Lehetőséget kaptam rá, hogy az idei műhelytábor programjának egyik előadójaként szerepelhessek. Az előadás címe az idei Spanyolnátha Könyvek gondozásában megjelent művészkönyv illusztrációihoz kötődik. Fontosnak tartom, hogy a saját munkáim bemutatását megelőzően rövid betekintést nyújtsak a művészkönyvek létrejöttének előzményeibe és műfajába.

I. Korai előzmények

A könyvművészet már a kezdetektől szorosan összekapcsolódott a festészettel és grafikával, a képiséggel. A kép és írás gyakran konkurált egymással a könyv története során. Fel is hozhatunk mindjárt egy középkori példát, a miniatúrákat. Utóbbit azért is tartom fontosnak megemlíteni, mert ez volt a könyvdísztítés legősibb formája. A miniatúra a kézzel írott kódexek díszes kezdőbetűinek egész oldalas vagy szövegbe illesztett kisebb képeinek vagy a szövegkeret díszítményének volt az összefogaló elnevezése.¹   

A 19. században élő angol festőművész, William Morris szeme előtt a miniatúrákkal díszített könyvek és ősnyomtatványok példája lebegett, amikor megalapította 1891-ben a saját nyomdáját, a Kelmscott Presst. Megújította a könyvművészeti mozgalmat és számos követője akadt későbbiekben a szecessziós illusztrátorok és nyomdászok közt. Morris megmutatta, hogyan hidalható át a képzőművészet és az alkalmazott művészet közötti szakadék. Sok időt fektetett az anyagok ismeretébe, megismerésébe, mielőtt elkezdett egy könyvtervet. Elvben azt szerette volna, hogy a készítő és a tárgy között egy nagyon szoros kapcsolat alakuljon ki azzal, hogy a készítő saját képzeletének egy részét adja bele a folyamatba. Ezt az érzést a középkori szakemberek szemléletében találta meg.
Ugorjunk a művészkönyvek közvetlen előzményeihez, melyek közé az avantgárd és a dadaista mesterek munkái, könyvei tartoznak, és kezdjük el boncolgatni a művészkönyv fogalmát.
II. Miért csinálták? — a művészkönyv elterjedése
A művészkönyv hátterének egyik kutatója, Markó Anita szerint a dadaizmus kísérletező látásmódja és a tény, hogy a galériáknál és kiállításoknál olcsóbban lehet könyv-formátumban műalkotásokat terjeszteni, logikusan vezetett el a művészkönyvekig. A művészkönyv atyjának a svájci Diether Rothot és Ed Ruschát szokás nevezni, akik a könyv mediális lehetőségeit kutatták. Ruscha és Roth mást és mást látott az új könyvművészetben rejlő lehetőségekben. Roth olyan könyveket csinált, melyek megőrizték természetes könyvformájukat, Ruscha pedig szignatúra és számozás nélkül tette közé munkáit. Roth könyvei a nyomat- és tárgykészítéssel, míg Ruscha könyvei a dokufotózással hozhatók összefüggésbe.
A hetvenes évekre a műfaj már a virágkorát élte, fő témává vált a könyv mibenléte, annak kulturális, társadalmi, esztétikai funkciója. A könyvmű már nem volt lapozható, nem volt olvasható, megjelentek az installációk. Magyarországon a mail artot és a könyv formátumú művészetet a szamizdat (illegális kiadvány a kommunista rendszerekben) tette praktikussá: könnyen, csendben lehetett egymásnak küldeni, kis példányszámban bemutatni azt, amelyet másképpen nemigen lehetett (Markó Anita 2013.10.10. Műfaj a margón).

Arra a kérdésre, hogy mi is a művészkönyv, sokan azt válaszolnák egyszerűen, hogy művészi alkotás, melyet művészek készítenek. A művészkönyv lehet könyv formában kiadott grafikai vázlat, vagy drága, kis példányszámban kiadott luxusmű, a lényeg, hogy máshogy állunk hozzá, máshogy „olvassuk”. Izinger Katalin művészettörténész szerint: a forma, a könyv mint tudástár sokakat inspirál. A művész valamit kitalál, ami formailag, tartalmilag könyvre utal. Ettől még persze egy szobrászkiállításra is kikerülhetne. A művészkönyv fogalmának pontosításához vegyük alapul Markó háromtípusú felosztását:
1) Vannak a hagyományos könyv formátumot megtartó, sőt több példányban is előállított művek - például átírt és üres könyvek — amik nem távolodnak el nagyon a megszokott könyvtől.
2) Ellenben a könyvtárgyak lapozhatatlanok, inkább gesztusok, ironikus reflexiók, a képzőművészet, a szobrászat eszközeivel élnek.
3) A harmadik irányzat a könyvmunka, amelyben a formai felépítés a hangsúlyos: a vizuális alkotás, a papírművészet, a tipográfia, a vágás, a hajtogatás, az írás gesztusa, az átfedett szövegek (Markó Anita 2013.10.10. Műfaj a margón).
Utóbbihoz sorolom a kép-versek módszerét is, mely valamennyire ismert az ókorból mint költészeti műforma, de irodalomtörténeti jelentőségre csupán a 20. században tett szert. A kép-versek művészei az írás menetébe beleavatkozva felbontották a linearitást s néha még az időbeliség szabályait is. Erre remek példa Fenyvesi Tóth Árpád, akinek a képverseit a korábban említett tipográfiai játékosság jellemzi.

III. Könyvművészet Magyarországon
Itthon Kassák Lajoshoz köthető emlékkiállításnak volt köszönhető a nemzetközi művészkönyv-kiállítások ötlete és története. 1987-ben ugyanis a Kassák-emlékkiállítás szervezésekor merült fel, hogy teret adjanak ennek a perifériára szorult, de nem jelentéktelen műfajnak.
Az I. Nemzetközi Művészkönyv-kiállítás a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban kapott otthont. A beérkezett 400 művészkönyv remek képet adott a világban jelenlévő művészeti-vizuális gondolatokról és törekvésekről. A kiállított művekből 240 alkotást kapott meg a múzeum, így alakult ki az ország első múzeumi művészkönyv-gyűjteménye, amely azóta is gyarapodik és már több mint 1500 munkát tartalmaz.
1993-ban Kiss Ilona grafikusművész megalapította Magyar Művészkönyvalkotók Társaságát néhány neves képzőművész és grafikusművész segítségével. A társaság igyekszik összegyűjteni a műfaj képviselőit, s egyfajta diskurzust teremteni a sokféle művészeti ágból érkezők között. Elsőrendű céljuk, saját megfogalmazásuk szerint, olyan könyvművek létrehozása, melyek a könyvről mint médiumról új képet adnak, kísérleti formában, a legkülönfélébb anyagok, textúrák és tipográfiák felhasználásával, de a hagyományos könyvművészeti eljárások beépítésével (Markó Anita 2013.10.10. Műfaj a margón).
Természetesen a társaságon kivűl is találkozhatunk számos, a műfajt képviselő alkotókkal és munkákkal. Ilyen többek között a Szabó plusz Bartók +Légyott művészkönyv is.

IV. A Szabó plusz Bartók művészkönyv illusztrációinak születése

Az idei Spanyolnátha művészeti folyóirat kötete a „Szabó plusz Bartók” címet viseli. A kötetben található illusztrációkat Fazakas-Koszta Tibor festőművésszel az alábbi, Vass Tibortól kapott fikció alapján készítettük el:
Szabó Lőrinc és Bartók Béla találkozására ezen a Légyotton adódik lehetőség. Meglessük találkozásukat: felelevenítve egy hagyományt, a „Szabó+”-rendezvénysorozatot. A 120 éve született költő és a 75 éve elhunyt zeneszerző nyomába eredünk. A kapcsolódási pont egy „lázadás-történet”: a találkozáshoz a karanténból mégiscsak ki kell szökniük. Vagy másképpen oldják meg ezt a randevút? 2020, 20, 102, 120: (helyben) hagyják az összecsengő számokat?
1. Hogyan készítettem?

Első körben a „lázadás-történetből” és a karantén kapcsolatából indultam ki.
El kellett döntenem, hogy a szereplők a karantén fogságának engedelmeskednek vagy egy megmagyarázhatatlan, belső erőtől hajtva kiszabadulnak a karanténból, kihívva ezzel a sorsot maguk ellen. Az arany középutat választottam, mert nem akartam félreértett vagy anti-hősöket faragni a zene és irodalmi élet eme két bajnokából. Elképzelésem szerint Szabó Lőrinc és Bartók Béla találkozása megvalósul, de csak zárt, behatárolt körülmények közt. A szabad találkozásaik helyszíne egyben börtönük is lesz. Ezt a zárkát munkáimban néha egy társasház helyettesíti, máskor egy sakktábla mezője.
Sorozatom legelső képét a film noir ihlette. Ez a stílus elsősorban a hollywoodi bűnügyi drámák vagy krimik jellemzője, amiben mindig kiemelt szerepet játszik az ambivalens erkölcs.
Ennek a filmes műfajnak megvannak a sajátos vizuális jegyei, amit végül több munkámon is alkalmaztam. Felhasználtam a film noir alkotások képkockáira jellemző sötét és pesszimista világképet. A kép szereplői, Szabó Lőrinc és Bartók Béla potenciális áldozatok helyzetében tűnnek fel. A film noirok sajátossága a végzet asszonyának hölgyalakja, a femme fatale jelenléte. Egyrészt ő a férfiak fantáziájának eredménye, a vágyaik megtestesítője, másrészt a férfiak kasztrálója. Az egyik képemen is megjelenik ez a fenyegető asszony, a fekete királynő bábujaként.
A két művész találkozására ráül a fojtogató atmoszféra, amiből csakis a saját művészetük átlal nyernek felszabadulást.
Ezen gondolatból kiindulva kerülnek rá a Szabó Lőrinctől idézett verssorok a karantént maga mögé záró szalagokra vagy rácsokra.
A legkedvesebb képem az utolsó kép, a művészkönyv hátsó borítóján is látható Zárdal c. kép, amin Bartók Béla saját sziluettjével összenövő zongorabillentyűkön játszik, elhatárolva köztünk, szemlélők és olvasók közti világot saját szabadulásának történetétől.

2. Miből csináltam az illusztrációkat?

Ezt egyszerű megválaszolni. Kedvből, időből, határidő miatti félelemből és a két történet szereplője iránti szeretetből.
Több motívumot is felhasználtam, ami visszaköszön egy-egy képen. Az egyik ilyen a sakktábla motívuma, amire ráhelyeztem a két, mozgásukban korlátozott művészt.
Használtam a témában összecsengő számok sorait, illetve a médiából jól ismert hesteg maradj otthon felirat átértelmezése is rákerült az egyik munkára.
Főleg akril festékkel dolgoztam, de néhány képen megjelennek a ragasztott felületek is, melyek úgy gondolom, hogy beleilleszkednek a művészkönyvek kísérletező világába.

Mint látható, a művészkönyv témaköre önmagában is olyan izgalmas, hogy alaposabb tanulmányozásra ingerelt engem is. A lehetőségnek köszönhetően, hogy a művészkönyv illusztrátoraként közreműködhettem, én is megtapasztaltam ennek a szabad és kötetlen alkotási folyamatnak izgalmát és örömét.

¹ https://hu.wikipedia.org/wiki/Miniat%C3%BAra