Ha jég-kék fáim közt vadászol,

vagy kóborolsz, s szakad a hó,

csak léptedtől ropog a távol,

más senki, hiábavaló

hívnod bárkit, minden lakó

elvándorolt rég, engem gyászol,

mert rögök közt már porladó

csontom, s testem egy féregtábor.

Horgonyt vetett a tél, tubákol,

árboc a fa, s minden karó

a leeresztett vitorlától,

üveghangból font altató-

dalt fojt el a tej-takaró,

egy veremben, akár ha jászol,

engem ringat ez a hajó:

a testem már egy féregtábor.

A múlt éjszaka három pásztor,

és Bélteki, a számadó,

melegedni jött el a nyájtól,

régóta mind fára való,

bőgött egyre a dudaszó,

veszett őrjöngés lett a táncból,

csak porzott a borharapó:

négy főből állt a féregtábor.

Késemtől tán, vagy csak magától,

a tömlő, a lélektartó

széjjelszakadt, a dudazsákból

nem jött a talpalávaló,

véres lett a kocsmapadló,

agyonvertek, ki a világból,

munkált rajtam a botkampó,

így lett a testem féregtábor.

Ajánlás:

Ne szánj, ha fáim közt tanyázol,

mosolyog a Mindenható:

fizethet most majd a négy bátor,

hiányban van a Fogadó,

grátisz az a néhány pohár bor,

a számlámat a számadó

egyenlíti, s a többi pásztor,

mert testem már egy féregtábor.