Rongyosra beszélt szádnak

reggelire anyád szeretetét,

tízóraira karjainak melegét,

ebédre kedvesed csókjait,

uzsonnára gyermeked lépteit,

vacsorára unokacsendet

készítettem enni lassú rózsalángon,

nincs más dolgod, mint megenni,

ne keress kést, villát, kanalat,

nem illik hozzá a fém,

szegényes az én terítékem,

leggazdagabb ki asztalomhoz ülhet,

feleslegét kezével,

gyűrött szalvétájával törölheti,

itt szívével, szemével lakik jól mindenki,

s hogy tiszta kezekkel térjen feküdni,

keze szennyét ruháiba törli,

van, kinek nem jut minden fogásból,

huszonnégy órás kínlódásban élünk,

s van, hogy az asztalfőnél is helyet cserélünk,

vagy egy-egy szék üres marad,

néha nem telik emberlángra,

hideg élelemmel telik idegrendszerünk,

házsártosan, zsémbesen, fösvényen,

akad, hogy terítékeinket felcseréljük,

ismerve minden sorrendet már,

felelősségeink alól keressük a kitérőket,

sokan félünk, ódzkodunk leülni egy asztalnál,

szánkkal rongyosra beszélt,

egy és két főre becsült, ami közös,

átláthatóan üvegesedünk, néha megtörünk,

függönyeink cserélgetjük és sötétülünk,

fejünk felett az éjszakákat mint kavicstengert

cibálják, szitálják karcsú szelek,

állok, nem győzöm számolni az esőcseppeket,

eszem és iszom is, meg- és megtelek,

gyertyafényeink gyűlnek konokul,

csodálva asztalról asztalra citált terítékeinket,

szájaink álnokságtól hízottak.