Deák-Takács Szilvia
1973-ban született Kisvárdán. A KLTE magyar-művelődési és felnőttképzési menedzser szakán végzett. A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium magyartanára. Írásai a Gondjainkra bízva, Időjelek, Mégis tavasz, Májusi szél, Arcok és énekek, az operafesztiváli Légyott-antológiákban (2007-2011), a Szeged effekt2-ben jelentek meg. Tagja a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesületnek, alapító tagja a Czóbel Minka Baráti Körnek. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium fennállásának 95., valamint 100. évfordulójára készült Jubileumi Emlékkönyvek szerkesztője. A Modus hodiernus sorozatban megjelent „Jövőm emléke, múltamnak árnya” — In memoriam Czóbel Minka című tanulmánykötet szerzője. Publikált a Pedagógiai Műhelyben, A Vörös Postakocsiban, az Irodalmi Jelenben, a Szegedi Lapban, A Pad folyóiratban, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében. Elvégezte a Magyar Író Akadémia Szépíró mesterkurzusát. 2009-ben írása jelent meg a Mestereink nyomában című antológiában, valamint Kornis Mihály íróakadémiai tanítványaként a szerző alkotói honlapján. Az SPN Könyvek sorozat szöveggondozója 2013-ig. A HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz tizenkettő című antológiák szerzője. 2008-2014 között a Spanyolnátha szerkesztője. 2011-ben Bessenyei Emlékplakettet kapott. A Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda (manyszi.hu) nyelvi tanácsadója.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Deák-Takács Szilvia
Élet a tizedik múzsa után
„Elismerem, hogy ügyesek a nők, megvan az érzékük sokféle finomsághoz, de hiányzik a hím ős karaktere: az alkotó, a teremtő, nagy teljes erő, amivel egyedül lehet csak abszolút becsű művet alkotni” — nyilatkozta Szinyei Merse Pál.
Csak próbáljuk meg a szavakat kicserélni, s bólogathatunk hümmögve erre is: Elismerem, hogy ügyesek a férfiak, megvan az erejük sokféle teremtéshez, de hiányzik a nő ős karaktere: a finomság, amivel egyedül lehet csak abszolút becsű művet alkotni.
Szó sincs arról, hogy éles szembeállítás, vetekedés következne, ellenkezőleg, éppen azon nézetek békítésére törekszik a blokk, amelyek akár a női, akár a férfi alkotóerőt a másik fölé emelnék. Alkotás van, amin rajta marad alkotója nyoma.
Más-e a nők által művelt írás, mint a férfiak által művelt, és szándékosan nem az eredményre, az alkotásra utalok, hanem a műveletre. Az okokra, a körülményekre, az évszázadok folyamán a háttérből előtörő elemi erőre és a mellette megmaradó árnyalt finomságra, vagy éppen a kíméletlen brutalitás (női?) megjelenítésére. Képesek lennénk-e megállapítani egy írásról a szerzője ismerete nélkül, hogy női vagy férfi alkotótól származik-e?
Másik különös pontja e témának az a számos példa, hogy a nő múzsaként vált ismertté, miközben alkotói énje háttérbe szorult (vagy mert maga háttérbe szorította, vagy mert nem tört ki férje, partnere árnyékából). Mert (csak) Múzsának lenni jó (?). És ha a nő ír a múzsaságáról…
A festőnők és az írónők élen jártak a modern nőkép kialakításában. Az itt következő írások érzékről, érzékiségről, teremtőerőről, megszégyenítést legyőzésről, úti élményről, múzsaságról szólnak. Ahogy az abszolút becsű művek. Nemtől függetlenül.
