Vörös István

LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló

Vörös István
A gondolatolvasó szomorúsága
Aki gondolatolvasó lesz,
annak le kell mondania
arról, hogy mást is olvasson.
A gondolatolvasó szeme előtt
állandóan összefutnak a betűk,
mert folyton sírnia kell, ha olvas.
Meg minek is ilyen kerülő úton
jutni a legtitkosabb gondolatokhoz,
ha egyszer egyenesen is, ha tisztán,
ha lehetséges a fejbe belátva,
lélekbe benézve, szellembe
betörve kiolvasni a kiolvashatatlant.
A gondolatolvasó fél a fejektől,
émelyeg a gondolatoktól, nem olyan
neki oda benézni, mint nekünk
egy üvegpohár belsejébe.
A gondolatolvasó unatkozva megy
az utcán, mert akárhová néz,
elmosott, üres, tisztára törült
edényeket lát, üres fejeket,
vízzel és velővel teli koponyákat,
de a felszín szürkés, tagolatlan sivatag,
megy az utcán a gondolatolvasó,
és ürességre lát, a sivatag fölött
suhan el tekintete, nincs mit olvasson,
nincs mit olvasson, a lélek helyén
semmi, a szellemén sem több,
a tudás megvan, de csak úgy behordva
a raktárba, mint a kerti székek
az üresen álló garázsba télire.
Nagy bánata van a gondolatolvasónak,
nincs mit olvasnia, kénytelen
luxuséttermekbe járni, egyetemi
órákra, konferenciákra. Az első sorba ül,
jegyzetel, unalmában a plafon freskóit
képzeli rájának és másfajta halaknak,
végig úsznak fölötte a levegőben,
feltárul a katedra melletti ajtó, és ők
összehúzott uszonnyal a folyosóra szöknek.