Székelyhidi Zsolt
1973-ban született Debrecenben. Író, költő, fotós, zeneszerző, 2007-től a Spanyolnátha szerkesztője, 2011–2019 közt főszerkesztő-helyettese. A Corvina kiadó műszaki vezetője.
Kötetei: Hoz (versek, Új Bekezdés, Miskolc, 1997), Zajtalanítás (versek, Parnasszus, Budapest, 2004), Jega Jade — Háborúban született (regény, Kossuth Kiadó, Budapest, 2009), Ördöngős (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2009), Űrbe! (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2012), Vampomorf (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2014), Csurom (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2016), Színült (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2019), A kékkőkúti csillag (Spanyolnátha Könyvek, Hernádkak, 2020); Ami kék lesz (Parnasszus P'Art Könyvek, Budapest, 2021).
Az 1995-ös Miskolci Tavaszi Diáknapok különdíjasa. 2007-ben Junior Parnasszus-díjas, 2008-ban a Kossuth Kiadó regénypályázatának első helyezettje Zöllner Marcellal.
A Jelenlét50, a HogyÖt, a Hunlandia, a Miskolc KapuCíner és a Díszkosz 12 SPN-antológiák tervezője, szerzője. A Hunlandiát szerkesztőként is jegyzi.
SPN Krú név alatt 2008-tól Berka Attilával együtt zenés költészeti performanszokat, akciókat csinál. 2011-től 2013-ig a vakszöveg.hu irodalmi és fotóblogot vezette Zolkóval.Űrbe! kötete 2013-ban digitális verzióban is megjelent a Spanyolnátha művészeti folyóirat aloldalaként (http://urbe.spanyolnatha.hu, tervezte: Barbély Virág), 2014. január 22-én pedig Miskolcon a Tízeset című Spanyolnátha-rendezvénysorozat részeként debütált a belőle készült színpadi mű Bársony Júlia rendezésében és a Harmadik Hang Háza + SPN Krú előadásában.
LAPUNKBAN MÉG »
SPN könyvek ajánló
Székelyhidi Zsolt
Körzés
Mit tudtál meg
a világról
pár év létkörben,
ami tovább úgy
nem hagyott belül,
hogy rendben
véget érjen?
Vetni kellett ki
magad
erővel, a tudásívet
elnyiszálni
tompa szelővel, harapni
őrlőfoggal, levált
a zománc
élces cisz-hanggal.
Tudni akarom azt,
s tudni, hogy fogjam meg,
ami Veled kifogott!
Az élet egyik roppanó
perckereke kizökkentette
az egész időmasinát,
ami forgott valahol ott,
a mellkasodban, és gyomrodba
hullt a szerkezet. Saját savad
kezdte ki saját számításodat,
emésztőgödröd lettél, Te ember!
Miközben fel tudtad fogni
a világ minden terét és idejét,
saját dimenzióidból kiforogtál.
Félhangra emelkedve szólnál
az előző körben: hagyjatok
itt kibicsaklanom! Ne fejezzem
be az utolsó ívet, ne vegyek
nagy lélegzetet, csak engedjem ki
maradék molekuláim súgva,
mint amikor félrefúj a rézbe
a torkaszakadt trombitás.
Ennyire kicsi kérést
se tudtunk jól teljesíteni.
