Naná, hogy Tomoceuszkakatiti akarok lenni, és naná, hogy nem Gyugyu! Persze, hogy kiszúrják a fél szemem, lábtörlő legyek a magas vendégek számára, kitépjék a nyelvem, halálra erőszakolják… na, nem is folytatom tovább! Hiszen Tomoceuszkakatiti bár krónikását is patkányokkal zabáltatja fel, és számtalan embernek szúrja ki a szemét, vágja ki a nyelvét, mégis korának erkölcse szerint cselekszik. És jól él a távoli Lucs-lucs szigeten, ahol az áldott humuszban minden megterem, buján virágzik az őserdő, és háromszor takarítják be a termést minden évben. Naná.
Naná, hogy Gugyu szeretnék lenni, habár minden gyötrelem és szörnyűség az enyém, bár lábtörlő vagyok a magas vendégek számára, és tudom, hogy egy párduc gyomrában végzem, de tiszta a lelkiismeretem: mentes vagyok a bűntől.
Naná, hogy Király úr szeretnék lenni, csak úgy Svung, úgy hasítanék be a sarkon, és nyálcsorogva ecsetelném a cimboráknak a kocsmában, hogy kell jól elkészíteni a borjúszegyet. Fokhagymásan. És aztán elmennék a szeretőmhöz, Moór Mariannához, a nő kicsalná tőlem mindkét húst, azt is, amit otthonra szántam, meg amit ide…
Naná, hogy Kovács úr szeretnék lenni; az asztalos a házastársi hűség mintaképe, az egyszerű iparos, akit csak a becsületesen elvégzett munka érdekel, és nem tud aludni egész éjjel, a kérdésen gyötrődve, melyet Gyurica úr tett fel neki: Tomoceuszkakatiti akar-e lenni, vagy Gyugyu?
Naná, hogy Béla kolléga szeretnék lenni, aki pontosan kiszámítja a jövőt, úgy, ahogy a bort méri akkurátusan a poharakba. Aki a körzetvezető testvérnek is jattol, meg a kommunistáknak is. Ki tudja, mit hoz a jövő?
Naná, hogy Latinovits Zoltán szeretnék lenni. Utolsó filmszerepem ez, kellő hidegvérrel és cinizmussal kínzom elméleti alapon halálra az embereket, megkérve őket, hogy vágják kupán a „homunkuluszt”, vagyis Cserhalmi Györgyöt, aki szerepe szerint felismerhetetlenné verve lóg egy kötélen, csak nyögni tud az elszenvedett kínzásoktól, és hamarosan úgyis meghal.
Nagy Gábor nem szeretnék lenni, buta nyilas, gonosz és ügyefogyott. És Macák sem feltétlenül.
Keszei, a „művészi fényképész” végképpen nem.
Naná, hogy Gyurica-Őze a legszimpatikusabb, cigarettáját szívva a mennyezetet bámulja, és lakonikusan veti oda Svungnak, mikor a marhaszegy elfogyasztása miatti korai hazatérését ecseteli, miért, akkor nem hal meg? Naná, hogy Gyurica sem Tomoizé, sem Gyugyuizé, és ápolja, ő a harmadik megoldás, a gordiuszi csomó, mert ő menti, dugdossa az elárvult zsidó-nem zsidó (?) gyerekeket.
Naná, hogy Gyurica nem lehetek, pedig leginkább az szeretnék lenni. Akkor is, ha „Nincs sem büntetés, sem jutalom.” Vagy Fábri Zoltán, aki filmre vitte. Vagy Sánta Ferenc, aki úgy írta meg, hogy „csak” le kellett forgatni.
Pedig igazából én vagyok Raymond az esőember. Naná.
Naná, hogy leginkább azért mégiscsak Alain Delon szeretnék lenni, ahogy ezt már évek ezelőtt egy Légyott-felkérésre Vass Tibinek megírtam. Naná.

Slusszpoén:
Gáspár volnék, afféle földi király személye. És Ferenc.