Utazó életformában utazó utazóknak rutin dolog, gurulós naggyal birkózóknak frászkarika. A kettő között széles a spektrum, sokan belevághatnak néhány napos csavargásba. A fapados repülőjáratok terjedésével tágul a mozgástér, persze az indulás és érkezés stabil cövekpont. Lehet odaröppenni, jó szállást előre biztosítani, autót bérelni. Így természetesen mozgékonyabb az ember, de sok minden elvész, még ha látszólag többet is lát, a költségek sem ugyanazok. Ahhoz viszont, hogy autó nélkül mozogni tudj, nem lehet nagy a csomag. A feleslegességek elpakolásának jótékony, ám szigorú ellenőre a 42x32x25 cm-es keret. Ebbe kell beleférnie mindennek 4 napra. Nyáron talán könnyebb, áprilisban, mikor induláskor szakad a hó és hideg szél fúj, izgalmasabb. Belecsúszhatsz ugyan a large cabin bag szinte feneketlennek tűnő 56x45x25-ös kísértésébe is, mert ez még fedélzetre vihető extra kényelem, s talán a plusz díj megfizetése sem reménytelen, a kihívás mégsem ugyanaz.
Mikor is indul valójában, amikor lefoglalod az akciós repjegyet vagy nézegeted, merre is legyen a menet, vagy szállást keresgélsz, szerda délutáni indulással, reptéri találkával egy Szingapúrban élő baráttal, aki épp hazalátogat, egy kávényi időre futja, havazást hátrahagyva kora este Tirana, ami nem is Tirana, hisz 12 km-re van a várostól a Teréz anya repülőtér, onnan meg nem a főváros felé veszed az irányt, annyit kinéztél, hogy van reptéri járat Durresbe a tengerpartra, el kéne érni a 17.15-ös buszt, de ha nem megy, ott van még az utolsó 19.00-kor, aztán késve indul a repülő és háromnegyed öt után száll le az albán betonra, milyen jó, hogy a 8. sorban ültök, főleg, hogy kiderül, a hátsó ajtón nem lehet leszállni, és mázli, hogy az első buszra szálltok, ami rögtön a lépcső aljától indul, és ami 50 métert, ha visz, így az elsők között léphettek be az épületbe, gyors felmérés, albánoknak és külföldieknek, így válik el a sor, bevágtattok az albán sorba, mert a másiknál mintha nem ülne senki a kalitkában, de ül, ezért a sor elején sort váltotok, belassult japánok elé belépve, még a taplóságon innen, de a képedésen túl, nagy előny, hogy nem kell a csomagra várni, hiszen minden nálatok van, szeditek a lábaitokat, aztán lerázzátok magatokról a taxis hiénákat, 5 óra elmúlt, de negyedre fókuszálsz, aztán a terminálon kívül meglátod a földön a buszjárat tábláját, rándul egyet a gyomor, a 19.00 áthúzva, 17.15 helyett 17.00, és már 17.05 is elmúlt, észreveszed a jelet az épp kiinduló busz oldalán, szaladtok, integettek, megáll, a jegy is 480 fejenként, amit korábban kinéztél, már mint a jegyen is ez az összeg szerepel, de az 1000-ből nem kapsz vissza, csak némi albán magyarázatot, tovább már nem firtatod nagyon, és akkor a 20 személyes busz nekilódul, néhány hely szabad, kényelem, de 1,5 km után kisebb diáksereggel csúcsra jár a járat, egy óra múlva így is a tengernél vagytok, kiszálltok, idegen hely, térkép nélkül, az offos letöltést még nem tetted magadévá, fejben van a térkép, sacperkábé, bejövő út és a tenger a viszonyítás alapja, felejtve már, mi lett volna, ha kevésbé vagy asszertív a reptéri kordonok között, és szokott udvariasságod kerekedik felül, szimat után mentek, az utcanév a belvárosban senkinek sem mond semmit, utóbb megérted miért, visszafelé indultok, amerről bejöttetek a központba, elhagyott vasúti felüljárón át, a keresett főút megvan, az 1x1 méteres csatornafedelek szinte mindenütt hiányoznak, a kerékpárúton is tátong néhány gödör, kicsi zsákutca, annak végében az egyik ház, szomszéd jő, a főúton lévő vendéglő felé magyaráz, jön is valaki, aztán a tulaj is megjelenik, az előbb hiába püfölt vasajtót erős taszajtással benyomva már az ajtó előtt, és akkor pipa, szusszanás, az árban némi csökkentést is elérünk, ha már kettőt maradunk, beesteledett, azért kimegyünk tekeregni, a szálláson alig valamit hagyunk a csomagunkból, biztos, ami ziher, meg már hozzánk is nőtt a pakk, tengerparti szállodasor, erősen szezon előtti hangulat, jobbára helyiek, a belső főutcán gumis műhely, borbélyüzletek, családi mini marketek, zajlik az élet, másnap reggeli kávé a szállásadó vendéglőjében, a korábbi magyar szál, Miskolcon élt magyar nővel, meghívást ér, aztán a parton befelé a városba, míg az elzárt kikötő nem terel beljebb, pöttyös házak, vonat nélküli vasútállomás, sínek között legelésző kecskék, tengermorajlás, amfiteátrum, parti promenád, város fölé magasodó kilátópont, a horizonton tengerjárók, magyarok a fagylaltozó előtt, helybéli információgyűjtés a továbbhoz, ahány forrás, annyiféle, majd a legkisebb közös többszörösre hagyatkozunk, este azért kigyalogolunk a feltételezett másik buszállomásra az ellenkező irányba, buszbeállók vannak, buszok és információ nincs, a büfés szerint másnap fél nyolc körül lesz busz, de jó, ha már 7-re idejövünk, este van, leszakad az ég, ballagunk a néptelen utcán visszafelé, megáll egy autó, no taxi, bizonygat, invitál, szívességnek gondoljuk, a felhőszakadás miatt, van esőcuccunk, de ha már olyan kedvesek, nem kellett volna, angolok vagy amerikaiak, a kérdés tónusa már finoman jelez, meggondolatlanul mégis mondjuk, meddig mennénk, talán 1 km lehet, amikor váratlant húzunk, egy boltnál hirtelen kiszállnánk, jelentős summa hangzik el nyomban viteldíjnak, anyád, oda a kellem, erősen értetlenkedünk a két rosszarcúnak, a századára teszek javaslatot, a döbbent csendet kihasználva tépem fel az ajtót, és rángatom ki a NŐ-t, iszkolunk be a boltba, a gondolák közül lesünk ki, és a hazafelé vezető úton is rafináltkodunk, boni és klájd remake kicsiben, borzongva viccelődünk, de nehogy már, reggel korán indulunk, előző nap a tulajjal elrendeztük, lazaság és bizalom tekintetében lenyűgöződünk, csak behúzzuk magunk után az ajtót, belül a kulccsal, messze a távolsági busz, van helyi járat odáig, de nem tudjuk, mikor jön, a megállót tudjuk, hol van, ott viszont semmi jelzés, szerencsénk van, hamar érkezik a viszonylat, középső ajtó nyílik, elöl szállnék jegyet venni, a morcos sofőr kelletlenül nyitja, és csak hátrafelé biccent, kalauz ad jegyet a buszon, az utca kihalt, csak a kukások teszik a dolgukat, ripsz-ropsz a végállomáson vagyunk, lenne egy óránk a feltételezett indulásig, személykocsi áll nyitott ajtókkal, Berat, Berat, gyorsan reagálunk, mennyi, 400 per fő, ketten már ülnek bent, fiatal nő, idős bácsi, számolunk, a busz sem lehet sokkal olcsóbb, már ha tényleg indul, belevágunk, lány előreül, bácsi eggyel balra, máris bent ülünk hátul, fél órája még nem gondoltuk volna, hogy máris úton leszünk, puhán suhan a leharcolt mercedes, biztos kezű a sofőr, elsőre nem jövök rá, mi zavar a műszerfalon, megvan, a rezzenéstelenség, ahogy minden kijelző teljes moccanatlanságban a fordulatszámmérőtől a sebességmérőig, de megyünk, és alig óra múlva már ott vagyunk, merre mikor tovább, kérdi, még nem tudjuk, itt akartunk aludni, de szerencsére szállást nem foglaltunk előző este, úgy tűnik, akár délután tovább is állhatunk, feltételesen megbeszélünk egy időpontot, mert megy Tiranába, 600, mondja, rendben, mondjuk, elképzelhető, gyönyörű hely, világörökség az ezerablakú város, az érdemi része apró, még a túlparti résszel is, Szent Thomas megkövesedett lába nyomára is rábukkanunk a kolostor kertjében, hova készségesen invitál a gondnok, távoli hegyoldalban kövekből kirakott óriásbetűk, NEVER, utóbb megtudjuk, a hodzsa, ugye, az ENVER, s csak két betűt cseréltek a múlttal leszámolni akaró furmányos kezek, a fellegvár viszont óriási, lentről nem is látszik, ahogy hosszan elnyúlik a gerincen, egyre több iskoláscsoportban botlunk, világi öltözet és talpig ruha vegyesen, Szőke Nő népszerű, izgatott lányok kérnek közös fotót, a magyarokkal, akikkel Durresben, itt is összefutunk, ők az autós csillagtúrás változatot nyomják, korrekt felkészültséggel, útikönyvvel, mit is kell nézni, a kávéházak tele, szinte csupa férfi, no meg wifi, enni is kell, sufflaki és társai biztos menedéket jelentenek, bár a glutén- és laktózérzékenység kommunikálása konyhanyelvi (!) szinten kölcsönös türelemre tanít, láttuk a várost, a továbbmenetel mellett döntünk, odamegyünk a találkahelyre, 2-3 közöttre beszéltük feltételesen, negyed után ott vagyunk, elnézelődünk, 10 perc múlva 3, már nem hisszük, aztán megáll előttünk egy mercedes, egy másik, nagydarab, vörös szakállú fickó ül a volán mögött, Durres, nem Tirana, 700, nem, mondjuk, 600, mosolyog, hmm, hmm, bólint, int, beülünk, az én zsákom a csomagtartóba kerül, később megbánom, megyünk, hamar kiderül, hogy az albánon és az arabon kívül a szaúdi gyökerek kihámozhatóak, más nyelv nem rúg labdába, ezekben végképp gyengék vagyunk, telefonál, aztán átnyújtja a mobilt, a túloldalon legalább angolul, hogy akkor miben is fizetünk és mennyit és hová is megyünk, igyekszem határozottan, hogy miben maradtunk és a centrumba, megnyugvás, rőtszakállú csak mosolyog, no problem, ezt ismételgeti derűsen, a táblák szerint jó irányba megyünk, egyszer csak egy csöndes benzinkútnál megállunk, csicsíjját mutat, aztán bemegy kávézni, gyorsan előrehozom a cuccomat, biztos, ami biztos, de szerencsére egyedül jön vissza, innentől pedig zökkenőmentes a bejutásunk a fővárosba, péntek délutáni csúcs, a központi tér lehangoló, mindent feltúrtak, wifit csenünk egy T-com bolt elől, már csak a térbeli tájékozódás miatt is, mert fejben csak kb. van meg, ez meg mégiscsak egy nagyobbacska város, így megtaláljuk a még otthon foglalt szállás sikátorszerű utcáját, a házszámok egymásutániságának logikai vizsgáján azonban elbukunk, a 46, 13, 72 stb. nem áll össze, helyi segítséget veszünk igénybe, a lányok készséggel telefonálnak, jön mindjárt a tulaj, jön is, integet a következő sarokról, a szállás ugyan másnapra szól, de csak meg tudjuk oldani, aztán egy garázsbejárathoz vezet, a lehúzott redőny melletti ajtón lépünk be a felülről nyitott betonkockába, onnan pedig a garázsból kialakított apartmanba, teljesen rendben van, nagy, felszerelt, amerikai konyhás nappali, hálórész, fürdő, a hátsó részen van ugyan ablak, de ki tudja, mire néz, inkább tejüveg, nem probléma a korábbi érkezés, így az utolsó estét nem is itt töltjük majd, szerencsére belép az olasz nyelv, atavisztikus gimnáziumi emlékek törnek a felszínre, kimegyünk a városba, de nem fog meg a környék, vendéglátónk felajánlja, reggel értünk jön, és kivisz arra a buszpályaudvarra, ahonnan Krujába mehetünk, ahova terveztük, élünk a lehetőséggel, elengedjük Tiranát, reggel be se jön, amikor átveszi a kulcsot, pedig tele a szállás személyes cuccokkal, a buszon kell jegyet venni, várnám az indulásnál az aktust, de mindenki békésen ül, aha, akkor kell fizetni, amikor leszállsz, néha egész váratlanul állunk meg, elég inteni az útszélről, máskor idős albán menetközben lép fel a lassító járműre, sportos nemzet, fura szisztéma, a közlekedés sokszor kaotikus, balesetet mégsem látunk egyet sem, a körforgalomban alkalmazott jobbkéz-szabályon elmerengek, amikor látom a gyakorlatban, izgalmas szerpentinen kúszik fel a busz, leszálláskor a 100 per fő igen baráti a kb. 30 km-es útra, hegyi városba érkezünk, előző este bookingon foglaltunk szállást, innen megyünk majd másnap a reptérre, közvetlen járat nincs, lehet majd kreatívkodni, Szkander bégnek, alias Kastrióta Györgynek, Hunyadi János szövetségesének ősi fészke jelentős turista desztináció, az albán nemzeti identitás tapintható forrása, a várba özönlenek a csoportok, félnapos kirándulásként illeszthetik programokba, a bazársoron való vesszőfutással fűszerezve, a Nő persze szemrevételez, felmér, tájékozódik, no nem a történelmi erődítmény ódon falai között a múltba révedve, mintsem az odavezető úton a jelent fürkészve, elhint, jelez, reményt kelt az árusokban, de nem köteleződik el, csupán lélekben, dél van, de azért megkeressük a szállást, fent a vár felett, a kilátás pazar, a „kell-e nekünk másfél nap egy ilyen kicsi helyre, miért nem megyünk vissza Tiranába” kérdés okozta kezdeti szorongás foszladozni látszik, a vendéglátó srác által szervírozott home raki megragyogtatja az amúgy is verőfényt, megnyugvás ül a tájra, mely előttünk hever, jó lesz, érezzük, a szobát is elfoglaljuk, amely, kis turpisság, nem a honlap képén látható rusztikus házban, hanem a terasz kőfalához ragasztott kőkunyhóban, neveztem el magamban így, található, a nap hétágra, barátságosnak tűnik, majd amikor a nap lefelé, és az erős szél, akkor majd másképp látjuk, s főleg, érzékeljük, de most minden kerek, késő délutánra az emberáradat is elapad, a várban csak néhányan maradunk, ott lakók, felhőtlenség, Föld napja, benevezünk a háziak, családi vállalkozás, lelkes fiatal testvérpár viszi a vállán, a szülők a háttérben, autentikusnak mondott albán vacsorájára, melyet a rosszul ütemezett napközbeni evés miatt eltolunk egy órával, addig a lakunkkal is ismerkedünk, a hőmérséklet naptűntével alászáll, mondhatni, alázuhan, az ajtó alatti-feletti rések kiszippantják a kis hősugárzó reménytelen próbálkozásának eredményeit, becserkészem a háziakat, de egyéb lehetőség nincs, így diadalmasan térek meg Nőmhöz egy másik, nagyobb teljesítményű sugárzóval, akár ha mamutot vonszolnék be a barlangba, Viiiilma, engedj be, majd a vacsoránál melegebb lesz, gondoljuk, aztán kabátban ülünk a család konyhájában, egy német pár éppen végez, nem panaszkodhatunk a kínálatra, a háziak a végén nagyon dicsérik a helyi specialitást, amit egész Albániában csak itt készítenek, a báránynyakkal készült édességet, a szél alábbhagy, az éjszaka fényei a várban lenyűgözőek, a lég felforrósodik, Föld napja, Föld anyja, azanyja, jut eszembe Hofi klasszikusa, aztán a reggel mindent feledtet, az elkülönült kis teraszok egyikén elköltött bőséges reggelivel, a hegyek látványával, Székelykő-érzés, akinek megvan, itt ugyan csak egyszer kel fel a nap, de akkor nagyon, alig akarunk mozdulni, nem hogy Tiranába visszamenni, persze van még hátra feladat, Nő fejében a motozás nem évült el, csupán nyugvóponton készülődött az elkerülhetetlen ütközetre, vár alatt vár a végső összecsapás, alászállunk, szikrázik a levegő a bazársoron, anya-lánya a nemes ellenfél, végsőkig kiélezett a küzdelem, húzd meg, ereszd meg, asszonyukra akadtak az asszonyok, elégedetten állunk meg az apró téren, mely a bazár és egy szálloda előtt találkahelye a helybélieknek, ünneplőben gyülekeznek, elvegyülünk, majd egy órát ücsörgünk közöttük, a turisták inkább a szállodai kávézó emeleti teraszáról bámészkodnak, valami készül, negyed 1 körül látszik, esküvő lesz, megjön az ifjú párt szállító autó, de nem szállnak ki, a nép bevonul, pontban 1-kor felharsan a minaret hangszóróiból a müezzin, hajrá, nekifeszülnek az új életnek, sok szerencsét, mi is indulunk lassan, a reptér kb. 20 km, a taksa persze mozgó, az első ajánlat 2000, haha, aztán 500 per fő, de a délelőtti puhatolózásnak köszönhetően képben vagyunk, egy egyterű nagyon indulna, bent ücsörögnek már négyen, két hely még kiadó, int a sofőr, 500 kettőnknek, rendben volnánk, a reptérnél tesz ki, Teréz anya szobra mellett, egy kiállított duplafedelű, egykori légi jármű mellett a kora délutáni napsütésben pálmafa törzsének dőlve még heverészünk egyet a fűben, a gép időben indul, nem a kiállított matuzsálem, a menetrendszerű, a szelek kedveznek, a honi időjárás is konszolidálódott, jóval korábbi az érkezés a Liszt Ferencre, szingapúri barát ugyanakkor el, de épp lekésünk róla, már becsekkolt, jó utat!