Eljöttök velem egy eltűnt idő nyomában? A nő apja ötvenhatos magyar volt, Amerikában közlekedésmérnökként nem tudott elhelyezkedni. Nazarénus családja miatt ült börtönben, mert nem vonult be katonának, mert nem fogott fegyvert, de a forradalomkor a börtön ajtai is kinyíltak. Amikor előző évben anyja is meghalt fél évre a férje után, a nő örökölt két millió dollárt, amit 75 millió forintra váltott át a bank. A férfi, amióta az apósánál Chicagóban léghajózott, arra vágyott, hogy legyen egyszer a zongoráján kívül valamije, amivel szárnyalhat. Kint a Magyarok Házában adott koncertet, ott ismerkedett meg jövendő apósával és a lányával, a nővel, akivel fél év múlva házasságot is kötöttek, de nem maradtak az USA-ban. A férfi léghajót akart venni a pénzből, de felesége kiakadt, hogy akkor másra miből futja, például az új kocsira és házra, de aztán megállapodtak. Épp meg akarták műtétjeik után venni a luxus kivitelű álmot, de jött a járvány. A karanténban a férfi csak zongorázott szinte egész nap, és a neten virtuálisan léghajózott, de a szomszédoknak három hét után végképp elegük lett Bartók zongoraversenyeiből. Legalább ne mindig ugyanazt játszaná!, írta neki az egyik messengeren. A zene nem egyszer használatos, mint a gumi, felelte. Asztmás a világ, allergiás az emberekre, vigasztalta a nő, mert a TV-ből már tudták, hogy a járvány a kormány szerint legalább 120 napos lesz, de az angol portálok, a magyar szekértáborok lapjai is ezt jósolgatták. Ezt elképzelni se tudták. A nő Adyt és Kaffka Margitot olvasott, őket 102 éve a spanyolnátha vitte el. Írni nem tudott, neki is elege lett, hiába kártyáztak, társasjátékoztak órákat naponta, a scrabble egyszer a kövön landolt, szaladtak a betűk minden irányba, akár a hangyák. Na, még jó, hogy nincs kandallónk, bosszankodott, mikor egyedül szedegette össze a padlóra vágott boboz tartalmát. És ekkor észrevette a négy betűvel felfelé leesett kockákból összeálló szót: B E Ö L. Léghajóval megyünk a sírokhoz, a gazdagok meg űrhajóval hagyják el a karantént, nevetett, de aztán leült a gép elé. A hiány sokat posztol, tudja ezt az író is tapasztalatból. A nőnek méh eltávolítása maradt el a járvány miatt, a férfinak a térdprotézis műtéte. A nő összekapcsolta gondolatban a megbetegedését anyja halálával. Ott váltam sejtből emberré, most feláldozza pszichém az enyémet búcsúként. A férfi nem hitt az ilyen hülyeségekben, neki orvos volt az apja. A jelek a nő anyja halála utáni nap kezdődtek. Ezekről nem írok, annyira privát közlés lenne, amit az író magának nem engedhet meg.
Ráncaink paplanba bújt vágyak. A nő álmában az egyéves évfordulóra már léghajóval ment ki, pedig hazahozták urnában anyja hamvait, mert kérte, hogy mindenképp a magyar földbe temessék ne betonba, ott élt szinte egész életében. És futó spenót legyen csak rajta, meg egy kis fatábla ’anya’ felirattal. Hangulatuk mindezekért volt rossz, pedig egy napra lett a műtétjük kiírva, és egymás melletti klinikán feküdtek volna, ahol át lehetett menni az egyik épületből a másikba egy üveges folyosón. Gyerekük nem volt, barátjuk is kevés. A nő azzal vigasztalta magát, hogy aki költő, az fürdeti magában a szavakat, mint anya a csecsemőt. Ő találta ki a játékot: Beöltözés. A férfi Bartókká vált, haját a nő online rendelt színezővel szürkésfehérré festette. Új, elegáns kabátja vállfán lógott az előszobai fogason, a kalapja is hasonló volt, mint amilyen Bartóknak Varga Imre szobrán. A nő kicsit magasabb volt nála és félhosszú, világos gesztenye haját máshogy fésülte be, frizurája úgy már hasonlított Szabó Lőrincéhez. A nő régi kerek szemüvegét a férfi találta meg. Csak kicsit látott rosszabbul vele. 20 éves házasságuk alatt nem élvezték ennyire a szabadnapokat, a kettesben töltött heteket. Minden reggel beöltöztek, majd léghajóztak az ihlettel. Olykor az esti imájuk és a vacsora is elmaradt, pedig az író úgy gondolja: Isten fogai közt ételmaradéknak lenni se volna rossz.

(Mindezt még 2020-ban írtam, formai bizonyíték rá maga a kispróza. = 4040 a karakterszám, hisz két szereplője van.)