Költők levesben
Mi, költők, „tiszta mező levesében úszó sárga virágok” vagyunk (Papp Tibor). De nem? Jó esetben fogalmunk sincs, mi történik, hogy mi van. Az a jó, ha nem tudjuk. Ha nem tudunk semmit. Nem hat ránk semmi és senki. Nincs külső erő, csak belső. Úszunk a levesben. Nyíladozunk.

Az első
A nyíláson át vagy vissza. Az első vers mint az első bimbó, amiből virág lett.
Az első verset mindig le kell metszeni. Az első tizet. Százat. Az első versvirágokban ott vannak már azok az rns-láncok, amik később a virágok színét adják. De ezek a virágok még színtelenek. El kell hajítani őket, és tán jó földre esnek. Ahonnét sarjadzhatnak. Vagy pusztuljanak. Nem kell törődni velük.
Ne locsold az elnyílt verseket.

A százegyedik te magad
Minden virág te vagy. Persze. Ezért hát, amikor kidobtál százat, magadat dobtad ki. Magadtól hervasztottál. És nagyon jól csináltad. Meg tudtad tenni. Büszke lehetsz.
A nyíláson kifelé mindig előre tekints. Dehát tudsz te tekintettel lenni. Főleg magadra nézve.
Szóval nyisd meg a százegyediket. Írd meg. Írd végig.
Jön a csel! Keresd meg a legjobb sorát. Másold egy üres papírra. Írj hozzá új verset. Keresd meg annak a második legjobb sorát, amennyiben a százegyedik vers legjobb sorának közelébe ér, tartsd meg. Van már két jó sorod. Írj még kettőt hozzá. Egy versszak a levesben. Kezdésnek sem rossz.

Mindig költő
Minden pillanatban költő vagy. Virágkötő. Virágárus? Állandó nyitva tartás. Minden pillanatban csak a vevők, a kötések, a sorok kígyóznak.
A költői kérdésekre záróra után csak benned születnek válaszok. Kulcsold ki. Engedd ki. Számolj el.
Ha kiengeded, már nem a tiéd. Nem is volt. Ezt nyilván nem tudhatod az elején. Ez van pedig. Ugyan minden pillanatban költő vagy, és minden csokrodat te kötöd, végül neked semmid sem marad...

Címválasz
Vegyük azt, hogy mindaz, ami kiderült, nem tántorít el a költekezéstől. Elszántad magad, a sárga virágok mezején kiállsz a szélbe, és hagyod magad belemerülni.
Az első méter, az első karcsapás tehát az első sor. A nekiinduló első sor. A felütés. Amiért az egész vers nekiáll lenni. Leírtad. Legyőzted. Most mi lesz?
A címválasztás nélkül semmelyik sor nem lehet eléggé jó. A címet válaszd ki akkor, amikor rájössz, mit jelent neked az első. Minden további sort az első sor határoz meg. Minden első sort a cím.
Ilyen értelemben tehát szinte lehetetlen feladatra vállalkozik, aki költő szeretne lenni.
De a költő minden pillanatban költő. Ez akár segíthet is rajta. Úszik, merül, költ. Gondol. Ír. Fel van öltözve. Le van vetkőzve. Kimegy a mezőre. Költ. Gondol. Kitalálja az első sort. Nem is kitalálja, mert egy idő után az első sor, ahogy a feje felett felzúg egy darázs, megérkezik.
Az első sor eljövetele, persze, egy idő után lehet automatizált. Előhívható. Mármint a metódus, az állapot, az érzés, a menetrend. Ami alapján a költés létrejön. A darázs zúg.

Fordulat
Amikor az ember költ, mennek a sorok. Egymásután minden jól alakul. Megtáltosodik a költő. Úgy érzi, ez már igen, jó lesz az írás. Kötnek a sorok.
A virágkötészetben mindig eljön a fordulat, amikor belép a darázs az egyenletesen haladó költésbe, a sorjázó csokrok köré kezd el bezúgni. Kizökkent, felbosszant vagy csak elhajlít, nyúlsz a darázshessentő után. Vagy csak kitessékeled. Vagy benn hagyod. És akkor a költészetednek lesz egy otthagyott fordulata. Ami átlényegíti az egészet, oda-vissza megmagyarázza és túlviszi. Belemeríti és kiemeli.
Remélhetőleg nem minden darázsbezúgás lesz sorsdöntő. Egy kis zökkenő, azért csak menjenek azok a sorok tovább.

Vokál
A vers mindig zene is. A nyelvvel dobolni lehet. A hangokat kiáltani és suttogni. A szünetben lélegezni. A sortörések megálljt parancsolnak, a kiáltójelekkel csak csínyján, de a pont mögött új dalokat fújnak, és folyton közel a vég.

Kiemelés — tőlem
A költő-virágkötő vajon tudja, mi a jól kötő költészet? Kényszer nélkül a megfelelőt tudnia kell. A jót is megsejteni. Kényszeresen merül fel: de van-e rossz költészet? Vagy csupán érzékünk csalódása vesz jó vagy rossz fordulatot?
Kijövünk a vízből és nem leszünk vizesek? Hat ránk a víznek árja de azért? Kérlek, ne mondd, hogy tudod! Hogy sejted, hogy érted. Nincs rossz költő. Van rossz költészet. Nincs rossz írás, de rossz vers, az van.
És mit írjunk mi le, kérded. Amit leírtunk, az hol jó?
A jó költészet felfedezése magunkban, külső segítség nélkül, mint amikor víz alatt szárazra törlöd magad. Mint vaksötétben enni. Mint a virágokat fújó szélben összekarolni.

Kiemelés — tőlük
Van-e olyan, hogy a jó költészetet majd megmondják? Kitalálják. Kitálalnak. Elmondják, hogy jó költő Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre. És te meg… Megmutatják, mit kell olvasni, érezni és gondolkodni a jókról. Hogy jóvá legyél. Hogy olyan legyél. Hogy az jó.

Elmész oda, ahol a jó költők vannak, eljutsz odáig, hogy a jó költők rámutatnak egy jó sorodra. Azt mondják, az a jó sor. Ilyet csinálj.
A jó költők viszont mi alapján jó költők. A te mércéd szerint? A nép szerint? A díjátadók szerint?
Mi van, ha a jó költő szerinted rossz verseket ír? Ha a József Attilával megítélt költő nem ér fel József Attiláig?
Mi van, ha becsaptak és te már eleve jó verset írsz, amit ők félrerontanak. Egyetlen ujjmutatással. Egyetlen közepes soroddal. Annak titulásával. Ha a te közepes sorod lesz az ő jó soruk. A te mondataidnál te magad is jobbakat írnál, ha tehetnéd.


Átlépni magamon

Az első száz versünk után el kell mennünk valakihez, aki már túlvan az ezrediken is. A leglogikusabb, persze, ha kedvenc költőnkhöz igyekszünk, ha él még, hogy drága költő, nézze csak, mit írtam, a százegyedik versem és a százkettedik, íme! Mondjon róla valamit, még inkább rólunk, hogy van-e valami, aminek értelme van bennünk.
Ki kell találnunk, kinek tálalunk ki. Ehhez viszont ismernünk kell azokat, akik még költők rajtunk kívül. Bizony, olvasnunk kell. Rengeteget és folyamatosan. És mindenkit. Nekünk jó és nekünk rossz verseket. Hogy tudjuk, hol a helyünk. Persze, ennyi költőt mind elolvasni képtelenség. Gyerekkorban kell kezdeni, nyilván. És akkor még mindig seholse vagyunk, ha azt vesszük, hogy folyamatosan indulnak költői pályák, lesznek új kötetek, nem beszélve a folyóiratokról, ahol még több vers jelenik meg, sokszor olyanoktól is, akiknek még költői pályája sincsen.
Rá kell jönnünk hamar, hogy milyen a jó vers. Mi különbözteti meg a rossztól. Közben pedig rájöhetünk, hogy ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. Vannak, akiknek ugyanaz a vers jó, ami másoknak rossz. Vannak, akik egy költőt nem szeretnek, míg mások nagyon is. A költők tehát csoportba verődnek. Mindegyiknek vannak verseik, de attól függően, hogy ki mondta ki az ővékre először, hogy jó, elkezdenek szimpatizálni és idomulni. Ha már egyszer valaki azt mondta a versre, hogy jó, akkor odamegyek hozzá, és jóban leszek vele. Nyilvánvalóan a következő versemre is nagyobb eséllyel mondja, hogy jó. Én pedig közben elhiszem, hogy jó költő vagyok. Így megy ez.


EZEKUTÁN mintegy

Késztető
Hogy te miért kezdted el.

Elváró
Mit vársz el magadtól, s mit várnak el tőled. Mit várnak el maguktól és mit vársz el tőlük?
Mi akarsz lenni és mi legyél szerintük?


Kiteljesedő
Ha tiszta víz, amiben lebegsz, mehet az úszás.

Lázadás kell
Döntsd el, jó költő lehetsz-e. A jó költést, nem középiskolás fokon, lehet űzni. És meg lehet úszni. A jó verset megírni majdnem meg lehet.
Más jó versét írni sokkal könyebb. Másnak jó verset írni nagyon jó. Addig jársz a megállapítóhoz, amíg meg nincs állapítva a te jóságod. Onnan tiszta víz.
Mehetsz úszni.
És ha nem? Ha magad akarod úszni? Úszva megtenni? Ha nem veszel levegőt minden másodiknál? Ha elmerülsz és kiszállsz? Mert ez is lehet. Hogy nem állsz be a startkőletételnél a sorba. Hogy nem rugaszkodsz onnan el. Saját vizedben gázolsz, hát nem? Megúszós, tudod, ki legyen!





A hátravetett költői sor


Parti Nagy Lajos: átlépnék mintha sikló üvegen... (Szódalovaglás, 181.o)

átlépnék mintha sikló üvegen
nem több a vers csak folyton körbeírom
kancsal hunyorgó pont legyen
egy teleákolt fürdőző papíron

úgy borzadok meg frissen véresen
lopott időmön mintha bármi
szabadság összeállna nélkülem
s telnek a kapkodás kis cédulái

ha már kegyelmi állapotnbak terhes
legalább ebből megismerhess
mikor rettegve úgy ismerkedem
magammal is hogy semmi biztosíték
hogy éppen akit folyton biztosítnék
engem lát meg a sikló üvegen


Szeles Judit: Néma történet (részlet, Ilyen svéd)

...
Svédország fa, víz és kő
a svédek
fafejűek
vízízűek
kőkemények
ha kérdeznek, százszor meggondolja az ember
hogy mikor szóljon hozzájuk
mert ők sem beszédesek
hallgatnak, mint a sült hal
időnként nagyokat kortyolnak
a házi pálinkából
és elmegy a kedvük

a fenyveseknek gyér az aljnövényzete
sok vargánya terem
sok rókagomba terem
a svédek húsz százaléka gombászik
másik húsz százalék alkoholista
ha valaki az erdőben gombászik
majdnem biztos, hogy alkoholista
a fa tövébe rókáznak

minden sarkon egy fenyves
a sziklákba verik ki
a sziklákon nem terem semmi
minden ötven méteren egy alkoholista
egy részük pedofil
...


Papp Tibor: Vendégszövegek 2, 3, 188. oldal

Az első: „a kényes hó makulátlan”
A második: „láncreakció a végzete”
A harmadik: „száz hurkájú hernyó”
A tizedik: „a bombatalálat mélyén a hó makulátlan”
A tizenegyedik: „s a fala-sincs hálószobában”
A tizenkettedik, egyben utolsó: „emeleti színpadon szundít a régi lakó”

Erdély Miklós: Három című

AZ EGYIK CÍM MÁR ELKÉSZÜLT
MÁSIK LEGYEN UGYANAZ
A HARMADIK MÁSIK.
(megjelent: A LAP folyóirat, próbaszám, Új hölgyfutár 3., 5. oldal)


Petőcz András: A vándorkacsák himnusza (részlet)

tyáp-tyáp-tyáp-tyáp-tyáp-tyáp-tyáp —
tyáp-tyáp-tyáp-tyáp-tyáp-tyáp-tyáp —
tyáp-tyáp-tyáp ———
tyáp-tyáp-tyáp ———
tyáp-tyáp-tyáp-tyáp-tyáp-tyáp-tyáp ———


Erdély Miklós: Áhitat (Kollapszus orv., 1974)

Csipesszel nyúlhatott a tengervízbe
Aki ezt az ostyát kihalászta
Magasba tarthatta sokáig
Míg a jeges szél
Az ázott lapocskát
Zsiletté dermesztette.



Weöres Sándor: Dob és tánc (részlet)

kút csöndje fű
kútra hajló béke csönd
kűt békéje inda
fű inda kő
lomb hintája kúton
fény ingája kútban
csönd dajkája
csepp
csepp



Papp Tibor: Pogány ritmusok
Az ötvenéves Weöres Sándornak

tiszta az ünnepi tisztás
kard hegye éles a hold
fákon lóg a sötétség
kör közepében a tűz
*
zene zúg zene bőg / tűz ég puha tűz
vad zene zúg bőg / dob — — —
dob — — — / dob dob dob zene
dob — — — / kürt szól duda szól
síp szól duda szól / duda szól kürt szól
síp szól húr peng / bong zsong buja hang
bőgő zene búg / tűz ég puha tűz
harsona harsog / dob pergésben
ének kórus / zeng — — —
üst-dob kong bong / peng — — —
kong peng bong zsong / cseng — — —
síp szava siklik / s tűz ég fű közt
dob szó kürt szó / szík szál égig a
rozsdás égig / föl csak csíkban a
füst — — — / dob dob dob zene
üsd — — duda / dob dob dob duda
dob duda dob duda / üsd — — —


„Természetesen, elég hamar rájöttem, hogy felületes megközelítésben kivetíthető némi rokonság Weöres egyik-másik verse, például a Dob és tánc („csönd/béke/fény... ”) és a Pogány ritmusok között. A rokonságnak azonban semmilyen alapja nincsen. Mások a kiindulási pontjaink és különböznek a verstani megoldások is. A verset végül is neki ajánlottam, ötvenedik születésnapjára, így jelent meg a Magyar Műhely 7-8. számában, majd első könyvemben: a Sánta vasárnapban.”
(Papp Tibor a Pogány ritmusokról, Forrás folyóirat, 2001, http://www.forrasfolyoirat.hu/0107/papp.html)



Petőfi Sándor: Jó költőnek tartanak… (részlet)

Jó költőnek tartanak,
Az vagyok, én is hiszem,
De azért te ne magasztald
Verseimet, kedvesem.
…
Egy mosolygásodban is több
Költészet van, kedvesem,
Mint az ötszázötven versben,
Melyet írtam összesen.