Volt két rohadék tétel a húszból. Na, azokat nem szerettem volna húzni. A tanár is kamuzott róluk valamit az utolsó órákon, és a szokásos szöveggel küldött el minket. Majd kidolgozzátok otthon, fent van neten, mindkettőt ismeri a Wikipédia, a tankönyvben ne is keressétek. Ilyet is kell betenni, előírja a tanterv. Kortárs irodalom meg regionális kultúra. Ezzel akarnak szopatni minket. Még a kibaszott tanárnak sincs róla fogalma, de azért fel kell adnia érettségin. Hogy ott rohadjon szét az oktatási rendszer, ahol van. Nekem csak egy kurva érettségi kell, és megyek programot írni az esztergagépekre, utána meg húzok ki a faszomba, Németbe. Így hergeltem magam heteken keresztül, mert az érettségi szünetre — érted, bazmeg, szünetnek nevezik az írásbeli és szóbeli közti részt! — volt jó pár ilyen tétel betárazva, amire nem jutott idő.

Mi a faszt kezdjek én most Grecsó Krisztiánnal meg Tömörkény Istvánnal? Meg még benyögte a tanár, hogy olvasni is kell tőlük, különben karóval megyünk, nem virággal. Ez volt a szavajárása, valami híres költőtől lopta. Annyira nem szartam magam össze tőle, mert telón egy perc alatt rákeresek bármelyikre. Csak kikéredzkedek fosni tételhúzás után, és tolom is le 4G-vel gyorstalpalón. Ma már semmit se kell bemagolni, faszság a műveltség. Olyat összeolvasok neki a vécén, hogy ő is összeszarja magát.

Ezt gondoltam május végén, amikor összeismerkedtem a csajjal, aki a Tömörkénybe jár. Érted, láttam rajta, full művész, vágja a kultúrát. Hát csak nem mehettem oda hozzá, hogy ne művészkedjél, baszki, igyunk valamit. Ráköszöntem, és mikor mondta, hol húzta le a négy évet, föl kellett dobnom valami témát. Mondtam neki, nálunk éppen Tömörkény a tétel, csak a tanár kamuzott az órán, hiába mondtuk neki, móre, nem érdekelte. Most már penge vagyok belőle, elhiszed — kérdeztem tőle —, de láttam, dumának gondolja. Figyelj, mindjárt jövök, aztán meghívlak valamire — fűztem az agyát. Letesztelheted a tudásom — folytattam az arcoskodást.

Tudtam, hogy van esélyem, mert a vécénél állt a sor. Előkaptam a telót, rákerestem Tömörkényre. Hú, baszd meg, hogy ennek milyen bonyolult élete volt, és mennyit írt. Patikussegéd, gyógyszerész, újságíró, se érettségi, se diploma, fullos német. Mire sorra kerültem, csak az élete volt meg gyorsolvasással. Jártam ilyen tanfolyamra százezerért, és komolyan mondom, bevált. Úgy készültem fel töri tézékre, hogy mindenkinek leesett az álla. A fene se gondolta volna, hogy csajozásra kell. Bejutottam, lehajtottam az ülőkét, és gyűrtem a munkásságát. Nem volt egy lájtos meló, de megoldottam. Szegedi parasztok, rablóvilág, halászok meg minden.

Rendeltem egy Szegedi sört, beleöntve két cent Unicumot, és odavittem a csajnak. Kérdezz, penge vagyok az írótokból — ültem mellé határozottan. Mire hívtál meg? — kérdezte gyanakvóan. Tömörkény koktél, ha minden kérdésemre jól válaszolsz, elmondom, mi van benne — láttam, ezzel a mondattal megvettem kilóra. Nekibátorodott.

Mi volt az eredeti neve? — kérdezte, kicsit megemelte tetovált szemöldökét, de én számítottam erre. Steingassner István — vetettem oda neki. Láttam rajta a meglepettséget, azt hitte, valami tahó vagyok, és csak fűzöm az agyát, hogy jól lekapjam. Kihasználtam a pillanatot, és mondtam neki, most én jövök, de előbb igyuk meg a koktélt. Közben kikérdeztem mindenről. Majd beszartam, amikor mondta, hogy Bachot meg Mozartot hallgat. Ilyen fullos csaj ezzel kínozza magát? De sikerült a DJ-kről beszélnünk, Paul és Fritz Kalkbrennert is nagyon vágta, tudta, mi a különbség közöttük.

Most én jövök, minek volt az igazgatója Tömörkény? — szakítottam félbe saját magam, mielőtt nagyon elszálltam volna zenei tudásomtól. A könyvtáré és a múzeumé, így barátságosabb lett volna, ha úgy kérdezed, miknek volt igazgatója — osztotta nekem az észt, és annyira jól húzta az agyamat, hogy teljesen rákattantam. Ezt játszottuk hajnal egyig, és már olyanokat kérdeztem tőle a végén, amikre én sem tudtam volna felelni. De a csaj csak nyomatta a megoldásokat, kész lexikon volt. Az ötödik koktél után teljesen feloldódott. Mondtam neki, hogy hazakísérem, de ő inkább a rakpartot választotta. Olyat smároltunk, baszki, mint életemben azóta se. A végén azt hittem, hogy Tömörkénnyel veszítem el a szüzességemet, de nem adta olyan könnyen magát.

Pár hét múlva ott ülök azon a kurva érettségin, és mit húzok, bazmeg? Nem, nem Tömörkényt, ne idegesítsél! Azt a nyomorult Grecsót. Teljesen megfeledkeztem róla. Azt se tudtam, hogy élő vagy halott. Rögtön rácuppantam a póttételre, és akkor belerántottam Tömörkénybe. Először majd összehugyoztam magam a parától, de utána eszembe jutott a csaj. Próbáltam felidézni az estét, ott volt előttem a vázlatpapír, és képzeld, sikerült, baszki. Ott volt előttem a pályája, a munkássága meg egy-két novellája, amiről a csaj mesélt. Összekópipészteltem az agyamban, és mindenkinek tátva maradt a szája a felelettől, még annak a rohadék magyartanárnak is. A végén bármit mondhattam nekik. Benyögtem, hogy nemrég egy koktélt is elneveztek róla. Kérdezték, mik az összetevői. Mondtam, hogy titkos receptúra, a fiatalok körében terjed, szájhagyomány. Ennek a szónak nagyon megörültek, pedig csak a smárolásra céloztam vele. Akkor ezek szerint Tömörkény nagyon él, jegyezte meg a vizsga elnöke. Nagyon, válaszoltam, és a lány jutott eszembe, akinek tetovált volt a szemöldöke, és akivel átsöröztem magam az érettségin.