Nem minden kép puzzle, de minden puzzle kép. Nem minden puzzle képzet, de minden képzet társítás. Képzettársítás a változtatható puzzle-darabok egymás mellé-, alá- és föléhelyezése. Ez nem is puzzle, inkább mozaik. Szabályok között szabálytalankodom, hagyom, hogy megtörténjen a képzet szárnyaljon — látszatra hagyom  —, mert a szabályok közötti szabályok követésében van az előre eltervezett és mégis meglepő kép elrejtve. A puzzle és a képzet közös tulajdonsága a részlet. Kép, a képzetek láncolata, ami gondolatokat ébreszt, épület, fotó, portré, festmény, irodalmi kép, mozgókép, mozdulat, hang.

A művészetek egymásra hatásából is születhet alkotás. Ezt nevezhetjük képzettársításnak. Ha az alkotóknál működik ez az egymásra hatás, miért ne működhetne az oktatásban is? Naná!

Kísérlet arra, hogy fiatalokkal, jól adagolva, saját szinten profi művet lehet létrehozni, sikerrel járhat-e? Naná! Talán…

A mai fiatalok valóban nem gondolkodnak és nem is lehet őket gondolkodásra bírni?

Igen. Nem. Igen. Nem.

Sikerült már?

Igen.

Hol?

A miskolci Búza téren.

Mi kellett hozzá?

Költő, zeneművész, képzőművész, táncpedagógus, művészettörténész.

Mi kellett még hozzá?

Válogatott diákok.

Még valami?

Szabályok és játékok.

Mi még?

Témafelvetés és körbejárás tanárok között, diákok között, közösen.

Sikerült?

Nem és igen.

Miért igen és nem?

A mentorokra nagy hatással volt a képzettársítás.

Lett belőle kép?

Mondhatjuk, a puzzle fele. Ösztönzőleg folytatásra sarkallóan.

Milyen képre lehet számítani?

Módszerre, ami kirajzol, kitáncol, kiír, kizenél, kilát, kibeszél külön-külön vagy együtt hirtelen, átgondoltan, játszva, elengedve és féken tartva, időben, térben létrehoz, alkot.

KÉPZETTÁRSÍTÁS, nem csak mint gondolkodás vagy előadásmód, hanem mint művészetpedagógiai módszer, válogatás nélküli diákokkal.

Mit képzel ez a gyerek?! Akarjuk hallani és látni? Akarjunk hallani és látni. Akarjunk elképedni rajtuk.