Megjegyzés nélkül nem lehetett elhaladni az öreg Farkas bácsi présháza előtt, az állandósult állapot maga is okot adott erre, de újdonság is akadt minden alkalommal.
— Mennyi lavórja van neki, oda nézzen! — kiáltott fel Ani, és mutatta Bélának, hogy itt is, ott is színes, zománcozott lavórok hevernek, nem is egyesével, hanem három-négy egymásba téve. Mióta a Liget bezárt, utána meg a „Verebi Kebabos” is, vasárnaponként be sem lehetett ülni sehova, csak a szőlőhegy maradt nekik mint szórakozás. A fő úton, ami még aszfaltozva is volt, előkelően felújított kis házak sorakoztak, mind kiadó apartman, majd az öreg Farkas bácsi háza következett, de maga a ház nem látszott a rengeteg szeméttől, ami a körülbelül kétezer négyzetméteren másfél-két méter magasan állt.
Nem egybefüggően azért, a szemét között az öreg járatokat hagyott, ahol betolta biciklijét, melynek csomagtartóján szállította ki újabb szerzeményeit. Csupa olyan dolgot, ami jó lesz még valamire.
— Ha eszük van a rokonoknak, a halála után rábeszélik a szomszédokat, jelentsék fel őket. Akkor az ÁNTSZ kényszerlomtalanít. Az ingyen van. Ezt viszont elszállíttatni milliós tétel — Ani együttérzően, és egyben praktikusan állt minden lényhez, és bármilyen helyzetre volt mentő ötlete.
— Nincsenek már rokonai szegénynek. Nem is hallotta? Pedig múlt héten az egész hegyen, meg a falun végigment — mondta Béla — Meghalt a felesége is. Előtte meg a két fia himbálódzott. Egyikük a másik után akasztotta fel magát. A Farkas bácsi most már belátja, ez Isten csapása. Isten csapást mért rá.
— De miért?
— Nem tudja az öreg, szerinte ártatlan. Biztos a szemétgyűjtögetés miatt — Béla viccel próbálta elütni a témát, mert épp felpörgött jókedvében volt. Általában kávézott, de Anitól kapott egy zacskó zöld teát. Nem tudta, mennyit tegyen a tealevelekből a csészébe, így végül készített magának egy sűrű, eufóriát okozó főzetet.
— Nem az istencsapása miért, hanem, hogy miért akasztotta fel magát a két fia. Mi volt a foglalkozásuk, mennyi idősek voltak?
— Huszonéves, szép pofájú legény mindkettő. Egyikük ács, a másikra nem emlékszem. Az apjuk agyon szekálta őket.
— Mivel?
— Nem tudom. Biztos csak jót akart, de állandóan a nyakukra járt, és piszkálta őket, aztán már nem bírták. Először az egyik lógatta fel magát, aztán kis idő múlva ment utána a másik. Semmi nem volt jó a Farkasnak, még a hajuk állása se, a szemük színe se. Gyerek koruk óta a halálba szekálta őket.
— Családjuk volt?
— Volt az egyiknek felesége, de az öreg elzavarta. A másik fiának a feleségét meg megerőszakolta. Igen, már emlékszem, ezt beszélték. A nővel nem tudjuk, mi lett, világgá futott, a fia meg felakasztotta magát. Utána meg a testvére. De az miért, nem tudom — Béla nem tudott a tények hálójából kikeveredni, pedig Anit a történetek érdekelték volna.
Elhagyták a telekommunikációs tornyot. Állítólag egyik fehérvári, akinek nyaralója volt a közelben, a torony létesítése után perelte a mobil cégeket. Azt állította:
— Érzem, hogy a sugárzás behatol az agyamba.
Évekig életben tartotta a pert, végül kártérítést nyert, abból szépen felújította a házat, majd eladta „valami pestieknek”, akik amatőr csillagvizsgálót nyitottak a többi pestinek, és éjjelente a csillagokat lesik, mert azok itt még látszanak, mivel nincs fényszennyezés.
Béla és Ani már elhagyta a csillagvizsgálót, aminek a kerítésére a tulajdonos színesen és nagy méretben égi ködöket és üstökösöket plakátolt ki, amikor Béla megállt, és úgy mondta:
— Azért, ha ránéz az ember ezekre a gyönyörű csillagokra, azt gondolja, mégiscsak van Isten.
— Van. De minek, ha ilyen hiábavalóságokkal, mint a csillagok színezgetése, van elfoglalva? Közben meg a Farkas bácsi a menyét megerőszakolja.
— Ráadásul a fia szeme láttára.
— Ezt honnan veszi?
— A körzeti megbízottól tudom. A szomszéd hívta ki másnap, hogy a Farkas bácsi fia rettenetes üvöltése hallatszik ki a házból, de mire kiért a rendőr, csak-csak bemásztak a nagy kutya ellenére a kerítésen, mert segítségért kiáltott a nyomorult. Betörték az ajtót, és ott találták kikötözve a Farkas bácsi fiát. Kioldották a rettenetes állapotban vergődő embert, aki félholt volt az őrülettől, és össze-vissza beszélt. A rendőrség ráhívta a mentőt, akik pszichiátriára vitték. Vagy két hétig a zárt osztályon tartották, még én vittem be kocsival az anyját látogatni, mert akkor még élt szegény, aztán kiengedték, és kiderült, hogy mégse őrült összevisszaság volt, amit beszélt, mert közben a rendőrök a Farkas bácsit elvitték, és kivallotta az öreg, hogy mit csinált.
— De miért tett ilyet?
— Sosem derült ki. Valami mocsok jó ügyvédet szerzett, mert börtönben egy percet se ült, és aztán még rokkantnyugdíjat is kapott.
— Valami mentális állapotról szerzett diagnózis?
— Az lehetett. Pedig az öregnek semmi baja, amúgy értelmes beszédű ember.
Elérkeztek a hegy északi oldalára. Itt már nem szerettek a lejtőn leereszkedni. Télen túl hideg, nyáron túl szúnyogos volt, mert az agyagos falba mélyen bevájódott úton mindig árnyék honolt, így a vérszívók rajban verődve várták a járatlan turistákat. Szép volt pedig az út, magasról a fák gyökerei lógtak be, mert évről-évre több sárgaföldet mosott ki a csapadék, de még elég keskeny maradt ahhoz, hogy fölötte a fák lombja is összehajolhasson. Még jobb volt télen lemenni, akkor szúnyogok nélkül lehetett élvezni a rideg hangulatát. Most inkább visszafordultak, és ugyanazon az úton haladtak visszafelé, a szőlőhegy központja irányába. Anit nem hagyta nyugodni a dupla öngyilkosság.
— Aztán mikor kiengedték a fiút a kórházból, rögtön öngyilkos lett?
— Nem. Még kínlódott a szerencsétlen egy vagy két évig. Kereste a feleségét, de az eltűnt. Legalábbis számára. A rendőrséget is kérte, segítsenek neki megtalálni a nőt, de a rendőrség elutasította. Állítólag az asszony áldozatvédelmet kért.
— De nem a férje áldozata volt, hanem az apósáé. És a férje is áldozat volt.
— Másképp gondolhatta. Otthon akasztotta fel magát, a testvére találta meg.
— A másik gyereknél mi volt?
— Senki nem tudja, legalábbis nem hallottam. A Farkas bácsi felesége, hogy is hívták, várjon csak, Magdi néni. A Magdi néni találta meg. Ment reggel hátra, hogy a tyúkokat kinyissa, és a diófán ott lógott a kisebbik fiú.
— A Magdi néninek mi volt a baja?
— Rák. Kezelték, aztán abba halt bele. De úgyis meghalt volna később a rákban.
Elhaladtak a csillagvizsgáló mellett, aztán a fő úton folytatták a sétát, Béla háza felé, így újra elhaladtak Farkas bácsi tanyája előtt. Nyitva volt az ajtó.
— Álljon meg! — bökte oldalba Béla Anit — Ott van az öreg, mindjárt kijön. Megmutatom magának.
A szemétben haladó vájat között valóban be lehetett látni a ház nyitott ajtaján annyira, hogy érezni lehetett, valaki mozgolódik bent. Béla integetett, és beköszönt, mire az öreg Farkas bácsi kijött viszonozni a köszönést, meg, hogy megnézze, ki az. Ehhez előre is kellett jönnie kissé, így Ani is megvizsgálhatta, majd sétáltak tovább Bélával.
— Nem is öreg!
— Hatvan és hetven közt van valahol.
— Jól tartja magát nagyon, életerős embernek tűnik. Valami betegsége van?
— Nem tudom, mi a fiatalsága titka. Még egy ősz hajszála sincs. Semmi baja neki, makk egészséges.
— Viszont körülötte mindenki halott.