Ha május vége, akkor a program — legalábbis az Arnolfini Archívum köré sereglő barátok és művészek naptárjában — az éves tematikus fesztivál. Ha pedig ez a fesztivál immár a huszadik a sorban, akkor annak valami ünnepélyesnek, kiemelkedőnek illik lennie, legyen hát a gasztronómia fogalom köré szervezve — valószínűleg így gondolkodhatott, ezt főzte ki az archívum társalapítója és a fesztiválok gazdája, Zsubori Ervin.

Az ember a létfenntartáson túli étkezéseket különösen ünnepélyes aktusként éli meg, lakomát tart esküvő, keresztelő és temetés után, áldomást iszik a megszentelésre érdemes dolgokra és személyekre, a barátság vagy rokoni kapcsolatok legfontosabb pecsétje pedig az, amikor asztalunkhoz hívjuk a nekünk kedves embereket. Az Arnolfini Fesztiváloknak mindig is volt egy gasztronómiai szála, amely a háttérben igyekezett az adott esemény tematikájához a főzéssel-evéssel kapcsolódni, miközben zajlottak a különböző képzőművészeti, zenei, vagy előadóművészeti programok. De idén azzal, hogy a gasztro lett maga a téma, utóbbiaknak kellett erre a szálra fűzniük produkcióikat.

Az esemény merész projekttel indult, az alapokig nyúlva vissza: állandó „gasztro szerzőtársammal”, Hoffmann Mártával ugyanis nagyszabású kenyérsütésbe vágtunk bele, az alkalomnak megfelelően 20 különböző kenyérféleséget előadva a kertben megterített asztalon. A fesztivál résztvevői pedig gondoskodtak arról, hogy legyen mit a kenyerekre kenni, illetve melléjük fogyasztani.

Miután a mintegy hatvan résztvevővel — nyakunkban az alkalomra készült, egyedi „fűszer-ékszerrel” — nyugtáztuk a házi közvélemény-kutatás eredményét, miszerint a legkedvesebb gyerekkori ételek toplistáján a tejbegríz, a rántott hús és a rakott krumpli végeztek az élen, átsétálhattunk a nyírfa alá, ahol Géczi János: „Fűszerek füzete” című versciklusa lebegett a szélben. A közeli kerítésre erősített papírtányérokon a magyar irodalom ízes szemelvényeiből lehetett csemegézni, a fiatal szobrász, Kovács Mihály Mór drótszobor-kiállítása pedig a gasztroélvezetekhez is nélkülözhetetlen érzékszerveinket idézte meg.

A tányér visszatérő motívum volt, előkerült például a virtuális tányérfestés című programpontban is. A valóságban megtekinthető kiállítások Kováts Albert Budapest-ihlette gasztronómiai jellegű kollázsait, valamint Halmai Zoltán gyűjteményéből kávéházi-éttermi képeslapokat, illetve élelmiszerjegyeket vonultattak fel. Erős menüpontnak bizonyult a résztvevők által hozott, szintén gasztro-vonatkozású műalkotások bemutatója is. A délutáni teaidőt zenei aláfestés kísérte Gábor-Nagy Nóra és Turcsányi Janka négykezes zongorakoncertjével, megfejelve egy kis tejszínhabos-habcsókos friss eperrel.

Az idei fesztiválfilm a hat alapíz köré szerveződött. A felkért alkotók — Barbély Virág, Kováts Borbála, Lakner Zsuzsa, Gábos József, Torma Cauli és Zsubori Ervin — ezeket jelenítették meg grafikusan kilencelemű képciklusokkal, soundZcapa (ugyanezt akusztikusan feldolgozó, Elektrogasztro címmel CD-n is megjelent) zenéjére.

A napi programot Szikra Renáta és Mélyi József művészettörténészek előadása zárta, „A gasztronómia a művészetben” címmel. Ezzel azonban nem zárult le a projekt, hiszen a május elején indított, ízemlékekre fókuszáló gasztroblog, az Arnolfini Kantin még viszi tovább a tűzhelylángot. Így aki éhes maradt, az interneten enyhülést találhat — akár az ételekre, akár a művészet efféle fűszeres megközelítésére vágyik.