Huszonhat éves korától figyelte, ahogy Karagoly Imre minden reggel kiönti a kert végébe. „Szinte át is folyik a telekhatáron” — gondolta sűrűn. Ha ugyan a víz nem is sértette a kerítést, a Karagoly-kert végében termő káposzták gyakran átnőttek.
A terméketlen fürdővízben
Karagolyné mosta intim testtájait.
— A kádat utálja! — panaszkodott időnként az ura a kapu előtt, vagy a kerítés fölött. — Olyanokat mond, hogy azt a bádogteknőt csírátlanítani kéne! — fintorgott Karagoly.
A terméketlen fürdővízből
egyébként sem volt szükség túl sokra.
— Egy lavórnyi elég — magyarázta Karagoly. — Meg aztán ezt tisztítani is könnyebb, vagy legalábbis lehet. Az asszony a fejébe vette, hogy a bádogkád alján megtelepedett rozsda igazából valami furcsa penész. Azt próbáld meg kisikálni, édes pajtásom! — csapkodta a kerítés fölött szomszédja vállát.
„Azzal a terméketlen fürdővízzel
számolja a Karagoly a gyerkőceit” — ötlött fel benne, amikor már két éve kelt mindig a loccsanás hangjára. „Még egy se született neki. Az a víz mindegyiket bemosta a káposzták közé.” Az ilyen sejtéseiről maga Karagoly is gyakran suttogott neki. „Tizenöt év alatt több mint ötezer megfoganhatott volna. Nézz oda! Nálunk itthon is csak tizenöt van.”
— Ebbe a terméketlen fürdővízbe
fojtja bele az asszony az összes spermámat — bizonygatta egyszer Karagoly, amikor a frissen kiöntött lavórt éppen mosásra vitte. — Tudod, a nők — folytatta felhúzott szemöldökkel — nagyon mérgesek tudnak lenni, ha megdugják őket. Nehogy már egyszer egy három kilós puttonyt akasszunk a hasukba! — halványan mosolygott. — De még mérgesebbek, ha nem dugják őket! Egy békés asszonyt este dugnak, reggel mosnak — sóhajtott a végén, és elindult a ház felé.
— Az a terméketlen fürdővíz
talán mégse terméketlen annyira, vagy úgy, ahogy gondolnánk! — kiáltott az elforduló Karagolynak. — Szerinted véletlen, hogy ilyen szép kövér zöldséggé nőnek a káposztapalántáid?
Karagoly megtorpant, majd visszabólintott, vagy a fejét ingatta, valószínűleg ő se tudta megállapítani a különbséget. Igaz, ami igaz, mindenki az ő káposztáinak járt csodájára és vételére egész Ernyicsén.
„Abból a terméketlen fürdővízből
nőjön ki akárhány káposztagyerek, a Karagolyné méhe olyan tiszta marad, mint az a lavór!” Még a tisztítási munkák megosztását is logikusnak látta. „Egyik pinát tisztít, a másik lavórt: végül is fele-fele. Mondhatnám, hogy jól osztják le a melót.” — Savanyúan felhúzta az ajkát. — „Csak a Karagoly arca nem értene velem egyet!” A tekintetén mindig a keserű fintor és a mély utálat eldönthetetlen arányú keverékét vélte felfedezni.
— Nem ezért a terméketlen fürdővízért
gyűlölöm én az asszonyt — válaszolta neki egy reggel Karagoly, majd összebólintottak. — Hanem csak úgy. Mert asszony. Eleve csak ezért. Mért legyen az? — Szinte egymás lélegzetét sóhajtották be. — Mért legyen asszony? Ilyen tiszta méhvel nem mindegy? Akár férfit, lovat, macskát, kutyát is dughatnék. Azok után legalább nem kéne a lavórt sikálni.
Ahogy a terméketlen fürdővizet
napról-napra, évről-évre nézte, amint magába szívja a talaj, ötlete támadt. „Fürdővíz gyerek nélkül, vagy gyerek fürdővíz nélkül? A lavórnak annyit ér egyik a másik nélkül, amennyit a másik az egyik nélkül. Mindenhová kell ez is, meg az is” — morfondírozott. Eszébe jutott, hogy a saját asszonya, vagy, ahogy a legvidámabb pillanataiban becézte: Epermagocskája „megint ikreket szült. Tizenhét kölyök! Ha egy lavórban mosnám csak a felét, akkor se férne közéjük egy cseppnyi víz sem.” Össze is terelt ötöt, hogy átöntse a Karagoly-kertbe. Az asszony a hátára ugrott: mindegyik kölyök a saját portáján ömlött ki.
„A terméketlen fürdővízzel
vagy anélkül… valahová önteni kell a sok kölyköt.” Az asszony azt még megengedte neki, hogy azokat a kölyköket, akik nem férnek már a házba, az udvarra borítsa. Reggelinél egyébként is mindenki az asztal köré tódult.
— Aki a fürdetés után a lavórban marad, az mehet! — Ezzel az elvvel még az Epermagocskája sem tudott vitatkozni. Karagollyal ilyenkor összenéztek az udvarok hátsó szegletében.
— Ezek az asszonyok! — jegyezte meg keserű fintorral Karagoly. — Mindig nekünk kell eltakarítani utánuk a mocskot.
„Ezt a terméketlen fürdővizet…
borítsam ugyanúgy a káposzta közé?” — gondolkodott, miközben a hátsókertbe cipelte a megtelt lavórt. A súlyát szokatlanul nehéznek érezte. „Hat kölyök nem nyom ennyit. Talán tényleg tele van eresztve ez is gyerkőcökkel.” Kis habozás után végül a megszokott ponton öntötte ki. „Megvan ennek itt a helye.” Figyelte, ahogy a káposztafejek felisszák a folyadékot. „Pinában már jól muzsikálnak spermáim. És káposztán vajon? Meglehet, mindenki ondósejtjének megvan a világon a maga helye.” Átnézett a másik kertbe. Karagoly éppen nyolc kölyköt borított ki a gyepre.
— Ez az asszony tényleg nem nyugszik, amíg valaki úgy isten igazából meg nem dugja őt! — kiáltotta Karagoly felé, majd hátranézett. A káposztaágyáson túl, a házban Karagolyné gyermekdeden szunnyadt: még azt se vette észre, hogy reggel valaki kimosta a lábközét. „Biztos, ami biztos, legyen rendjén a béke!”
„A terméketlen fürdővíz nélkül
talán Karagolynak is könnyebb a lavór. Legyen benne akárhány kölyök. Vagy akármennyi csepp víz, ami még elfér mellettük.”