(avagy: körúti hajnal — valahogy máshogy)

Nézed, kérdezte valaki a háta mögött, nézed, mi, de nagyon nézed. Nem én nézem, ő néz engem, morogta. Anyáddal viccelődjél otthol, te kis szaros, lökött rajta nagyot. Nem fordult hátra, a hangjáról megismerte a kövér rendőrt. Köllene, mi, a hifi-torony, az köllene, mi, kérdezte a rendőr. Ja, köllene a hifi-torony, az köllene. Akkor eredj, és dolgozz, ne az utcán kóricálj hajnaltól estig, azt hiszed, nem figyellek, tette rá nagy kezét a rendőr vékony vállára, de a fiú lerázta a nehéz medvemancsot. Nyugodtan figyelhet, engem nem nehéz figyelni, mert nincs miért bujkálnom senki elől. Az majd kiderül, mondta a rendőr. Mi a faszt kereskedel itt hajnalban, egy műszaki cikkeket áruló bolt előtt, érdeklődött, már-már barátságosan. Hát nem mindegy magának, hogy hol vagyok? Csak otthon ne, mi, csak otthon ne, bizalmaskodott a rendőr. Nem válaszolt. Ittál? Ittam. Mit akarsz csinálni? Nézni a hifi-tornyot. Mi van az arcoddal, kérdezte a rendőr. Mi lenne, semmi sincs az arcommal. Akkor miért nem fordulsz felém, amikor veled beszélek, próbálta maga felé fordítani a rendőr a fiút, de az ellenált a kísérletnek. Mert akkor látnám a pofáját, és nem akarom a maga pofáját látni. Miért nem, ütközött meg ezen a rendőr, elengedve a füle mellett a sértést. Mert belezavarna a hajnalomba. Kél a Nap, megjelennek az árnyékok az utcaköveken, izzani kezdenek az ezüst dobozok a kirakat mögött, mi a fasznak közéjük a maga kövér pofája. A rendőr ekkor ütött először. Nem nagyot, csak játékosan figyelmeztetőt, nyitott tenyérrel, valahol a tarkója és a füle közé. Anyádnak van pofája, kisfiam. Anyámat hagyja ki, mert rendőrgyilkosság lesz a vége! Na jó, veszítette el a türelmét a rendőr, most van az a pillanat, amikor eltakarodsz innen. Eszemben sincs, válaszolta nyugodtan, állampolgári jogaim közé tartozik, hogy hajnalban egy villamossági szaküzlet, vagy mi a fasz, előtt ácsorogjak, és nézzem a hifi-tornyokat. Az állampolgároknak jogukban áll hajnalban egy villamossági szaküzlet, vagy mi a faszom, előtt ácsorogni, és nézni a hifi-tornyokat, de te nem vagy állampolgár, te csak egy here vagy, a társadalom testén élősködő tetű, és semmiképpen sem polgár… A rendőrnek hirtelen nem jutott több sértés az eszébe. Na, akkor jól figyeljen, emelte föl a hangját a fiú, ha maga innen elmegy, én ki fogom rabolni ezt a boltot, elviszem azt a hifi-tornyot onnan a sarokból, és szarok arra, hogy maga föl fog jelenteni, mert ha nem akarom, hiába mondja, hogy figyel, az életben nem fog megtalálni. A rendőr most már komolyabban belemarkolt a vállába, körmeit a fiú húsába mélyesztette. Fájt a szorítás, erős volt a rendőr, meg sem próbálta kiszabadítani magát a fogságból. Tévedsz, kisfiam, a világ végén is megtalállak, és kitaposom a beledet, ha egy ujjal is hozzáérsz a kirakat üvegéhez, de még az orrodat se nyomhatod hozzá, baszd meg, anélkül, hogy meg ne tudnám, és le nem verném érte a vesédet. Azért csak figyeljen, mondta egykedvűen a fiú, és mert a szorítás a vállán valamelyest enyhült, ismét lerázta a rendőr keselyűkarmait. Most itt hagylak, zihált az idegességtől a poszt, mert nekem dolgom van, és nem fogok egy szarházi miatt itt álldogálni délig. De ha bármit is csinálni mersz, esküszöm, hogy tényleg kitaposom a beledet, mielőtt elvinnének a javítóintézetbe. Nyista javítóintézet, hullaház, baszd meg, proszektúra, vagy hogy a faszomba hívják. A fiú erre sem fordult vissza. Örült, hogy a Nap még nem kelt fel, így nem volt tükröződése a kirakat üvegének, nem kellett benne látnia a mögötte magasodó közeget, a kövér, izzadó képével, a fekete kolbásszal játszó jobb kezét, a sapkáját folyton igazgató bal kezét sem. Összefoglalólag, nem kellett látnia a rendőr kezeit. Aki valóban elment. Lassú, nehéz léptekkel ballagott a sarok felé, és különös módon mennél inkább távolodott, annál fenyegetőbbé váltak csizmasarkának a koppanásai az utcaköveken. Miért hordanak ezek még mindig csizmát, töprengett a fiú, és tovább bámulta a hifi-tornyokat. Olyan vagyok, mint egy szarka, gondolta, rárepülök mindenre, ami fénylik, most épp erre a hifi-toronyra. Be kéne törni a kirakatot! Már csak azért is, hogy a rendőr ne higgye azt, hogy megfélemlített. De a dolog talán nem ér annyit, szögezte le végül. Nem látott ugyan riasztót a kirakat-doboz egyik sarkában sem, az üveghez sem tapasztottak érintkezőket, de mi van, ha mégis? És, végülis, számít az valamit, ha már egyszer belebasz egy féltéglát a kirakatba az ember, hogy az üveg csörömpöl-e csak, vagy hozzá még zenét is koreografál a tulajdonos, vagy a rendőrség? Nem volt kedve visszamenni a kóterba. A javítóintézetet hívta így. Oda is csak belökték ártatlanul, ez volt a meggyőződése. Így akartak megszabadulni tőle otthon. A nevelőapja. Nevelőapja? Az anyja fiatal csődöre. Alig idősebb nála. Errefelé ez most a divat. A fiatal csődör… Megverte, mert ő meg az anyját verte meg. Na és, olyan nagy ügy megverni egy genyadékot? Mindegy. A jéghegy csúcsa, tanulta meg valahol és valakitől, talán épp a kóterban. Nem egészen értette az elején. Mostanára egyre inkább megérti. Csőd. Csődöt kéne jelenteni, hiszen kész csőd az élete, legalábbis erre a következtetésre jutna, ha egyszer végig gondolná. De nem szokta végiggondolni, félúton mindig megáll, vagy éppen a félúton kezdi el a gondolkodást, így aztán soha nem ér az elejére. Jó kis játék ez, még szerencse, hogy nem több és nem tartalmasabb az élete. Leginkább kabaré ez az egész földi lét, foglalták el magasabb gondolatok egy pillanatra az agyát, de nem volt ideje végiggondolni ezeket sem, mert Bakát látta közeledni, valamiért a falhoz lapulva. Ez se tud aludni, gondolta, vagy ezt sem hagyják otthon aludni. Mi faszt csinálsz itt ilyenkor, kérdezte Baka, amikor lejattoltak. Nézem a hifiket. Azt mi fasznak nézed a hifiket? Hogy hátha majd egyszer lesz nekem is, mondta őszintén. A faszt, neked soha nem lesz hifid, baszd meg, az ilyen lúzereknek semmijük se lesz soha, csak élnek, aztán megmurdelnek, a nélkül, hogy lett volna valamijük is az életben. Ez a Baka válogatottan csúnyán beszél, de nem buta gyerek. Jól van, nem lesz, jól van, de azért még nézhetem, vagy nem nézhetem? Nézheted, bólogatott Baka, nézheted, de nekem valami másra fáj a fogam, komám, én valami mást néznék ilyenkor. Hajnalban mi mást, csúszott ki a száján az ostoba kérdés, mert hát, azért, hajnalban is lehet sok mindent nézni. Pinát akarok nézni, öcsém, pinát, jó szőröset, jó zaftosat, meleget, lehetőleg nem tetveset, na, hát azt akarok nézni, pinát. És még megismételte vagy háromszor, hogy pinát. Akkor menj, és keress magadnak egyet, válaszolta, de a szemét le nem vette a kirakatban ezüstlő hifi-toronyról. Keressek, keressek, hol a véreres faszomba keressek ilyenkor, hajnalba, dühöngött Baka. A kurvák már mind hazamentek, és a stricijükkel nyomják az ipart otthon, üres az utca, bazmeg, mint a budi szünnapon, ketten vagyunk, faszikám, ketten ebbe az egész kibaszott nagy Budapestbe. Meg a rendőr, egészítette ki Baka monológját. Miféle rendőr, riadt meg a másik. Van itt valamiféle rendőr? Volt. Az előbb ment el. És mi a faszt keresett itt? Kérdezgetett engem. Miről? Hogy miért ácsorgok a hifi-kirakat előtt. Te meg mit mondtál neki? Hogy be fogom törni az üveget, és kirablom a kirakatot. Te meg vagy zakkanva, bazmeg, visszavisznek a kóterbe, de most már okkal, és én nem fogok neked falazni, bazmeg, faszikám, mert én szeretem a szabad életet. Egy pillanatra megtorpant a beszédben. Te tényleg be akarod törni ezt a kibaszott kirakatot, kérdezte. Nem, válaszolta nyugodtan, annál gyávább vagyok, hogy megtegyem. Nézem, vizsgálódott Baka a kirakat peremei mentén, nincs riasztó. Akár be is baszhatnánk az ablakot egy féltéglával, de már nem tudjuk, mert te elszartad az egészet azzal, hogy megmondtad a hülyékémnek, hogy rabolni fogsz. Menjünk innen a picsába, az lesz a legjobb.
És mentek.
Éhes vagyok, nyikorogta Baka, amikor beértek a nagyházak közé. Valamit enni kéne, baszkikám, valami szart. Csak éppen pénzünk sincs. Mentek, egyik sarkon bekanyarodtak, a másik sarkon ki, talán a menés volt az egyetlen, ami tartotta bennük és a hajnalban a lelket. Egy helyen álltak meg csak, a kis téren, térnek nem nevezhető utcaöbölben, az apró öregasszony oszlopánál. Ott mindketten leültek a földre, nekik ez volt a térdelés, és a maguk módján imádkoztak, mivelhogy sem térdelni, sem imádkozni nem tudtak. A kis öregasszony évekig koldult a környéken, és minden pénzét, amit reszkető markába vetettek, gyertyákra költötte. Esténként, lakása nem lévén, bevackolta magát a tér egyik sarkába, körbe rakta magát gyertyákkal, és úgy aludt el. Kísérteties látvány volt a mozdulatlannak tetsző rongykupac égő gyertyákkal körülvéve. Azt mondta, a háborúban elesett fia emlékére gyújtja a gyertyákat, hogy könnyű legyen neki odalent, a földben. Aztán egy éjszaka néhány kevésbé romantikus suhanc széttaposta a gyertyáival együtt őt is. Talán észre sem vették, amikor a rongyokon tiportak, hogy egy vézna kis csontvázat tördelnek darabokra. Ha akarod, mindennapos történet ez a telep életében, de a két fiúban az öregasszony mégis nyomot hagyott. Talán a miatt, hogy szertartásosan csinálta, amit csinált. Hogy volt méltósága a gyertyákkal körülvett rongyhalmaznak. Hogy neki legalább voltak saját fényei és saját árnyékai is. Hogy szeretetett valakit, s valaki talán őt is szerette volna, ha nem teszik le a föld alá a ruszkik, vagy az ávósok, vagy épp a forradalmárok. A fia haláláról soha nem beszélt. Csak a fia halottságáról. Baszkikám, tápászkodott föl Baka, ha már se kaja, se pia, akkor kerülhetne helyettük egy kis pina, és jót nevetett a szellemességén. A fiú követte a rötyögésében, de nem volt túlságosan nagy kedve a hajnali vadászathoz. Mert Baka kurvát akart levadászni, ahogy azt a nagyoktól látta, vagy inkább hallotta. Ugyanakkor azt is tudta, hogy a kurvákhoz pénz kell, neki viszont nincs pénze. Betörni valahova. Betörni valahova lehetne persze, de annak a vége hosszú távon mindig a kóter. A kurva zsaruknak jobb orruk van, mint a legjobb nyomozókutyáknak. Te, dörgölődzött bizalmaskodva a fiúhoz, te, én tudok egy olyan kurvát, de olyan kurva jó kurvát, amilyet még életedben nem láttál. Fiatal, ekkora csöcsei vannak, és mutatja két egymás mellé tartott markával, kicsi és kemény a segge, mutatja félmarékkal, hosszú a combja, mint az állat, vörös a haja, és úgy csapkolódik a szélben, mint a Júlia Robertsé. A fiú hallgatott. A kangörcs költővé emelte Bakát. Röhej, gondolta. Pénz kéne, baszkikám, pénz kéne, valamit vinni kellene neki, és akkor úgy megkufircolhatnám, hogy szétesne a kis ribanca, fröcsögött a nyála Bakának tovább. A fiúnak feltűnt, hogy épp a nemi aktusra nem használja, holott minden második mondatában szerepel, különféle jelentésben, a baszás szót. Jó, jó, próbált szétszéledő gondolatai közül visszatérni Bakához, de honnan szerezzünk pénzt? Mondjuk, találjunk, javasolta Baka, és a következő negyedórában aprólékosan átvizsgálták az összes környező utcát, de néhány kétforintosnál többet nem találtak. Kevés, faszikám, ez még kevés, kesergett Baka, és bánatában egy elfelejtett szökőkút békalencsés vizéhez csapta az aprópénzt.
A fiú ekkor pillantotta meg a… megoldást.
Már kifelé jártak a hajnalból, egy-két álmos autó is kimerészkedett az utcára. A közeli tejivó előtt megállt egy furgon, fürgén ledobáltak róla vagy hat nagy kanna tejet, néhány zsák kiflit és zsömlét, azután sietve tovább álltak. Várj, tartotta vissza Bakát, ne mozdulj, és Baka szoborba dermedten várta, mi fog történni, mivel nem érthetett az egészből még semmit. Messze lakik ez a te kurvád, kérdezte a fiú. Tündérke, inkább hívd így, Tündérke, kérte váratlanul ellágyulva Baka. Tündérke messze lakik ide, baszkikám, tette fel ismét, immár Baka szája ízéhez igazítva a kérdést. Nem, dehogy lakik messze, ide látszik az ablaka, és elmutatott valamilyen irányba, amit a fiú nem követett. Figyelj, Baka, tolta maga elé a mutatóujját, figyelj, ott vannak azok a bazi nagy tejeskannák. Ott vannak azok a bazi nagy tejeskannák, baszki, ismételte meg kábán Baka a hallott mondatot. Őrzik azokat a kannákat, kérdezte a fiú. Nem őrzik azokat a kannákat, válaszolta Baka, és az erős gondolkodás miatt elfelejtett hozzátenni egy baszkit vagy egy faszomat a mondandójához. Elviszünk egy kannát Tündérkének, az van annyi, mintha néhány piros hasút nyomnál oda neki. Az ám, apám, baszkikám, élénkült meg Baka, elvisszük neki a tejet, megvan huszonöt liter is, azt egy hónapig nyalogathatja reggelenként, ha meg reggel-este akar inni belőle, akkor fél hónapig. Nagy vagy, baszkikám, a fasz se gondolta, hogy ma hajnalban még lesz pina. Így foglalta össze Baka nem túl terjengős szókincsének legfontosabb szervezőelemeit, valamint a történteteket, egy mondatban.
A tejeskannát a fiú cipelte, rajta volt egy kopott bőrkabát, annak nem baj, ha tejes lesz. Meggörnyedve, de a lehetőségekhez képest fürgén haladt a Baka által megjelölt irányba. A cimbora még visszaszaladt lopni a tejhez néhány kiflit és zsömlét, aztán csatlakozott hozzá. Bírod, baszki, van ez vagy harminc kiló, csak bírjad még egy kicsit, és szuszogott, mintha az ő vállát is nyomná a kanna. Csak huszonöt kiló, javította ki a fiú, ezek a kannák huszonöt literesek. Lófasz, váltott szókincset Baka, ha víz lenne benne, akkor lenne huszonöt kiló. De ebbe tej van, baszki, és mit gondolsz, mitől fehér a tej, ha nem a plusz anyagtól, ami benne van, víz és plusz anyag, hát meg is mérhetnénk, hogy biztosan van ez harminc kiló. Ebben maradtak. A ház kapuját Baka egyszerűen csak berúgta, öreg, ócska tákolmány volt, az is lehet, hogy be se lehetett zárni már jó ideje. A harmadikon lakik Tündérke, mutatott fölfelé Baka. Belső gangos a ház, nagyon csöndbe kell menni, észre ne vegyenek bennünket ezek a kibaszott proletárok a többi lakásban, mert ha kinéznek, akkor nekünk kakukk. A fiú szinte lábujjhegyen haladt felfelé a lépcsőn nehéz terhével, homlokából a szemébe csorgott a verejtéke, de ment, tudta, hogy ezt ki kell most bírnia, nem lehet letenni a tejeskanrnát, mert minden elvesztegetett perc lebukással fenyeget. Végre elérték az ajtót. Baka lesegítette a válláról a kannát, baszki, tiszta dzsuva a dzsekid, de majd lemossuk, lemosom én, ha végeztem a Tündérkével, esküszöm, hogy lemosom, vagy ha nem jön ki belőle a dzsuva, akkor szerzek neked egy újat, esküdözött, azután halkan bekopogott az ajtón. Bentről nem jött semmilyen válasz. És ha nála van a stricije, kérdezte riadtan a fiú. Ne aggódj, baszkikám, ennek még nincs stricije, nemrég szökött meg valami nevelőotthonból, ismerem az öreg kópét, aki, némi ellenszolgáltatás fejében, kiadta neki a lakást. Le van káderezve a csaj, bazmeg, a zsaruk se káderezhetnék le jobban. Ismét kopogott. Bentről halk motozás hallatszott, azután az ajtó résnyire kinyílt. Egy nagyon fiatal, tiszta arcú álmos lány állt az ajtó túlsó felén. Mit akartok itt ilyenkor, kérdezte nagyon halkan. A hangja így inkább ijedt volt, mint számonkérő. A menekülők hamar megfeledkeznek az önérzetükről, gondolta a fiú. Engedj be bennünket, vette elő a legszebb hangját Baka, hoztunk neked valamit, örülni fogsz neki. Nem kell nekem tőletek semmi, mondta a lány, és ezt sem ellenségesen mondta, inkább gyámoltalanul. Engedj már be bennünket, az isten faszát, még felébred a ház, és akkor meg bajod lesz belőle, ha felébred a ház, hadarta Baka, jönnek a zsaruk, és visznek vissza az intézetbe, talán ezt akarod, dalolta a lány szájába. Az végre kinyitotta az ajtót, mindketten bezúdultak rajta, és azonnal becsukták maguk után. A lány rámeredt az eléje letett tejeskannára. Mi ez, kérdezte, ebben meg mi van, kérdezte akadozó hangon. Tej, baszki, csapott a kanna lapos tetejére Baka, huszonöt liter tej, uszkve harminc kiló, neked hoztuk, egy hónapig ihatod, ha reggelenként iszol egy litert, ha meg reggel-este belenyalsz, akkor fél hónapig is kitart. A lányon látszott, nincs tisztában azzal, ébren van-e, vagy álmodik. Tudod te, mennyibe kerül ennyi tej, no meg a kanna, baszki, ragadta meg Baka a lány karját, na, gyere be, és bent mindent elmagyarázok, húzta maga után a lányt az egyetlen szobába. Nem szeretem a tejet, nyafogott ráncigálás közben Tündérke, ki nem állhatom a tejet, de Baka már lehúzta magához az ágyra, ott magyarázta, mi mennyit ér, és minek mi a kötelező ellenértéke. A fiú körülnézett. A szobába vékony, folyosó-szerű előszoba vezetett, ott állt ő, ezen a folyosón, a fali csapot bámulta, olykor a falba vájt tusoló-barlangocskára tévedt a tekintete. Baka már bent hentergett Tündérkével, már ha a bent létezik nemlétező ajtó mögött, küzdött, birkózott Tündérkével, akinek nem volt szabad kiabálnia, mint ellihegte neki sokadszorra is, mert akkor a szomszédok gyanút fognak, és visszavitetik az intézetbe, ezért a lány csak nyüszített, és megpróbált ellenállni a rohamainak. A fiúnak felfordult a gyomra. Nem szereti a tejet, tűnődött. Akkor mi a fasznak cipeltük föl ide ezt a marha nagy kanna tejet. Hirtelen indulattal föltépte a kanna födelét, fölemelte a nehéz alumínium hengert, és az összes tejet beleöntötte a falicsapba. A kis tartály türelmes odaadással itta a soha nem ismert bugyborékoló anyagot. Oldalt nézett, hogy mit szól hozzá Baka, de ő már a hátára feszített lány combjai között magasodott. Ismét elundorodott. Levetette a dzsekijét, és látta, hogy a hátán fehérlik a megtúrósodott tej. Hátra nyúlt a nadrágjához, az is merő adta tej volt. Lenézett a földre, és látta a nyomait, ahogy az ajtótól a falicsapig lépegetett. A tej tehát a bolttól idáig végig szivárgott a hátán, le a földre. Ami azt jelenti, és megborzongott, hogy a bolttól idáig tejes cipőnyomok vezetnek a hajnalban. Baka, motyogta halkan, Baka, baj van, azt hiszem, le kéne lépnünk innen, de gyorsan. Hagyjál már lógva, baszki, nem látod, hogy mit csinálok, ha befejeztem, te következel, ennyi tejért akár estig kamatyolhatjuk a Tündérkét, nyögdécselte Baka. A fiú érezte, hogy nagy baj van. Az ajtóhoz ment, és óvatosan kinyitotta. Abban a pillanatban, amint kilépett a gangra, irtózatos ütést mért valaki az arcára, amitől a szeme azonnal teleszaladt könnyel, és az orrából fröcskölni kezdett a vér. Megmondtam, hallotta a rendőr hangját, hogy nem csinálsz semmit, baszd meg, de te nem fértél a bőrödbe. A tejivótól idáig vezettek a nyomaid, a kecses kis tejes nyomaid. Szereted a tejet, mi, szereted, ragadta meg a haját. Annyira szereted a tejet, hogy nagykannástól hordod a kurvádhoz. Hozd ki azt a kibaszott kannát, parancsolta, és ismét az arcába vágott a fiúnak, aki az ütéstől nekirepült a falnak, és fölrepedt a szája. Hozom, bugyborékolta a vért, betántorgott a lakásba, és félvaksin az eldőlt kanna után kaparászott a földön. Mi a faszom van itt, ugrott fel Baka a lányról, mi a kibaszott istenfasza van itt, ki bántott, baszki, megölöm, megölöm, ordította, és kirohant az ajtón. Azután egy puffanás, olyan furcsa puffanás, mint mikor egy zsák krumplit leejtenek, hallatszott, azután csönd. A fiú megtalálta a kannát, és kivonszolta a folyosóra, ahol magányosan álldogált a rendőr. Baka hol van, kérdezte. Odalent, mutatott a fejével maga mögé a korlátnak támaszkodó rendőr. A fiú melléje lépett, és lenézett. Lent, a tarackkal benőtt köveken feküdt hason Baka, karjait és lábait széttárva, csak a feje volt különös szögben a nyakán, és csak nagyon sok vér volt a feje körül. A fiú a rendőrre nézett. Hozzá se nyúltam, bazki, húzta el a rendőr a száját, nekem akart ugrani a kis marha, de elléptem előle, és a lendület átvitte a korláton. Penye legény volt. Akkor meg minek ugrál. Van ilyen. Most dobd utána szépen a kannát, kisfiam, rendelkezett. A fiúnak keze-lába remegett, nem tudta, mit kell csinálnia ilyenkor, ki tudja, mit kell olyankor csinálni, amikor az ember barátja egyszerűen csak szörnyethal, egyik pillanatról a másikra. Azt mondtam, baszd meg, hogy dobd utána azt a szart, ismételte a rendőr. A fiú fölemelte a kannát, és ügyelve, nehogy Bakát megüsse vele, ledobta az udvarra. Nézték egymást a rendőrrel. Most akkor mi van, kérdezte vékonyan a fiú, amikor visszanyerte végre a hangját. Semmi se van, hagyta rá a rendőr. Kóter? Lófasz kóter, futotta el a vörösség a rendőr arcát, elmész te innen gyorsan a picsába, és elfelejted ezt a házat, ezt az udvart, azt a hullát ott lenn a kövön, meg mellette a kannát is. Futni hagy, kérdezte meglepődve, és abban a pillanatban mérhetetlen hálát érzett a rendőr iránt, aki most lám, elengedi, és nem vádolja meg gyilkossággal. Mondtam, hogy takarodj, és vissza se nézz, mert tényleg rád veretem a javítóintézet vaskapuját! Nem emlékezett rá, hogyan jutott le a lépcsőkön, hogyan jutott ki a törött kapun, egyszer csak ott állt valami fal mellett, és ömlött a szeméből a könny. Arra sem emlékezett, mióta állt ott. Mi történt veled, kisfiam, szólította meg valaki, talán éltesebb asszony lehetett, tiszta vér az arcod, bántott valaki, ki bántott, miért sírsz ennyire, tudok segíteni, szólalj már meg, ilyesmiket mondott és kérdezett. Picsába, vakkantotta a fiú, a picsába, én nem sírok, és a fal felé fordult. Én sohasem sírok, megértette, én sohasem sírok, és hallotta a nő távolodó sértődött lépteit.
És mert mindegy is volt, hova, elindult valamerre a nagy házak között.