Szentkuthy Miklós így emlékszik vissza Hamvas Bélára: „…egyszer itt volt. Akkor volt megjelenőben Szabó Lőrinc Tücsökzene című költeményes kötete. Akkor én a Válasz munkatársa voltam, igen szorgalmasan, Illyés Gyula szerkesztette, és Illyés azt akarta, hogy én írjak bírálatot Szabó Lőrinc könyvéről, mégpedig a lehető leggyorsabban jelenjék meg, kvázi egy időben a könyvvel. Illyés megszerezte a kiadótól a korrektúrát, hosszú kutyanyelveken, itt volt éppen Hamvas, azt hiszem a felesége (Kemény Katalin) is, és még pár ember, akik részben az Európai Iskola című modern festők, szobrászok társulatához tartoztak. Én mindig piszkáltam ezeket az irracionalistákat és mitologizálókat. Emlékszem, hogy mondtam:
— Micsoda marhaságokat imádtok ti, extrém szürrealista meg absztrakt dolgokat!
A szőnyegen ültem. Hamvas meg velem szemben, én szavaltam a korrektúrából Szabó Lőrinc Tücsökzenéjét. Ők morogtak:
— Hohó, milyen elavult dolgok — meg mit tudom én mi.
Hamvas, mikor bejött, látta, hogy nekem megvan Joyce Finnegans Wake című könyve. Egy ideig tűrte a felolvasást, de egyszer felugrott és mondta:
— Add ide a Finnegans Wake-et.
Odaadtam, falta, mint a Szentírást — hogy mit értett belőle, azt nem tudom, de meg volt nyugodva vagy fel volt izgatva. Én meg abbahagytam Szabó Lőrinc olvasását. De amennyire távol álltunk felfogásban, annyira szerettem mint embert.”
Írtam Szentkuthy Hamvas kritikájáról máshol, most nem ez a témám, hanem az, hogy hogyan találkozott Szabó Lőrinc és Hamvas Béla a tengeren. Sehogy. Mindenhogyan. Véletlenül. Nincsenek véletlenek. Mostanáig csak ezt az egy szöveghelyet találtam, ahol Szabó Lőrinc és Hamvas Béla találkozik. Pedig könnyen lehet, hogy volt más találkozás is, nem tudjuk. Szabó Lőrincet nagyon is érdekelték azok a témák, amelyek Hamvast is, mint például a Kelet, a buddhizmus vagy éppen a tenger. Különösen a tenger.
Szentkuthy Miklós úgy folytatja fentebbi visszaemlékezését: „Emlékszem ő (Hamvas) mondta, ha összegyűjt valamennyi pénzt, akkor elmegy remetének. Akkor éppen Korcsula szigetére ment — és ott egyedül az erdőben élt, ott olvasta a Halottak könyvét, akár az egyiptomit, akár a tibetit. Ez nagyon imponált nekem.” Valószínűleg így volt, bár aligha hiszem, hogy Hamvas remete lett volna a gyönyörű adriai szigeten. Viszont ezen a szigeten, nem messze névadó városkájától van az a fügefa, amiről a Fák esszéjében annyira szépen ír. Ezt a fügefát egy horvát költő barátommal Davor Gaspiccal és lányával megkerestük, írtam róla esszét, fotókat is készítettem tavaly nyáron, Hamvasról szóló könyvemben ez is megjelent.
Amit nem írtam meg, az Szabó Lőrinchez kapcsolódik.
És a tengerhez, természetesen.
Mielőtt Davorral elindultunk volna fügefa-kereső túránkra, a város tengerparti árkádsorában megkerestem azt a kis emléktáblát, amit néhány éve állítottak Szabó Lőrincnek, aki a tábla szerint itt írta a Beszélgetés a tengerrel című versét. Szabó Lőrinc sokat járt az Adriára, a Szentkuthy által is emlegetett Tücsökzene kötetben számos vers van, amelyek Fiumét ("Fiume", mondta apám, “Fiume! Jövőre megnézzük!"... Bűvös zene / indult értem: ott vár a Parttalan, / ott, ott kezdődik, ami nincs, de van, / ott a tenger, a Létező Csoda, / a Végtelenség, mely eddig csak a / nemlétező számokba fért bele…109.), a tengert („Először a szem, aztán a kezem / csókolt, aztán minden érzékemen.” Adria 259.), vagy éppen Korčulát („Mi volt szép? Mi még? … Az igazság. A régi Korcula…/ Nem, nem, így a leltár is töredék: / Szép volt a vágy, hogy Semmi Sem Elég!” 347.) idézi meg.
A Tücsökzene kötetben harmincszor biztos szó szerint le van írva a tenger és számtalan költői képben megjelenik. Csodálkozom, hogy Hamvasnak nem tetszett, de nem gondolom, hogy Szentkuthy hazudik történetében, talán csak meglehetősen rossz előadója volt Szabó Lőrinc verseinek, amitől még Joyce-ot olvasni is jobb. Van ilyen.
Amikor Korculán aztán megtaláltam Szabó Lőrinc tábláját, felolvastam a Beszélgetés a tengerrel verset. A tengernek. Ha olvasóm arra jársz, kérlek, tedd meg te is.
Kicsit olyan volt, mintha a tenger, Szabó Lőrinc szerint úgy muzsikálna, mintha Bartók Béla lenne. Hamvas Béla Bartók Béláról írt elképzeléseiről írtam másutt, elég az hozzá, hogy Hamvas nagyon szigorú volt Bartókkal szemben (is). Talán majd egyszer Hamvas is kap egy magyar-horvát-angol nyelvű táblát Korčulán (a fügefánál), Lampedusán (ahol a Magyar Hüperiónt írta), vagy Ninben (amelyről elveszett útirajza szól), s akkor nem csak az én írásomban találkoznak, hanem az arra vándorló olvasó és gondolkodó magyarok mentális térképén is. De még ez sem olyan fontos, mint hogy addig is (és azután is) nem tehetünk semmi mást, mint hogy újra és újra olvassuk őket, hallgatjuk a harmadik fülünkkel Bartókot és a tengert.