a frankosban ültem, lent a pincecsendben,

nem voltam szerelmes, s nem bízhattam ebben.

sörömet ittam, bár nem vagyok nagy sörös,

kiskosztümben egy nő, s vele egy öltönyös

fazon ült le szemben. csinos volt a nőci,

menedzser paliját próbálta kibírni. kocsma-

csendem kínos, úrhölgy mai pokla: „soha

nem írtam át jó szöveget jobbra! életemben,

én még, semmit el nem loptam!” ide hallom

a nőt: „komponálni szoktam!” perlekednek

néhány keresetlen szóval, s legvégül az úrhölgy

rám tekintve sóhajt. otthagyja a palit, leül

velem szembe: „mondd csak, fizetsz egy

sört?” aquamarin szemei voltak, kicsit meg is

zavarodtam, ahogy petri verse felhabzott

az agyamban.

bámultam a szőke, omlékony szép hajat,

s a ruganyos mellet. s nemcsak hogy sört, de hozzak

két hozzákevertet. elakadt a szavam, amit ez

a nő tud. palija amott meg: felpattant, elviharzott.

ott maradtunk ketten. kérdezte, majd sután:

a városban lakom, van egy csöndes szobám?

mentünk fel a lépcsőn, fel a tisztaságig.

levajazott ezrest hagytunk az asztalon.