„Világos kék égről égő fehéren válik le az Arc kőszegélye, a csipkézet között és tovább, tovább vereses ködben az óriás város, mint egy hullámzó tenger, csak távolabb aranyosan fénylik az Invalides kupolája, kiemelkedik fehéren a montmartre-i Sacré Coeur, a Notre Dame mint egy árnyék, és aztán még és még számtalan. Ez a nagyszerű magány itten, s lent, mint pici lovak, emberek, játékkocsik, mint egy hangya-út, egy gyászmenet nyüzsgő feketesége”¹ — írta Czóbel Minka 1900 márciusában párizsi naplójába. Nem először időzött a francia fővárosban, ám Párizs újra és újra meglepte, elvarázsolta őt. Naplóját olvasva nem csak a mindennapokba nyerhetünk betekintést, hanem a Világkiállításra készülődő Párizs szüntelen nyüzsgésébe is.

Az írónő 1900 januárjától nagyjából fél évet töltött Párizsban. Büttner Helén festőnővel a Montparnasse közelében béreltek két szobát², s míg a festőnő Gustave Courtois³  közeli iskolájában rajzolt vagy festett, Minka Párizs utcáit, parkjait, templomait, képtárait járta sorra. Courtois-t igen kellemes embernek tartotta, feleségét „közönséges, de művelt asszony”⁴ -nak. Minka is előszeretettel rajzolt a Luxembourg parkban vagy a Jardin des Plantes-ban, ez utóbbiban legtöbbször Büttner Helén társaságában. Az utcákat járva szinte mindennap talált egy-egy megörökíteni való karaktert vagy hétköznapi jelenetet: „megyünk a Boulevard St. Germainre, egy kis mellékutcába szalad a nép, még sántán is, megy mankóján. Az esti lapot osztogatják, szaladnak, mint az őrültek…”⁵

Legtöbbször a lakásukhoz közel található Saint-Sulpice templom miséit látogatta, ahová egyik alkalommal Szikra⁶  is vele tartott: „mise után felmegyünk a toronyba, egy kisfiú is jön velünk, nincs pénze a belépőt megfizetni, fizetünk érte. A torony gyönyörű, a kilátás remek. Lejövet megnézzük a harangokat...”⁷  A mindennapos séták során szinte valamennyi párizsi templomban megfordult, így többek között a Saint-Germain, Notre Dame, Panthéon, Saint-Étienne-du-Mont és a Saint-Augustin templomokban imádkozott vagy gyújtott gyertyát. A montparnasse-i temetőben Maupassant-nak fehér virágot vitt. „Milyen titokteljes, itt lenne, ki írta az Inutile Beautét?”⁸ -írta meghatottan. Kicsit távolabb Marie Bashkirtseff⁹  festőnő sírját is felfedezni vélte, de a naplói és levelei által híressé vált művésznő, noha levelezésben állt Maupassant-nal, nyughelye a Passy temetőben van. A Père-Lachaise-ben Héloïse és Abélard sírját látogatta meg, a Saint-Étienne-du-Mont templomban Saint-Geneviève, Párizs védőszentje sírjánál időzött néhányszor.

Egyik kedvenc időtöltésének, az olvasásnak is hódolt Párizsban. Rendszeresen megvette a Plume magazint, az Odéon Galerie-ben Félicien Champsaur¹⁰  könyvét, a Lulut olvasta, vagy Tolsztoj, Balzac műveit, esetleg Joséphin Peladan egyik könyvéért szaladt el virágvásár után. A Bibliothèque Nationale-ba is ellátogatott. „Előbb a nyilvános terembe, rémes hely, mint egy fogház, piszkos és vigasztalan, aztán valahogy nagy nehezen bejutok a titkárig. Azt mondja, nem adhat belépőjegyet, csak ha a követségtől hozok ajánlólevelet. Így csak egy pillantást vethetek a gyönyörű olvasóterembe.”¹³

Párizs mindig is híres volt színházairól és időnként botrányos előadásairól. Az akkoriban divatos Théâtre d’Application¹⁴, ismertebb nevén Bodinière több előadását is megnézte. „Bodinière-be végtelen szellemes conférence, Charles Fustertől¹⁵ olvas szentimentális verseket, s ő maga élénk francia eszével kommentálja éppen nem szentimentálisan. Pl. (…) hogy „a japánoknál vétekszámba megy cseresznyét enni, ily valami szépet megenni! Mandolinon játszik egy asszony, bájos teremtés, mintha egy képből lépne ki.”¹⁶ A Théâtre Montparnasse-ban George Feydeau¹⁷ leghíresebb darabját, a La Dame de chez Maxim-ot látta. „Komisz darab, de elég mulatságos durva hatásaival, (…) a publikum hahotájával.”¹⁸

A párizsi naplóban egymást érik a képtárakról szóló bejegyzések. Alighanem egy napot sem mulasztott el, sőt néhány kiállítást többször is megnézett, ennek köszönhetően nyomon követhető állandóan formálódó véleménye, pl. Gaston la Touche¹⁹  alkotásairól: „zseniálisan csinálva, mind álomszépek színben”²⁰; „Gaston la Touche-nál minden elegancia”²¹; „Gaston la Touche mindig jobban untat (…) szép művészetével megragad, de nem tart meg, kissé unalmas Ruth Mercier²²  gyönyörű festménye is.”²³ A Louvre újra és újra visszaköszön a napló lapjain. Néha épp csak berohant egy-egy félórára, kiválasztott egy termet, nézelődött egy keveset, majd szaladt is tovább. Leonardo vagy Tiziano művészetén többször elámult, másokat inkább érdekesnek talált. „Gyalog a musée Louvre-ba, egy múmia itt az egyptus részbe csontvázzá összeszárad, rettentő valami feketeség, előttem az óriás gyűjtemények, s egyszerre oly őrületesnek látszik nekem minden. Ez élt, mozgott, hatalmas volt s most?”²⁴ „A szobrokhoz. Milyen különös, bornírt homlokok a rómaiaknál. Legérdekesebb Tiberius, Nero nevetséges, Commodus basedow szembetegséggel.”²⁵ Még a párizsi városházán, ügyei intézése közben is a freskókat nézegette. A „l’Hotel de Ville-be le s fel, (…) folyosókon ide-oda, vagy IV bureau-ba, végre meglelem azt, melyben kiadják Bob²⁶ kártyáját. Egy előteremben Puvis de Chavannes-tól²⁷ Victor Hugo apotheosisa, égszínkék „tejes” kép decoration hatás, de szerencsétlen gondolat egy ilyen öreg ember szárnyas geniusoktól környezve.”²⁸

Az 1900-as párizsi világkiállítás²⁹  áprilisban nyitotta meg kapuit. Czóbel Minka így nem csak a számtalan pavilont, épületet, képtárat, technikai újdonságot csodálhatta meg, hanem végignézhette az előkészületek egy részét is. Az Eiffel-torony már az 1889-es világkiállításra elkészült, de a Grand Palais és Petit Palais csak ekkorra emelkedett a Palais de l’Industrie³⁰ helyébe. Újdonság volt több híd, vasútállomás, az első metróvonal. A Palais de l’eléctricité³¹, a mozgó járda, az elektromos árammal megvilágított utcák és épületek ma elképzelhetetlen erővel hathattak a kor emberére. A nemzetek pavilonjai a Szajna partján magasodtak, Magyarország ekkor szerepelt először önálló kiállítóként, számos díjat és egyéni elismerést szerezve. Nem csoda, hogy aki csak tehette, ellátogatott Párizsba. Az írónő is izgatottan figyelte a város változásait, kitörő örömmel írta naplójába, hogy „milyen szép, (..) hogy itt nem rombolnak, de inkább építenek…”³² Az éppen készülő magyar pavilont még csak óriási kőfalnak látta, de újra és újra visszatért a kiállítás helyszíneire. Mivel cikket is írt hazája számára, sajtójegyért állt sorba a Grand Palaiban³³, majd többedmagával ellátogatott „a Petit Palaisba. De tündéri, villanylámpákkal (…), a pont Alexendre³⁴-on haza.” „A Salle des Fètes (…) a Galerie des machines³⁶-ban van de úgy, hogy teteje nem éri a Galerie tetejét, remek rotonde körül, mint fáklyatartók, szobrok… A Salle des Fêtes összhatása nagyszerű, fent már egyes lyukak, mert a munkások az ólmot bontják, melyben az üvegek vannak. Kimegyünk a villanypalota felé, (…) szemben az Eiffel-torony.”³⁷  A kiállítás egyéb kulturális élményeket is tartogatott, így nem meglepő, hogy a Cyrano de Bergerac-ősbemutatóról és Sarah Bernhardt Hamlet-alakításáról is csodákat zengett a világ.

Párizs más arcát is megmutatta az írónőnek. Az Exposition Canine könnyed szórakozási lehetőséget biztosított, ahogy erről be is számolt. „Remek mastifok, egy fehér kutya pamlagján, mint Mme Récamier, basset vendéen-ok (…). A legmulatságosabbak a chien de luxe-nél kesztyű nagyságú állatkák minden formában, s alakban. Kis üveggel ellátott ágyak minden kis ketrecben, ezekben alszanak selyem párnákon, puha takarókban a kis toy (fox) terrierek. (...) Egyik kis hosszú szőrű kutyának a kék ágyacskában veres papucskája van.”³⁸

Czóbel Minka Párizsban gyakran élvezte Mme Charlotte és más előkelő hölgyek társaságát. Melchior de Polignac³⁹  és családja többször meghívta vendégségbe, vagy együtt mentek színházba, estélyekre. Polignac bemutatta a Párizsban élő Nemeskéri Kiss Miklósnak, aki szívesen fogadta az írónőt, és magyarul beszélgetett vele.⁴⁰  Máskor Polignac-ék balkonjáról nézte a Szajnát, az Eiffel-tornyot és a Palait, miközben a szobában Kiss Aladár zongorázott nagy tűzzel.⁴¹

Mme Marguerite Lambrecht⁴² estélyét hosszasan leírta naplójában. „Megyek kocsin 11 órakor a Salle des Champs Élyséebe, Mme Marguerite Lambrecht soirée-jába. Még Polignac-ék nincsenek ott. Egyedül a fényes teremben. Jön egy asszony, la duchesse de la Rochefoucauld (később hallom, hogy amerikai lány, oldalán egy fiatal francia). (…) Az ajtóban megszólít Mme Lambrecht. Fehér ruhában van arannyal, különben is mind az asszonyok nagy toiletteben, s másképp öltözve, fésülve, mint a „divatos” általánosság. A teremben piros atillákba bújtatva játszik a cigány. Jönnek Polignac-ék, Melchior franciául beszél a cigánnyal. Ezek mind itt élnek családostól. Kezdődik a tánc.”⁴³ Kiss Margit Czóbel Minkáról szóló könyvében is említést tett erről az estélyről, s megjegyezte, az írónő milyen éles szemmel figyelte a szellemi és pénzarisztokraták két rétegét. Ezt bizonyítja az általa közölt naplórészlet is: „Divat — úgy mond — ostobaságot mondani ennek a gazdag zsidó asszonynak. Itt ismét az előkelő társaság ítéli el saját magát, hogy olyanokat fogad be, kiket aztán insultál. Milyen lehangoló, hogy mindenütt csak a törtetés (dringli) győz. A megélhetést annyira nehezíti a tisztességes gondolkozás.”⁴⁴ Az estély további leírásában Minka említést tett egy szép holland asszonyról, egy compte-ról, aki azért nem házasodik, mert attól fél, csak a pénzéért mennének hozzá, Kiss Aladár csárdásáról Mme Lambrechtel, végül a csodásan megterített asztalról és a finom vacsoráról. „Oly furcsa nekem, hogy itt vagyunk egy igazi, nagy párizsi soirée-ban. 3 után jövök haza fiákeren, a nagy üres városon végig.” — írta az estély zárásaként, megsejtetve valamit abból a magányból, amely az őt befogadó legfelsőbb körök díszes rendezvényein is előtört időnként belőle.

Az írónő részletesen beszámolt a Párizsban töltött hónapokról, a boldog és keserű percekről egyaránt. Néha csak az ima segített elűzni negatív gondolatait, máskor egy kis elefánt az egyik kertben elég volt, hogy előhozza gyermeki énjét. Kíváncsian figyelte a nyüzsgő várost, mindennap friss élményt, új ismereteket tartogatott számára. Nem először járt Párizsban, nem is utoljára. Szerette a várost. Talán Párizst leginkább.

² Kis Margit: Czóbel Minka, Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár Megyei Idegenforgalmi Hivatal, 1980. (18. oldal)

³ Gustave Courtois (1852—1932) a párizsi Académie de la Grande Chaumière és Académie Colarossi iskolákban tanított festészetet.

⁴ Uo. 5. folio

⁵ Uo. 10. folio

⁶ Gróf Teleki Sándorné Kende Júlia (1864—1937) író, újságíró, szerkesztő.

⁷ Uo. 19. folio

⁸ Uo. 7. folio

⁹ Marie Bashkirtseff (1858—1888), orosz származású francia festő, szobrász és író.

¹⁰ Félicien Champsaur (1858—1934) író, újságíró, a Lulu és más könyvek szerzője.

¹¹ http://gallica.bnf.fr/Search?ArianeWireIndex=index&p=1&lang=EN&q=Champsaur%2C+F%C3%A9licien+lulu&x=0&y=0

¹² Joséphin Peladan (1858—1918) író, a Martinista Rend tagja.

¹³ Uo. 12. folio

¹⁴ A Charles Bodinier által 1888–ban létrehozott színház 1909–ig működött.

¹⁵ Charles Fuster (1866—1929) költő, regény– és drámaíró.

¹⁶ Uo. 11. folio

¹⁷ George Feydeau (1862—1921) drámaíró.

¹⁸ Uo. 8. folio

¹⁹ Gaston la Touche (1854—1913) festő, szobrász, illusztrátor.

²⁰ Uo. 10. folio

²¹ Uo. 10. folio

²² Ruth Mercier (1880—1913) festő. Több levelet váltott Czóbel Minkával.

²³ Uo. 17. folio

²⁴ Uo. 4. folio

²⁵ Uo. 10. folio

²⁶ Büttner Helén beceneve

²⁷ Pierre Puvis de Chavannes (1824—1898) festő egyedi stílusáról volt híres. A tiszteletére létrehozott Puvis de Chavannes-díjat évente a Nationale Société des Beaux-Arts ítéli oda.

²⁸ Uo. 8. folio

²⁹ Zelnik József: A magyar kultúra selyemövezetei. Ökotáj, Budapest, 1998.

³⁰ Az 1896–ban lerombolt Palais de l’Industrie et des Beaux-arts az 1855–ös világkiállításra épült.

³¹ Villanypalota

³² Uo. 7. folio

³³ Uo. 17. folio

³⁴ A pont Alexendre III. szintén az 1900–as világkiállításra készült.

³⁵ Uo. 7. folio

³⁶ A Galerie des machines vagy másnével Palais des machines fémből és üvegből épült az 1889–es világkiállításra.

³⁷ Uo. 10. folio

³⁸ Uo. 22. folio

³⁹ Melchior de Polignac fordította Czóbel Minka több versét és a csak franciául megjelent „La Migration de l’Ame” című könyvét.

⁴⁰ Uo. 22. folio

⁴¹ Uo. 23. folio

⁴² Marguerite de Coudekerque–Lambrecht szalonja híres volt a korban. Több álnéven is publikált.

⁴³ Uo. 21. folio

44 Kis Margit: Czóbel Minka, Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár Megyei Idegenforgalmi Hivatal, 198

Kutyakiállítás 1900-ban: