Vass Tibor
Fotó: Vass Nóra
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Vass Tibor
Tízesetes „beszélgetések”: Szépirodalmi Figyelő, Litera, Észak-Magyarország
I.
A Szépirodalmi Figyelő körkérdése az online irodalmi folyóiratokhoz, 2013/6
Válaszadó: Vass Tibor főszerkesztő
Az online irodalmi folyóiratok szerkesztői nem csupán a munkájukat végzik töretlen lelkesedéssel, hanem előszeretettel reflektálnak is arra, valamint annak közegére és működési mechanizmusaira. Erre utal legalábbis az elmúlt időszakban rendezett számos, a hazai folyóirat-kultúra ezen viszonylag friss szegmensével foglalkozó tanácskozás és szakmai találkozó. Ahogy 2012. év végi számában a slam poetry egyre inkább megkerülhetetlen jelenségével foglalkozott lapunk, úgy 2013 végén az interneten működő irodalmi folyóiratok szerkesztőségeihez fordultunk körkérdéssel — egyetemi orgánumoktól a klasszikus folyóiratok online testvérlapjaiig, specifikusan irodalmi-irodalomkritikai felületekről az összművészeti portálokig —, hogy áttekintő képet nyújtsunk erről területről, valamint a hozzá kapcsolódó szellemi és kultúraszervezői erőfeszítésekről. A hol egy irányba mutató, hol pedig erőteljesen divergáló válaszok nem csupán az online irodalmi szcéna sajátosságaiba és a print médiumok világától való eltéréseibe engednek betekintést, hanem egyfajta lenyomatát is adják egy, a hagyományosan folyóirat-centrikus magyar irodalmi életet alapjaiban érintő mediális fordulat aktuális állásának.
1. Paradigma- vagy csak platformváltás: más szerkesztési, illetve szövegalkotási módot igényel-e az online folyóirat-készítés?
Ne legyen mindegy, hogyan, hol olvasom a Tízeset szót: kőtáblára vésetten, vagy a Spanyolnátha közelgő, tizedik születésnapjára készült torta felirataként. Ha az a kérdés, hogy más online folyóirathoz képest a Tízesettel ünneplő lapban jövőre is más lesz-e a szerkesztési és szövegalkotási mód, akkor a válasz az, hogy igen, más(-),különben a lap karakteresen nem különülne el társaitól. Ha az, hogy nyomtatott folyóirathoz képest más-e, akkor a válasz az, hogy esetében nem, alapvetően ne legyen más, ugyanakkor meg éppenhogy alapvetően sok mindenben legyen az, hiszen nem célszerű mindenben összevetni a köves műveket a tortásokkal. Borzasztóan unalmas lenne, ha minden szerzőnk ugyanúgy alkotna nyomtatott lapnak, mint nekünk, azaz ha időnként éppen mi nem generálnánk kizárólag a saját felületünkön működő műegyüttest. Igenis, lapszámról lapszámra sütnünk kell a kőtortákat! Lásd pl. a HiperSpan c. projektjet, mely már sokadik alkalommal a hipertextualitás alapelvét használja fel különböző alkotások egymáshoz kapcsolásához, ahol a hipertext egy főszövegből és a hozzá linkkel kapcsolódó szövegek, képek és zenék összességéből áll, melyek azon túl, hogy bizonyos szavakkal, kifejezésekkel utalnak az alapszituációra, egymással is kontaktusba kerülnek. „A HiperSpan a linkelés és a hiperszöveg művészi átgondolása, a Spanyolnátha reflexiója az internet egyik igen fontos vívmányára, a virtuális viszonyok közt működtetett gondolkodás serkentő szerepére.” — írja a projektet alapító, s azt 2009-től vezető Székelyhidi Zsolt.
Amit a ’90-es évek elejétől megtanultam a nyomtatott periodikák szerkesztőségében, lényegében azon ismeretek alapján működtetem ma is a lapot. Avatag az avatarom? Nem attól leszek morcos, ha emiatt „lekonzervatívozzák” a lapot, hiszen az elvek elhatározás kérdései voltak és ma is azok, nem kevés munkánk van abban, hogy lassan egy évtizede következetesen alkalmazzuk, alakítjuk azokat. Megtisztelő, hogy újabb netnemzedékek bevallottan követik azokat, jó tudni pl., hogy a nálunk kialakult gyakorlat alapján ragaszkodnak ők is végletekig az elsőközléshez. Attól azonban feszült leszek, hogy még ma is előfordul, igaz, nagyon ritkán, hogy egy-egy régebb óta foglalkoztatott, idősebb szerzőnk megjelenésre váró írását azért kell visszautasítanunk, mert időközben közli a Fészbukon. Mert az szerinte más, mint a Spanyolnátha. Szerintem is. Nem titok, hogy egy évre átlagban csak 0,75 db ebből adódó sértődés esik, de akkor is dühítő, nem?
2. Végleg eldőlt-e már a nagy online—offline csata, avagy szükség van-e párhuzamos felületekre az olvasók megtartásához, eléréséhez?
Van az a szép szó, Kosztolányinál ragadva, hogy játékháború. Ott is villogott kard, porzott határdomb. Alien vs Predator. A párhuzamos felületek a végtelenben összeartanak; a muszájmertmásnakisvan és/vagy a megélhetési portálok szépen elvannak az újítók, eredetiek, sajátosak mellett, akárcsak nyomtatott társaik egy hasonló relációban. Mi sem vagyunk harctalan nemzedék. Csata, ha van, addig nem dől el, amíg az interneten megjelenő periodikák között sincs elfogadható „ítészi rend”: amíg csak internetségüknek köszönhetően kerülnek egy kalap alá a kizárólag hálózatra szerkesztett folyóiratok a nyomtatottakat kísérő holdakkal (pl. a béverziós portálok), hogyan is állhatna tekintélyes csatasorba a fo(r)galmi zavarokkal is küszködő onlájn szakma. De nem is kéne neki odaállnia: az online-offline folyóiratkultúra viszonyában ne legyen értelme hadjáratokról beszélni. Egy halvacsorán a kés használati értékét a villáéval ütköztetni sületlenség: a szálkák elleni háborúban csak együtt működnek jól.
3. Hogyan lehet helytállni az online versenyben, mivel lehet kitűnni, és egyáltalán versenytársak-e az online irodalmi folyóiratok?
Ha van verseny, meg tudnák mondani a versenyzők, hogy miért is folyik? Indíthatnánk egyet a „2013-ban ki tudott a legdurvábban behazudott, olvasói adatokat elemző statisztikákkal ámulatba ejteni” címmel. Tessék megnézni, tanult kollégák mikkel igyekeznek rendre kikezdeni még ma is az onlájn folyóiratokat: naponta hányan olvassák és hogy (jól) fizet-e. Nem sikerült alaposan belegondolniuk abba, hogy ha kizárólag ezen ismérvek alapján vetnék egybe az általuk élvonalbelinek tartott nyomtatott folyóiratokat, rendjeik és a rangjaik hogyan borulnának. Egy képzőművész barátom karikatúrája jut eszembe: a házas csigák egy homokdűne mögül kukkolják a parton napozó meztelen csigákat. Játsszuk azt, hogy a homokdűne az internet. A folytatást Önökre bízom.
4. Van-e olvasó a like-ok mögött: tudjuk-e, hogy kiknek írunk és mik az online irodalmi folyóiratok olvasóinak valódi igényei?
A nyomtatott lapokat intézményi kötelezettségből, sznobizmusból, támogatásból stb. előfizetők között vannak-e olvasók? Arculat, egyénsiég nélküli, saját küldetését megfogalmazni, célközönségét megjelelölni nem tudó lapot — mindegy, hogy nyomtatott-e vagy onlájn — nem fog számottevő sokaság olvasni. Sok a csúnya lap nyomtatva is, onlájn is. Persze attól, hogy szép, önmagában még nem lesz belbecsületesebben szerkesztett. Olvasót odavonzani, huzamos ideig megtartani, ez a mi munkánk, nem csak a levés.
II.
Él és virul benne a Kak-kori avantgárd
A 10 éves Spanyolnátha művészeti folyóirat főszerkesztőjét, Vass Tibort kérdeztük
Litera.hu, 2014. január 28., Jánossy Lajos
Emlékszel-e a Spanyolnátha alapítására, az első ötletekre, a résztvevőkre, ha volt ilyen, apropóra?
Az első Spanyolnátha-számok akkori honlapom, a hamismas.hu „szanaszét folyó művészeti üdvözlőlapjaiként” jelentek meg. 2005-től már a spanyolnatha.hu címen, ún. művészeti hálóteremként működtünk. A rendszeres megjelenést, a „művészeti folyóiratozást” 2008-tól vállaltuk fel: akkor kért fel a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Ház arra, hogy tartsunk náluk élő lapszámbemutatókat, van egy internetes kávézójuk, és támogatnának bennünket, ha életet vinnénk a helybe. Otthonra leltünk, a hosszú távú tervezés lehetőségére: sokáig lapszámbemutatókat, „Szabó+”-performanszokat, nemzetközi küldeményművészeti kiállításokat rendeztünk, a Miskolci Egyetemmel és az egri főiskolával közösen tehetséggondozó műhelyt működtethettünk ott. Ezzel párhuzamosan hernádkaki szerkesztőségünkben elindítottuk az Önök kerték Kertfesztivált, megalapítottuk könyvsorozatunkat, később a Nemzetközi Mail Art Művésztelepet: ezen projekteknek köszönhetően Hernádkak is egyre nagyobb hangsúlyt kapott, negyedévente a miskolci „Spanyolnátha-pont” mellett itt is megtelt élettel, programokkal a szerkesztőség. A Herman Ottó Múzeum-Miskolci Galériának köszönhetően műhelyünk a Teátrum Pincehely Galériában található, s van szerkesztőségünk Budapesten is, az SPN Krú (Székelyhidi Zsolt főszerkesztő-helyettes, Berka Attila főmunkatárs) jóvoltából.
Az első számok szerzői? Ha csak az első évet nézzük, többek között Balogh Robert, Bodor Béla, Furman Imre, Jász Attila, Kiss Judit Ágnes, Lapis József, Lázár Balázs, Málik Roland, Onagy Zoltán, Oravecz Péter, Payer Imre, Podmaniczky Szilárd, Tolvaj Zoltán írásai, Faludi Ádám, Fenyvesi Ottó, Urbán Tibor, Wahorn András, Zsubori Ervin képei. Minden lapszámunk (ötvenegy „darab”) elérhető az archívumunkban.
Milyen fokon gondoltátok regionális-kulturális fórumnak? Mérlegeltétek-e a helyét, divatosan a pozícióját a site-nak?
Vétek lenne nem kihasználni, hogy hivatalosan három település is a tűzfészkünk: a kiadó (Példa Képfőiskola Kortárs Művészeti Alapítvány) székhelye és a központi szerkesztőség Hernádkakon működik, ám SPN CsomóPont a műhelyünk révén Miskolc, és az SPN Krú okán Budapest is. Számomra Hernádkak az első, ahol szívvel és lélekkel a legtöbb Vasst tartalmazok. Itt van dolgozószobám, műtermem, ezért szép képzavarral élve ez a falu lett az SPN-városmag. Miskolcon születtem, évtizedeket ott éltem, oda ésszel és erővel mindig hazamegyek. Budapest a mindig többet ésszel, mint erővel: nem volt nehéz minden hívásnak ellenállnom, ami költözésre csábított volna, ugyanakkor a fővároshoz is tartozom. Már foglalt a szív, a lélek, az erő és ész, hát akkor hogyan is. Legyen mondjuk: szíverő és lélekész, hogy legyenek helyek, ahová arrafelé is mindig hazamehetek.
Ezen „tengelyekben” nem érdemes csak regionális fórumban gondolkodni; de a Borsod-helyben születő értékekre mindig különös figyelemmel voltunk és vagyunk.
Miként alakult az oldal szerkezete? Az összművészeti jelleg?
Több művészeti ágban alkotóként a lap alapításakor nyilvánvaló volt számomra, hogy a vezető művészeti oldalak, a Litera és Terasz Irodalmi Szekciója mellett egy — a nyomtatott folyóirat-kultúrától örökölt évfolyam- és számjelzéssel bíró, lapzártákat tartó, keményen szöveggondozott, tehát ily módon — ódon, de nem ósdi hagyományokat a haladó szellemmel egyedien ötvöző összművészeti jellegű lap állhat majd a népszerűségi listák dobogós, harmadik helyén, s hogy dolgozni később is csak érmesen és vérmesen érdemes. Ahogy az én munkámban sem mehetett a szépírás a vizuális- és hangköltészeti művek, elektrográfiák, installációk, mail- és land artok, videóversek, performanszok terhére, úgy a segg, az ülés meg a lovak ismert összefüggését a Spanyolnátha esetében is külön meg kellett alkotni.
Ha egy megyei napilap havonta megjelenő irodalmi mellékletének szerkesztőjeként a ’90-es évek közepén sikerült elérnem, hogy ott mail artok, performansz-szövegkönyvek, képversek jelenjenek meg, akkor nehogy már tíz évvel később olyasvalamibe kezdjek, ami alámegy az akkori avantgárdomnak. Hamar faktori, tényezős arca, arculata lett a Spanyolnáthának, s a lap hű olvasóiban azóta is ott él az ikszfaktor, él és virul benne a Kak-kori avantgárd. És mennyi minden más, ami meglehet épp csak abban újszerű, hogy ma keletkezik, és fogalma nincs haladásról — amivel persze cseppet sem hátráltat bennünket, sőt. Hiszen cifra a paletta, zöld ágra vergődik az olvasó vindóz-ablaka. A szakma és a közönség is elfogadta, hogy markánsan rányomja bélyegét a lapra, hogy nem belerekedt, hanem belekerekedett az a típusú avantgárd, amely jól megfér mindenféle hátráltató tényezővel. (Pl. hogy most is lassú a net.)
Vannak-e információtok arról, kik olvasnak Benneteket? Melyek a legnépszerűbb anyagok?
Az elemzéseknek köszönhetően minden onlájn felület sokat tudhat az olvasóiról, természetesen mi is fürkésszük, kik figyelnek bennünket, ill. milyen közléseink nyerik el a legkitüntetőbb figyelmet. Rengetegen (és hosszan) nézik az SPN Krú fellépéseiről készült dokumentációkat, a hipertextualitás alapelvén működő HiperSpan c. rovatot, a fonikus költészettel foglalkozó HangKötészet-összeállításokat, az Operafesztivállal közös Légyott-projekt blokkjait, a rendezvényeinkről készült fotóalbumokat, sokan kíváncsiak a miskolci műhelyünkben zajló, a Teátrum Pincehely Galériával közös munkálkodásunkra, a Szépírás rovatra, ill. a Papír/Vászon/Deszka c. válogatások képzőművészeti, fotós- és recenziós anyagaira.
A kortárs művészetek közötti párbeszédre törtök. Meg tudsz-e idézni néhány olyan pillanatot, amikor ez látványosan létrejött?
Gyakorlatilag minden lapszámban kell történnie olyasvalaminek, ami ezt a párbeszédet hathatósan elősegíti. Természetesen vannak olyan alkalmak, amelyekben az átlagnál szenvedélyesebb a sokféleség, ilyen volt az előző, 50. lapszámunkban megjelent Madame Tompadour c. blokk, melyben performansz-dokumentáció, videómunka, fotó, vers, próza, grafika, színjáték szerepelt egy blokkban — ez is kifordított pár köbméter földet a sarkából, hiszen arról szóltunk, mit keresett Madame Pompadour Hernádkakon, Tompa Mihály 50. születésnapján. Szóval hülyeségért sem kell mindig a szomszédba menni, pedig a szomszéd kertje mindig földebb. A párbeszédet leginkább ilyen őrült, de cefetül végiggondolt, vérkomolyan megvalósított projektek mentén lehet elősegíteni: ezekben nagyon kreatívan dolgoznak az alkotók, ezekre nagyon odafigyel a közönség.
Vannak-e pontok, amelyeken változtatni szeretnétek? Vannak-e újító terveitek, amelyek nyomán “frissíteni” szeretnétek a lapot?
Túlnézve saját házunk táján, változtatnék azon az össznépi siránkozáson, hogy az elmúlt évtized alatt állagában, párlatában, oly sok mindenben és mindenkiben változó kultúrpolitika a mai napig nem érezte szükségét annak, hogy felelősen különbséget éreztessen onlájn napilap és onlájn folyóirat rendje és rangja, helye és szerepe, „támogatási paraméterei” között. Változtatnék, mert szeretnék a munkára koncentrálni, s azt remélni, hogy érdemeinket egyre inkább a teljesítményünk határozza meg. Elegem van az olyan típusú panaszáradatból, melyekből csak azt hallani ki, hogy sokan egy netkalap alá vesznek szezont.com-ot fazon.hu-val, kizárólag a hálózatra szerkesztett periodikát egy pár száz példányban megjelenő és társlapjaiknak elosztogatott nyomtatott lap népszerűsítését így-úgy szolgáló online kedvtelés- vagy muszáj-változattal, melyek pályázat útján hozzávetőleg ugyanolyan mértékű állami támogatásból élnek. A tények ugyan makacs dolgok, de inkább dolgozni kell, oszt jónapot. Hagyjanak és tudjak miből, miért, kikért dolgozni, oszt jó Kakot.
Tíz év múlva nem szeretnék olyan történelemkönyvet olvasni, amely tételesen számba veszi, hogy 2014-ben kiknek nem sikerült felelősen mérlegre tenniük, mi számított és hanyadélvonalbeli kizárólag onlájnnak, mely portálok működtek szinte csak a kiinduló print változat megélhetési leányvállalat-magazinjaként, hobbilobbi.hu-ként, melyek voltak azok a print-világból eredő számottevő, kiegészítő partnereként, meghosszabbított változatként működő „címek”, amelyek megérdemelték volna az átlagból való kiemelést. Nem elsősorban ez a fontos. Nem vagyok a virágozzék minden virág, a huzzék minden világ híve, de a hulljon a férgese, kukacosa se tetszik.
A tervem az, hogy életben maradunk. Vagyis inkább sose halunk meg.
Milyen formában ünneplitek a 10 éves örömöt?
Januártól júniusig Tízeset címmel nyolc kiállítást rendezünk a Herman Ottó Múzeum — Miskolci Galériában, köztük az 5. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennálét, a Spanyolnátha Mail Art Nívódíjasok Mi a bibi c. tárlatát, a Szépírók Társaságával közös Teljességgel lehetetlen c. kézirat- és fotókiállítást, Géczi János és Lux Antal önálló kiállításait, a Nagy Kunszt Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeummal közös Hapci! c. kiállítást, és egy dokumentációs tárlatot, mely az 1918-as spanyolnátha-járványt mutatja be a korabeli sajtó tükrében. Könyvhétre megjelenik a Tízeset c. antológiánk, tavalytól fut a TízEst c. rendezvény-sorozatunk, melyben legutóbb az SPN Krú és a Harmadik Hang Háza előadásában Székelyhidi Zsolt Űrbe! c. SPN-kötetéből készült színdarabot mutattuk be, lesznek felolvasások, performanszok falun, megyeszékhelyen és fővárosban, lesznek Kertfesztiválok, ahol náthaleves zsebkendőkben megforgatott, Hernádkakasos nyalókákat sorsolunk ki „Az év hívatlan vendége”-i között. Ám sem gusztus-, sem gesztustalanok nem leszünk azokkal, akik számon tartanak bennünket: közönségünknek tartogatunk még jó pár kedves meglepetést.
III.
Kézzelfogható a „Spanyolnáthaság”
Interjú Vass Tiborral, a tízéves Spanyolnátha művészeti folyóirat alapító főszerkesztőjével
Észak-Magyarország, 2014. január 25., Hajdu Mariann
— Tízéves születésnapját ünnepli az idén a Spanyolnátha. Miben más ma a folyóirat, mint a kezdetekkor?
Nem álltunk be a napi lájkvadászok, az internetes agyaggalamb-lövészek sorába. Azt sem hagyjuk, hogy lájkok vadásszanak ránk, s hogy az agyaggalambok sűrűn visszalőjenek. A boldog vadászmezőkön észre kell vennünk azonban, hogy mint minden másban, a Spanyolnáthában is sok-sok mindennek kényszerűen változnia kellett az elmúlt tíz év során. Mást fogyaszt a net, máshogy netez a fogyasztó. Tudomásul kell venni, hogy nem csak az otthoni fel- és letöltési sebességeink versmértékében történt változás. Vicces, hogy többen az évente változtatott, izzadva kiokoskodott, agyament reklámszlogenjeik mentén próbálnak ideig-óráig új olvasókat szerezni. Az általunk viccesnek tartottak rajtunk nevetnek, hogy mi a régiek megtartásával, mindamellett az újak figyelmének, érdeklődésének folyamatos, mondhatni: szüntelen fenntartásával vagyunk inkább elfoglalva. A szlogenünk kezdettől fogva ugyanaz: Az vagy, amit netezel. Már az is előrelépés, hogy ezen nem kellett változtatni.
— Mi volt az oka, hogy épp Spanyolnátha lett a folyóirat címe?
Impresszumunkban kezdettől fogva jelezzük, hogy a névadás főhajtás többek között a járványban elhunyt, Miskolcon is élt és dolgozott Kaffka Margit előtt. Spanyolnáthában hunyt el Guillaume Apollinaire költő, író, kritikus, a Cyrano de Bergerac írója, a francia költő, drámaíró Edmond Rostand, s Egon Schiele osztrák festő is. Az ő emléküket is folyton megidézzük.
Miskolcon születtem, Miskolcon és Hernádkakon élek, számomra nem volt kérdés, hogy a miskolcisággal és a hernádkakiságommal igazándiból kell kezdenem valamit, ha művészeti folyóiratot alapítok. A nagyváros művészeti örökségét nem kell taglalnom; a faluméról is csak annyit, hogy élt és dolgozott a közvetlen közelemben két jelentős Mihály: Tompa és Csokonai Vitéz.
Lakcímkártyámon az állandóm miskolci, a hivatalos tartózkodási helyem (régen ideiglenes lakcímnek nevezték) Hernádkakon bejegyzett. Nos, ott él az ember, ahol többet van, vagy ott van az ember, ahol többet él? Nem az az eldöntendő kérdés, hogy Csokonai mint vendég rótta itt többet, alkalomszerűbben a dűlőket, vagy Hernádkakon melyik kortársánál lakott életvitelszerűbben Tompa Mihály. Sokkal inkább arra érdemes megtalálnunk a választ, hogy a hagyománnyal akarunk, tudunk-e felelősen bánni.
Nem titok, nagy bánatom, hogy Hernádkakon az általános iskola Mátyás király nevét vette fel. Szép-szép, jó-jó, reneszánsz-emlékévben történt, de ezt a gesztust akármelyik település megteheti. A törekvésem mindig is az volt, hogy ha valamibe belekezdünk, azon életvitelszerűen munkálkodunk, akkor akármelyikek, akármilyenek ne akarjunk lenni. Igencsak szeretem Mátyást, biztos többször betette négyzetmétereinkre a lábát, ugyanakkor Tompáról Hernádkakon közterületen még csak egy „köz” sincs elnevezve. A folyóirat szerkesztőségében, ahol az Önök kerték kertfesztiválokat rendezzük, tavalytól van egy Madame Tompadour nevű kertrész. Lapunk 50. számának megjelenése alkalmából a fikció szerint Tompa 50. születésnapjára Hernádkakra érkezett Madame Pompadour, s ezt a találkozást a szerkesztőség művekben megörökítette. Ugye, ez van annyira „visszatetsző”, vagy legalábbis abszurd, mint a Spanyolnátha-nevet adni egy művészeti folyóiratnak.
— Akkor újdonságnak számított irodalmi portált működtetni, kevés internetes irodalmi folyóirat létezett. (Emlékszem, annak idején arról is beszéltünk, hogy a létezőek egy részének olyan a felépítése, mint egy nyomtatott lapnak, csak épp a neten elérhető.) Kellett-e, s ha igen, miben kellett változni, fejlődni a lapnak az év során, hogy életben tudjon a lap maradni? (Miben próbál többet adni, mint a többi irodalmi internetes folyóirat?)
A Spanyolnátha soha nem volt irodalmi portál, de nem volt internetes irodalmi folyóirat sem. A spanyolnatha.hu címen a Spanyolnátha művészeti folyóirat érhető el, egy kéthavonta, kizárólag az interneten megjelenő periodika. Az irodalmi internetes folyóiratokkal ezért meglehet, éppen csak annyira lenne összehasonlítható, mint a nyomtatott Élet és Tudomány a nyomtatott Élet és Irodalommal.
A lap, ahogyan az internet maga, folyamatosan fejlődik. Már félidőnkben, ötödök születésnapunk táján olvashattunk arról, hogy a Spanyolnátha volt az első művészeti folyóirat, amelyikre igazoltan nem csak internetet hatott, hanem ő is hatott az internetre. Azóta eltelt újabb öt év. Ha azt megelőzően az életben maradás volt a kérdés, akkor ma a „haladás életbe maratása” lehet: a hagyományok tiszteletben, életben tartása mellett hogyan lehet folyamatosan megőrizni, a szívbe mind mélyebben árkolni a progresszív jelleget. Hogyan lehet nem kényelmes tengődőnek, trend-követőnek, hanem formálónak, alakítónak, irány- és hangadónak megmaradni abban a közegben, amelyben élünk.
— Idővel bővítette a profilját a lap: például könyvkiadással. Emellett rendszeresen megszervezitek a Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálét, az Önök kerték Spanyolnátha Kertfesztivált, az operafesztiválhoz kapcsolódóan a Légyott-rendezvényeket. Miért?
A közönséggel való kapcsolattartás csak az első években maradhatott meg kizárólag a virtualitás szintjén. A szó legszorosabb értelmében közkívánatra kellett engednünk a nyomásnak: kézzelfoghatóvá szükséges tennünk a Spanyolnáthát, ill. a „Spanyolnáthaságot”, ha az már időközben az életben maradás egyik záloga lett. Mivel nyomtatott Spanyolnáthát nem tudok elképzelni, mert nem kézbeadásra született, a szerkesztők, a szerzők, az olvasók-nézők azonban élők, s a művek javarésze, melyeket közlünk, a digitális közlés előtt tapintható, hát akkor ismerjük meg közelebbről egymás legbensőbb billentyűparancsait. Szívbillentyű-csavarait. Jó első kézből látni, hogy a klaviatúrán kinél melyik billentyű van az átlagosnál jobban kikopva. Kinek izgalmasabb, nyugtalanítóbb az internet-tachikardiája. Személyes találkozásokon, lapbemutatókon mutatjuk meg a szerkesztők arcát, a lap arculatát, kézbe adjuk munkatársaink önálló köteteit, antológiáinkat: a Spanyolnátha projektjeinek eredményeit. Egyre több kiállítás, performansz, koncert követte egymást, hogy mindazoknak köszönhetően ma már nagyobb biztonsággal ki tudjuk szűrni rendszeres, tisztes olvasóinkat, partnereinket a közösségi oldalakon csak titokban figyelők, „leselkedők” közül. Sikeres a Spanyolnátha Könyvek sorozat, a Hernádkakon működő Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művésztelep, műhelyre találtunk a miskolci Teátrum Pincehely Galériában, ahol szerkesztőségi fogadóóráinkat is tartjuk.
— Annak idején fontos dologként említetted a fiatal tehetségek felkarolását, a számukra szervezett műhelymunkát. Működik-e ez még? Sikerült-e kinevelni egy „spanyolnáthás” nemzedéket az elmúlt tíz év alatt?
A fiatalok pályakezdése elősegítésének lehetősége, azzal együtt, ahogyan a Spanyolnátha hatása, tevékenységi köre egyre jobban kiszélesedett, folyamatosan erősödött. Jelentős irodalmi folyóiratokba, nemzedéki antológiákba delegáljuk legfiatalabb szerzőinket, rangos kiállításokon mutatkoznak be, fesztiválokon lépnek fel a nálunk indult alkotók.
Megtiszteltetés számunkra, hogy több új irodalmi, művészeti jellegű, internetes periodika az alapításánál hivatkozik a Spanyolnáthára: beköszöntőkben rögzítik, interjúkban elmondják, hogy mennyire, hogyan hatott rájuk a mi műhelyünk.
— A tízéves születésnapot Tízeset címmel ünnepli a folyóirat, ez nyolc kiállítást jelent. Miért épp ezek?
A Herman Ottó Múzeum — Miskolci Galéria jóvoltából rendezett programsorozatunkban szervezzük a Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálékon nívódíjat, ill. a XXI. Miskolci Téli Tárlaton és a XXIV. Miskolci Grafikai Triennálén a Spanyolnátha díjával jutalmazott képzőművészek tárlatát, Mi a bibi címmel. A Kassák túlélte, Kaffka nem c. kiállításon megtekinthetjük, milyen volt a spanyolnátha járvány Miskolcon a korabeli sajtó tükrében. A Teljességgel lehetetlen c. tárlat lapunk közéleti-közművelődési tevékenységéből ad ízelítőt fotók tükrében. A fotósok a Szépírók Társaságával közösen rendezett A könyv utóélete rendezvénysorozatban fellépett szerzők lapunkban megjelent műveihez is társították alkotásaikat. Két önálló kiállítást rendezünk, Géczi János és Lux Antal műveiből. Az 5. Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálét az 1. világháború kitörésének századik évfordulójára Remarque címmel hirdettük meg. A Nagy Kunszt Tanulmányi Múzeummal közösen Hapci! címmel rendezünk tárlatot, s műhelyünkben, a Teátrum Pincehely Galériában az ünnepi könyvhétre megjelenő Tízeset c. antológiánk lapjaiból adunk ízelítőt.