maga  M
és az évek negyven negyvenöt
zsugorfóliába szorított palackos
víz úgy tűnik enyhén szénsavas
dzsesz a zenétek gömbölyű tücskeim

mindegyik mögött ott a többi
                                             ott cirpel ami csak enyém volt
vágy vagy boldog pillanat
                                             minden elérhetetlen messzeség
minden kétségbeejtő veszteség
                                             mind ami voltam pénz és szerelem
és halálvágy és ami sohasem az is
                                             kétely játék és képzelet
a zűrzavar amit most rendezek
                                              hogy értsem magam hogy megértsetek
örök véget és örök kezdetet

itt suhog körülöttem kezdte ős varázslatát
pince udvar padlás áteresztenek a falak
kemény puha lépések füvön betonon
legyen hajnal megyek aludni

holnap pontosan innen folytatom