Az El, Kondor, pláza idejében

Egy hét múlva céhgavató,
ideje kezdeni tervezni a kezdeti tervezést.
Szarul vagyunk és porul,
szaporul, szeparál egyre több fejben tervben jó ideje jó idő,
kétszázhetven Kálvin, nulla Celsius.
Végső fokon a magas céh kivágására hivatott a hómérséklet.

Hav a tortán,
megfelelő kivágni még fát, rezet, macskát szart kakálni,
Juditot a Kondor-képes könyvből. Dekoltálja,
montázsolja, dekollázsolja,
az új képet macskaalomnak használja hét napig,
majd benti hómérsékleten szárítja,
hogy rajzolatjai árnyaltabbak legyenek,
a kék ne a föld színéről tűnjön el,
azt állítja, kell ennyi fázis, hogy a látványtól megszó-
laljon benne a zár, lalala,
nyikorogjon újra,
rogyjon rá, akinek mersze van rárogyni.
Nem zéró, hanem záró a tolerancia.
Nagy a mersz, sok a mersz, mindenhol sokan térdepelnek.
Egyúttal a Hernádkaki Nemzeti Kékszakáll Emlékezetközpont
avatásának 17. évfordulóját megülik.
Megalike a fészen, a fűszín kékbe csap.
Zsip, zsup, Kondor zsup, ha megázik, kidobjuk.
A mű nézőképe majdnem a nőközép, ahová a néző köp
vagy kapva kap.
Arany a köpésút, a céhl a Kondor-kékkel szembesíti az eszközt.

Hétkor kezd az Ajtóstul a házba nevű zenekar,
pólóikon új Kékszakáll-céhg hirdet, a Céhzanne Egyebété.
A koncert végére a felesleges és néma hák arttalanítják Kakot,
mindenki a világ legtermészetesebb dolga lesz,
gyakoroljon bármit, bármeddig bárkivel,
műveljenek vele bárhogyan, bármikor bármennyit.
Az ábécéhben éppen Judit vetkezik. Én vetkem, én vetkem,
üvölti egy sejtelmes alak,
csipesz a marka, csupasz az arca,
csip-csup ügyeinek színfalak mögött
rajzol szárnyat a legkisebb Kondor-angyalgyermek.