Egy tavaszi délután szaggatott csöngetés zavarta meg az alkotásban. Kelletlenül ment a bejárathoz és kukucskált ki a kémlelőnyíláson. A lépcsőházban két öltönyös fiatalember álldogált.
— Adománygyűjtők. Hittérítők. Trükkös csalók — gondolta bosszúsan, és kitárta az ajtót.
— Ön a híres író? — kérdezték a látogatók, akik kísértetiesen emlékeztettek készülő regényének hőseire.
Arcán érdeklődés villant fel. Szerénytelenül bólintott.
Az ismeretlenek azonban biztosra akartak menni: — Az az író, aki éppen a Bosszú francia módra című regényén dolgozik? — tudakolták.
— Oui — felelte hibátlan kiejtéssel, miközben azon töprengett, vajon ki szivárogtathatott a kiadónál.
— Több feszültségre lenne szükség! Több humorra! És mindenekelőtt több szexre! — kiáltották erre a fiatalemberek kórusban.
— Sokkal többre — fűzte hozzá még a magasabbik, mutatóujját intőn fölfelé emelve, majd, válaszra nem is várva, eltűntek a lépcsőfordulóban.
Résnyire szűkült szemmel ült vissza a számítógép elé. Némi töprengés után ujjai határozott kopogásba kezdtek a billentyűzeten. A két fiatalember, akik éppen a Bartók Béla úton tartottak a Gellért tér irányába, hirtelen megtorpant. Riadtan néztek össze, amikor zsugorodni kezdtek.
Az író kitartóan gépelt tovább, egészen addig, amíg a fiatalemberekből nem maradt más, csak két zsíros paca az aszfalton. Akkor, szája körül gonosz mosollyal, elégedetten hátradőlt.
Aznap már nem nyitott ajtót senkinek.

Poczok Rezső víz- és gázszerelő mester napja rosszul indult. Későn ébredt, és a kapkodásban kezében maradt egyetlen munkásnadrágjának cipzárja.
Március nyolcadika volt; még a műszak felvétele előtt fel akarta köszönteni bérszámfejtő Terikét. Nem ért rá vesztegetni az idejét.
Válogatott szitkok közepette utasította intézkedésre nejét.
Poczok Rezsőné született Tarafás Arankát az utcára érve könnyű, ám semmiképpen sem kellemetlen szédülés fogta el. Mintha kibújt volna a testéből, és úgy lebegett volna el a Szolgáltatóházig. Nofene! Ez lenne a változókor? töprengett magában.
A cipzár cseréjét a Félix és fiai Expressz Kulcsmásoló, Cipő- és Ruhajavítóban két órával későbbre vállalták. Ez elegendő időt biztosított mind a piac, mind a kisbolt felkeresésére, az asszony öröme mégsem volt teljes.
A műhelyt elhagyva egyre furcsábban érezte magát. A hálós cekkert a kabátzsebébe gyűrte, és tanácstalanul álldogált az üzlet előtt. Megbámult két kamaszfiút. Az egyiknek impozáns csomag dudorodott a sliccénél. Poczokné csettintett a nyelvével. Homályos bűntudata támadt, amit nyomban elhessegetett: Ehhh, kis stricik ezek mind!
Végül csak megindult felfelé az utcán, a vasútállomás irányába. A Három bakter ajtaja hívogatóan nyikorgott a napsütésben. Nem látta okát, miért ne térhetne be.
Csapolt sört kért, mindjárt két korsóval. Ráérősen elszívott egy cigarettát. Kedvtelve csapott a gyors szíverősítőre beugró helyettes postás hátsójára, amin a fiatalember annyira megdöbbent, hogy tiltakozni is elfelejtett.
Később nagy örömmel fedezte fel a kocsma udvarán a lengőtekét. Lánykora óta nem játszott ilyesmit, most elégedetten állapította meg, nem jött ki a gyakorlatból. Amikor megéhezett, szalontüdőt rendelt, ami megint csak érthetetlen volt, mert egyébként ki nem állhatta a belsőséget.
A férje mindeközben a tévé előtt töltötte a délelőttöt, török és argentin sorozatok társaságában. Egy óra tájt gyomra mind erőteljesebben követelte a magáét. Poczok Rezső kitámolygott a konyhába.
Jobb híján alágyújtott a piros lábasban ázó lencsének. Babérlevelet és egy egész fej vöröshagymát dobott hozzá. Megszórta pirospaprikával, sóval. Lassú tűzön egy óra hosszat főzte, ezalatt ecetes újságpapírral megpucolta a konyhaablakot. A tejfölt, a mustárt és a csapott evőkanálnyi kristálycukrot csak azután keverte a főzelékhez. Egyet forralt még a fazék tartalmán, és elzárta a gázt. Füstölt főtt csülökkel tálalta, rózsás porcelántányéron. A szaftot kenyérbéllel törölte ki.
Ebéd után elmosogatott. Kisúrolta a kádat, portalanította a nippeket. Törülközőket vasalt, és felporszívózott. Megtervezte a másnapi ebédet. Ágyat húzott, kímélő programot indított. Elolvasta a Nők Lapját. Keresztrejtvényt fejtett. Megnézte a híradót és a nagyfilmet. Aggódni csak a késő esti hírek után kezdett el.
Tarafás Aranka, miután urasan jól lakott a szalontüdővel, húsz forintos alapon leült snapszerozni. A lapjárás neki kedvezett, nyereményét időnként jófajta barna sörre váltotta. Kártyapartnerei, egy nyugdíjas katonatiszt, egy munkanélküli vasutas és egy éppen két megrendelés között lévő szobafestő-mázoló az Aki szerencsétlen a kártyában, szerencsés a szerelemben népi bölcsességgel vigasztalták egymást, és lapjaik fölött kacsingattak az asszonyra.
Tíz órakor a kocsmáros a Ringasd el magad dallamát fütyörészve célzatosan körbesöprögette a társaságot. Poczoknét meglepte az idő gyors múlása, úgy rémlett neki, az imént érkezett.
Az urak ragaszkodtak újdonsült barátnőjük elkíséréséhez. Tekintve, hogy a társaságból többen — különösen a katonatiszt — maguk is támogatásra szorultak, tizenegy is elmúlt, mire Aranka hazaért.
Poczok az ajtóban várta, nem éppen jó hangulatban. A férfi tirádáinak közepén jutott eszébe, hogy a munkásnadrágért elfelejtett visszamenni.
A szüntelenül a sarkában járó Poczok Rezső kárpálása a végletekig ingerelte. Mikor a műhelyben hagyott munkásnadrág témája szóba került, öklével a férfi arcába csapott. Gyakorlat híján azonban olyan szerencsétlenül sújtott le, hogy köves gyűrűjével tízforintosnyi, vérző sebet ejtett a férje arcán. Szív alakút. A seb mély volt, jobbnak látszott mindjárt az ügyeletre menni, hátha szakszerű segítséggel a maradandó heg elkerülhető. Az orvos fölkeresését a megalázottságában is megátalkodott Poczok Rezső határozottan elutasította.
Poczokné felszabadultan rándított a vállán (jócskán elfáradt addigra ugyanis), és ruhástól az ágyba dőlt. Magára húzta a virágos huzatú paplant, böffentett egy sörszagút, aztán, már félálomban, vakart egyet a lába közén. Mellette az ura csendesen sírdogált.