Germán Ágnes
1974-ben, Nagykőrösön született. 1996-ban és 1999-ben a Könnyűipari Műszaki Főiskolán szerzett diplomát. 2015 szeptemberétől jár a KJF szépírói kurzusára. Írásai megjelentek még az Irodalomismeretben, Pannontükörben, a Magyar Műhelyben, a Kineziológia magazinban, a 2015-ös Védtelen város antológiában, 2016-ban A megvénhedt Isten nyomában antológiában, 2017-ben az 56 szó 56-ról és a Suttogva antológiákban. 2016-ban az Irodalomismeret magazin Szépirodalmi rovatának szerkesztője volt.LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Germán Ágnes
Realista
Élete egy söralátéten elfért
négyszer négy kockán,
hősökkel, sztárokkal tele.
Elvis hajat vágatott magának,
a tükörben szájának rándulásait gyakorolta.
A festett szőke hajra,
a meggypiros rúzsra és a dzsörzépulóverre gerjedt.
Marilyn hegyes mellbimbóját érezte ujjai között esténként
a marihuanás cigi után.
Coca-colát ivott, muffint evett délutánonkét egy kávézóban
Superman-képregénnyel a kezében.
Farmerba gyűrte vasalt ingét,
és úgy érezte, a lányoknak bárhol szabad hullahoppozni.
Könnyedén megkerülte kétszer is a Földet egy éjszaka alatt.
Súlytalanul, elfolyt hegedűn játszott,
vadul hintázott egy óriás biztosítótű szárán,
majd rozsdás konektordugókon táncolt a Beatlesre.
Nem törődött azzal, hogy a politika mennyi jogosítványt kíván adni.
A világot akarta, de azonnal.
Elnöki hódítás, Marilyn piros

Feketén fehéren
(Vasarelynek)
csíkos golyók
monocrome háttér
párhuzamosok és körszeletek találkozása
egymásba ívelése
te fekete alapon fehér csíkos vagy
én fehér alapon fekete csíkos vagyok
a spektrum minden színe bennem van
de csak visszavert ragyogás vagyok
csíkjaim korlátok
mélyen redőznek
a perspektíva változó
benned látom a mélységet
a teret hol minden kezdődik és véget ér
az űrt amit lazán összetart a sterilitás
lehet nem is golyók
de optikai csalódásban rekedt
bolygók vagyunk






