Élményszerű volt a felismerés, ahogy az útburkolat minősége kényszeríti az embert egy lassabb tempóra, Tiszaörs felé közeledve. Tudom, hogy a térségben élők szemében nem előremutató hozzáállás, de úgy éltem meg, hogy ez így van rendjén. A helyiek valószínűleg nem utaznak sehova csak azért, hogy kicsit kiszakadjanak a tiszaörsi forgatagból.
Az előadások. Bevallom, féltem kicsit, hogy évszámokkal, száraz tankönyvi szövegrészletekkel tűzdelt iskolás tananyag jön majd szembe. Egyáltalán nem így volt. Nekem erőltetett bárkit is kiemelni az előadók közül, de úgy gondolom, hogy a táborlakók mindhárom napért hálásak, amiért az elhangzottaknak nem egyszer olyan hangulatteremtő ereje volt, ami például rádöbbenti az embert arra, hogy tanítani talán csak így érdemes: észrevétlenül elhivatottan, lelkesen, egyéni megközelítéssel és bátran véleményezve. A száraz biográfia helyett le nem írt történetek, rejtett összefüggések és a művészetre, életutakra gyakorolt események hatásai hozták közelebb hozzánk az elhangzottak főszereplőit, akiről az előadók meséltek. Igen, meséltek. Én húztam alá, mert sokszor így éreztem; nem beszédfolyam szakad meg, inkább visszaemlékezések elevenítenek meg kort és atmoszférát. A képzőművészeti alkotás folyamatairól, az értelmezések játékosságáról és a művészek látásmódjáról is elsőkézből hallhattunk, amitől megint csak közelebb éreztem magam a táborhoz.—A helyzetet tovább színezte, hogy velünk volt az SPN Krú. Kellett, hogy húzódjon tudatosság a szervezésben, hogy a program ívét és esszenciáját a duó megadhassa. Kellett egy performansz, na! Azt sem tudtam, hogy kelleni fog, de utólag be kellett látnom, hogy szükségletről van szó. Aznap este is lement a nap. Számítottam erre a fordulatra, csak nem tűnt fel, hogy megtörténik, és ahogy mégis megtette, az nagy segítséget jelentett abban, hogy leüljünk a kerti padhoz, hangosan, ahogy árnyasban megesik.—Ha már éjszín... Csak igazán sötétben tudok jól aludni, és mivel a redőny lamellái közé szorult gonosz hézagok is tudták ezt, ugyanazt kérték tőlem, mint legtöbbször: felkelni, séta van! Ha nincs „ha”, és ha nincs mobil a zsebemben, akkor elmondhatom, hogy már kora reggel gyerekkorom szebbik nyarába csöppentem egy órára. Teljesen más úgy gyalogolni, hogy tudod: tea, rántotta és hozzávaló puha kenyérkaréjok várnak a gyógyfürdő medencéjétől három méterre. Valahogy zártkörű, családias, de azért mégsem érzed kellemetlenül magad, hogy utánad mosogatnak. A saját modorosságomból átcsapódó közvetlen Én-nek ez ritka szűksávú határvonal, ezért hálás voltam, vagyok. Itt nincs csendőr, polgárőr, rendész vagy rendőr, csak rend, de az is belső. Névsorolvasásnak fog tűnni, de fontos, hogy talán egy azonos pillanatban tálakba szedik a reggelit a konyhán, míg Vörös István barna köntösébe bújik a fürdőből kilépve, Petőcz András Erdély Miklóst ébreszti fejében, mellkasában (talán sóhajt is közben), Vass Tibor szinkronhangon eligazít a ránk váró műhelymunkákban, a gyógyfürdő kéklik, vagy hát azt a legkevésbé, és így Székelyhidi Zsolt zöldnek, Berka Attila barnának tudja, és ezt az enyhén gőzölgő árnyalatot Fazakas-Koszta Tibor talán már mind látta valahol egy másik képen. Zs Nagy Izabella és Bübü kutyája őrséget állnak a panzió kerti padján, Fodor Zoltán gondolatai alázatosan a környezetén kamatoznak, Rózsa Bogié a madarakon, Korda Zsuzsáé esetleg már előre szaladtak a műhelybe. Mikita Gábor távolt néz, közelt hallgat, Dobos Klára kibontja. Vass Nóra, Jaskó Dorina tudják, hogy vagyunk, hogy hol vagyunk, hol leszünk pár perc múlva és mi vár ránk. Bodó Gergely a rántotta és a tea közt elveszett a Mátrixban, Vass Levente talán két órája, hogy azon az úton igyekszik az egyetem felé, amire a redőnylamellák hézagjai tereltek kora reggel. Majd visszajön este. És itt már összeállt egy valami a fejemben, hogy akkor ez az SPN Műhelytábor, és még nekem is illene hozzátennem.— A műhely. A kerti pad bizonyított már előző este, és úgy tűnt, hogy elbírja az ülepeket és szavakat egyszerre. Izabella már helyet foglalt, Vass Tibor, Székelyhidi Zsolt és én szellősen egymás mellé férünk. Izabella megosztja velük a versírás során felismert akadályait, és ők akárhányszor átsegítik, közben olyat is mutatnak, amit ő esetleg még nem vett észre. A még testet nem öltött mondanivalóhoz, mint architektúrából, szinte szavakként válogatott alkatrészekkel épül fel egy pársoros organizmus, amit életre kelt az első felolvasás, és onnantól kezdve ez az entitás mindenkire máshogy tekint kicsit, mintha mindannyiunk szemébe nézne egyszerre. Találó a műhely kifejezés.