A falusi kocsma ajtaján papírlap, rajta a szöveg: BEZÁRTUNK! A magányos biciklitároló rozsdás fémpálcái között márciusi macska ücsörög, unottan körülnéz, majd szőrét nyalogatja. Mint aki mindent tud, a macskák bölcs ősközönyével. Az ajtó előtti lépcsőn kint felejtett hamutartó, a kocsma utolsó vendégei hagyták ott, amikor kipakolták a berendezéseket, sörösüveges rekeszeket, poharakat, korsókat. A hamutartóban gubbasztó csikkeket kiverték a kezdő, újonc tavaszi esők. A kopott edény üresen tátog a koratavaszi napsütésre. Huszonöt évig nem látott napfényt a hamutál, és mint egy zavarban lévő városi kamasz, ha rácsodálkozik a világra: zavartan ásít. Nyers földszagot lehelnek a faluszéli földek, lassan felengednek, megtelik velük a hamutartó is.
Élesen világlik egy lyuk a kocsmaajtó melletti vakolaton. Az egyik törzsvendég sosem vállalta a közösködést a biciklitárolóval, és úgy magával az emberiséggel, mint olyannal sem, inkább mindig a falnak támasztotta rozoga 28-asát. A kormány nyomott hagyott a falon az évtizedek alatt, messziről látható. A különc és érzékeny felnőtt emberek általában mélyebb nyomot hagynak a világban, mint az átlag szavazók. A különc nyugdíjas kerékpáros – szakmáját tekintve vízvezetékszerelő -, ha a közeli boltból jött a kocsmába, akkor a bal kormány fogantyújával támasztotta a falhoz a járgányt, ha még csak a boltba ment, odafele volt, akkor a jobbal. Így az asszony is tudta, ha kinézett a közeli ablakon, hogy mikor tegye oda a rántást a leveshez, mikor érkezik a férfi.
Tavasszal felélénkülnek a falusi emberek, úgy testben, mint lélekben. A pletykásabbak kissé színesebbre fűszerezik a korábban még fékezett habzású, de legkevésbé sem a jószándék által vezérelt, nehéz falusi mondandókat. Sisteregnek a sutyorgások. Márciusban felpörögnek a fülbe sugdosások, az izgatott otthonkagombolások, a képzeldmithallottamok hamiskás, fals kánonjai. Hosszabban, lelkesebben nyomják a csengőket a postások. Mohóbb mozdulatokkal vágják ki orrszőreiket a friss nyugdíjasok. Most virágba borulnak a falusi hírek, a nemzeti érzelműek kokárdát húznak már a hónap második hetében, biztos, ami biztos.
A kocsma előtt ücsörgő macskát nem érdeklik ezek az emberi dolgok. Megszokásból van itt, hiszen régebben évekig kapott az egyik törzsvendégtől minden reggel néhány szelet párizsit. Kíváncsian figyeli a kocsmaajtót, mindhiába. Odabent a helyiségben megállt az idő, mint egy régi fotón. Üresek az asztalok. Szenvedélyes kártya- és sakkpartik valamikori színhelyei. A bódult, vagy épp fölényeskedő rákönyökléseké. A székek, ahogy félre vannak kissé tolva az asztaloktól, az utolsó távozók utolsó mozdulatait őrizték meg. Már rég elhalkultak a széknyikorgások, az évtizedes öblös röhögések, lassan végleg kipárolog a falakból a karcos szeszek szaga. A falon hagyott meztelen nős naptár lányai láthatóan unatkoznak. Senki nem nézi őket, elmaradnak a véreres tekintetek, a pucér nők a lassan csordogáló napokat számolják magukban, mint valami rabok. Az egymásra rakódott évtizedek, a nagy sztorizások, a bölcs és kevésbé bölcs szónoklatok összetapadnak a valamikori törzsvendégek emlékeiben.
Néhány reklámújság maradt a pult szélén. Láthatóan sokat lapozgatott papírköteg, szamárfüles, régen lejárt. Akciós marhalábszárak és babkonzervek álmodoznak a fotókon konyhamelegről, forró fazekakról, jó étvágyú családokról. Minden valamirevaló falusi kocsmában vannak hónapok óta lejárt reklámújságok, és ugyanúgy vannak, akik ezeket végiglapozzák. Az se baj, ha március van, de karácsonyiak a zsíros papírok. A bezárt kocsmában se volt másként. Egy jól beárazott dobozos kocsonyahús-válogatást hónapokig nézegettek és emlegettek a törzsivók. Hosszan kibeszélték: a fűszerezést, szinte tettlegességig feszülve vitatkoztak főzési hőfokon és időn. Az ideális kocsonyaremegésről, ami mindent megmutat az ételről. Komoly viták parázslottak fel a kisfröccsöktől krémes tekintetekben a kocsonyarázás metódusáról. Persze hamar politikai ügy kreálódott ilyenkor, ki hogy remegteti a kocsonyát. A friss újszülöttek és a friss halottak megbeszélése, kik költöztek a faluba. A gyüttmentek, avagy beszivárgók hetekig alapanyagot adnak ilyenkor nem is csak a kocsmában, hanem faluszerte. Az italboltban csupán kissé összekeverednek és összesűrűsödnek az információk, de hát nem is feltétlenül a hiteles hírekért jártak az intézménybe a bennszülöttek, hanem a hangulatért.
A macska a párizsi reményében egy ideig várakozik, aztán feladja, tovább ballag. Útközben meg-megáll, a közeli apró madarakat figyeli. A tavaszi verebek és rigók cserfesen fecsegnek, ereikben halkan robajlik március, kinevetik a már megfáradt késő téli szeleket. Az idős falubeliek arra gondolnak ilyenkor, milyen is volt, amikor virágillat balzsamozta a nyikorgó, idős szerelmeket. Odabentről, a bezárt kocsmából halk ajtónyikorgás hallatszik, talán valami huzat, talán egy régen meghalt törzsvendég szelleme.