Kisvárda Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legrégibb városa, mindenkor kitűnt kulturális élete a környéken. Fejlődése mind társadalmi, gazdasági, mind kulturális téren igen korán különleges helyzetet biztosított számára a vármegyében. Mint a Nyírség és a Rétköz, e két merőben eltérő jellegű földrajzi terület találkozási vonalán fekvő település olyan adottságokkal rendelkezett, amelyek önmagukban hordozták a fejlődés lehetőségeit.
Néhány fontosabb adat a város életét jelentősen befolyásoló társadalmi, gazdasági és kulturális intézkedésekről, eseményekről:

1421: Várda mezővárosi (oppidum) rangot kap Zsigmond királytól
1453: Várday István megkapja a vásártartási jogot V. Lászlótól
1450-es évek: a mai kővár építésének megkezdése
1468: Kisvárda szabadalomlevelének kiadása
1486: Az első ránk maradt magyar nyelvű missilis levelet Kisvárdai Aladár küldi bátyjának, Kisvárdai Miklósnak
XV-XVI. század: a kisvárdai vár reneszánsz élete
XIX. század II. fele: kiteljesedik a Kaszinó Egylet munkája

Kisvárda 1421-től 1886-ig mezővároskén élte mindennapi életét. Kulturális életének meghatározó eleme az irodalmi élet. E rövid áttekintésben először a feudális középkor kisvárdai irodalmi emlékeiről esik szó, középpontba állítva a Várday család humanista hagyományait.
A második fejezet a XIX. század és a két világháború közötti irodalmi életet mutatja be, a befejező részben pedig a közelmúlt és napjaink alkotóinak bemutatása kerül középpontba. Egyaránt szó esik azokról a szerzőkről, akik Kisvárdán születtek, itt éltek, illetve azokról is, akiket kisvárdai élmények, események ihlettek irodalmi alkotások elkészítésére

Hangsúlyozom, hogy ez az összefoglalás nem törekszik teljességre, csak vázlatosan van lehetőség az irodalomtörténeti szempontból fontos és jelentős alkotók és művek ismertetésére.

Előzmények — a középkor irodalma

A középkorban az irodalom nyelve a latin volt, az első magyar írók és költők is latinul írták meg műveiket. A Várday család humanista hagyományai miatt a kisvárdai várban is a latin nyelv volt a kultúra közvetítője hosszú időn keresztül. A történeti források egyébként arról is tanúskodnak, hogy a törökökkel vívott harcokban alig akadt olyan család, dinasztia, amelyik nem állt valamilyen rokonsági kapcsolatban a kisvárdai vár uraival. A vár egyébként magántulajdon volt, és jelentős végvárnak minősült.
Várdán éppen ebben az időben, a XVI. század második felében kezdett kibontakozni az úgynevezett végvári irodalom, mely alapvetően a család utolsó, egyenes ági férfi leszármazottjának, Várday Mihálynak halálával (1583) függött össze. A várat és a birtokokat meg kellett védeni a királyi kincstárral szemben. A közös fenyegetettség egységbe kovácsolta a különböző társadalmi csoportokat, rétegeket. Ez a sorsközösség kivirágoztatta a magyar nyelvű és szellemi irodalmat. A latinos műveltségű rétegeknek alkalmazkodni kellett a kizárólag anyanyelven beszélőkhöz. A nagyurak védelme alatt álló deákoknak, prédikátoroknak, vitézeknek és váruraknak csakis magyarul volt módjuk a közös érdekekről szólni, csakis a vitézek anyanyelvén lehetett biztatni a harcra, népszerűsíteni a vitézi életet. A magyarnyelvűség elterjedésére nagy hatással volt a 15 éves háború.
E korszak egyik jelentős költője Gyarmathy Imre, akiről annyit tudunk, hogy a XVI. század végén a kisvárdai humanista iskola rektora volt. 1593-ban hosszabb latin nyelvű költeményt írt patrónusaihoz, melyben az iskola leromlott állapotait panaszolta, és anyagi támogatást kért az épület felújításához. A verset Geréb László fordította magyarra A kisvárdai iskola panasza címmel (Tristis quarela Scolac Kws Vardinac).
A költeményt Echardt Sándor közölte először az Irodalomtörténeti Közleményekben Kisvárda siralma című kísérő tanulmányával együtt.
Echardt lelkesen dicséri a rektor kitűnő latin tudását és retorikai készségét, a legnagyobb elismeréssel azonban az iskola létéről szól:
„Nem maga ez az iskolai séma szerint írt költemény érdekes az egész történetben, hanem az az eddig ismeretlen tény, hogy Kisvárdán humanista iskola állott már a század második felében. Mikor Balassi Bálint 1585-ben a szomszédos Mező-Zomboron birtokoskodott felesége mellett, egész környezete, a Várday-család már humanista műveltséget szívott magába. Magyar humanisták éltek ezeken a végeken is. Gyarmathy Imre nevét pedig fel kell jegyezni a magyar nyelvtörténet héroszainak évkönyveibe.” ¹

Gyarmathy gazdag humanista díszítőjelzőkkel tiszteli meg Szokoly Miklóst, „hősök koronájának” nevezi Telegdy Pált, „kora dísze, s ragyogása”, illetve „Várda úrnője” kifejezésekkel illeti Várday Katát, sőt a város bíróját, Verebély Jánost is megénekli, de a városi köznépet is: „kit táplál a haza földje, mezője — ölén”. A római istenségek sokaságának felsorolásával igyekszik nyomatékot adni a könyörgésnek, Telegedy Pálnak Nestrohoz hasonló hosszú életet kíván. Sajnos az ékes latin nyelvűség és az alázatos könyörgés sem tudta meghatni Várda urait, és nem igényelték már a latin iskolát.
A költeményből nem derül ki, hogy az iskola protestáns vagy katolikus szellemben működött-e, viszont azt tudjuk, hogy az idézett Telegdy Pál ragaszkodott katolikus vallásához, és nem lehetetlen, hogy Várday Kata is a római egyház híve volt. Az iskolát, melyről a költeményben szó esik, valószínűleg Várday Mihály alapította.
Balassi életrajzából tudjuk, hogy Várday Mihály 1583. december 11-én költözött el az élők sorából. Ezt követően az iskola hanyatlásnak indult, lassan már csak a puszta falak sírtak mecénás után. Koplalt az iskola, koplalt a mester is. Várday Mihály örököseinek pedig már kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogysem a várdai iskola megmentésén fáradozzanak.

A magyar levélirodalom igazi bázisának a késő reneszánsz idején a nemesi arisztokrácia tekinthető. Közéjük tartozik Várday Kata (1570-1630), a család egyik legérdekesebb egyénisége, centrális figurája. Mindvégig a família összetartó lelke volt. Anyja révén Losonczy Istvánnak volt rokona, akinek egyik lánya Balassi Bálint múzsájaként vonult be irodalmunkba, a másik lánya pedig Ecsedi Báthory Miklóshoz ment feleségül. Várday Kata tehát rokonságban állt Báthory István országbíróval, aki mintegy félszáz levelet küldött hozzá Ecsedről. Első férje Telegdy Pál volt, a második férje Nyáry Pál. Telegdy Pál esetében fontos megemlíteni, hogy levelei igen kitűnő forrásként szolgálnak a 15 éves háború eseményeinek megismeréséhez, de irodalmi értékük is nagy.
Ízelítőül csak néhány idézetet közlök: „Isten kegyelmessigiből talán rövid nap haza mehetünk, ha eigssigben leszünk, de úgy megáradott a vir bennünk, hogy török fő rab nélkül ugyan nem akarunk hazamenni, ha isten hozzásegit kit engegyen ü fesige…” vagy egy másik részlet: „Isten tartson meg ides társ, imátkozzál erőssen írettem, mert ugyan igen kivántatik az mostan”. Nyáry Pál levelei pedig többek között a bécsi és a zsitvatoroki békekötés körüli fáradozásokról szólnak. A köztük folyó levelezést Benda Kálmán gyűjtötte össze az Országos levéltárban a Zichy család levéltárának missilis gyűjteményéből.²
Összesen 49 levelet adott közre tanulmányában, melyet a Kisvárdai Vármúzeum 7. kiadványában jelentetett meg. Ebből kitűnik, hogy házasságuk ugyan igazi szerelmi házasság volt, viszonyuk azonban mai fogalmaink szerint nem volt egyenrangú. A férfi tegezi feleségét és keresztnevén szólítja, az asszony viszont kegyelmednek hívja „édes urát”, levélben le sem írja keresztnevét. Nyáry parancsol és utasít, a feleségével országos gondjait is megosztja, s Várday Kata mindezt szelíd engedelmességgel és gyengéd aggódással viszonozza. Várday Kata 23 évvel élte túl férjét, 1630-ban halt meg.
Személyével több korabeli vers is foglalkozik. Valamennyi a legnagyobb tisztelettel említi. Szép emléket állított neki Bornemisza Váczi Menyhárt a Bocskai Istvánról írt históriás énekben. Bornemisza Váczi Menyhárt később petneházi prédikátor lett. Itt szerezte Várday Kata nevére a „Láss hozzám Úristen” nótájára énekelhető versét, melyben vigasztalja Báthory István és Nyáry Pál elvesztése miatt. Bornemisza szép énekének éneklése közben nemzete szomorú sorsát is elpanaszolhatta a megkeseredett Várday Kata asszony. Az egyéni és közösségi érzelmek korra jellemző ötvözése ez az ének.

Otthont talált városunkban a Balassi ihlette reneszánsz költészet is. Érintőlegesen szólni kell az első igazi magyar nyelven írt végvári költőről, Balassi Bálintról is, akinek szintén kötődése volt Várdához. A házasságkötés Dobó Krisztinával 1584 karácsonyán a sárospataki templomban történt. Ismert, hogy Dobó Krisztina Balass unokatestvére volt. Sógora, Dobó Ferenc a sárospataki vár megszerzése miatt bosszúból vérfertőzési pert is indított ellene. Ennek következtében sikerült is kimondani a házasság érvénytelenítését. 1586. november 15-én Kisvárdán látogatta meg a költőt a nádori helytartó. Istvánffy Miklós történésznek sikerült felkutatnia azt is, hogy a költő kisvárdai tartózkodása idején Tiszaszentmártonban élt Losonczi Anna, Balassi szerelme, a Júlia szerelmes versek ismert múzsája.³
Arról azonban, hogy járt e Balassi ekkor Tiszaszentmártonban, nem sikerült adatokat gyűjteni. Losonczi Anna nem ment feleségül a költőhöz, előbb Ungnád Kristóf, majd végül a nála jóval fiatalabb Forgách Zsigmond felesége lett. A Losonczi Annához fűződő szerelem a költőt egész életén végigkísérte, valójában beteljesületlen maradt. A szép versek bizonyára hízelegtek Annának, aki egyébként jóval idősebb volt Balassinál. A költő zilált anyagi helyzete, kalandos életvitele és zavaros nőügyei inkább riasztották, mint vonzották a szerelmes, de számító szépasszonyt. Később Losonczy Anna évtizedeken keresztül pereskedett a Várdayakkal. Ami a viszonylag rövid házassága idején, illetve a kisvárdai várban való tartózkodása alatt született költeményeket illeti, azok pontos kronológiáját megállapítani fölösleges kísérlet. Amit biztosan tudunk: a költő az ellene irányuló támadások miatt rendkívül elkeseredett; a legképtelenebb rágalmakkal illették — például azzal, hogy a házasságukból született Balassa János fia (1585. október) mohamedán, mindezek miatt, illetve az elhúzódó pereskedések miatt mély válságba került. A házassága idejéből az ún. Balassa-kódex énekei szép sorban öt énekről tudósítanak.

Kisvárdán élt és 1601-ben itt is halt meg a vár földesurának, Szokoly Miklósnak a felesége, Telegdy Kata is. Sem születési helyét, sem idejét nem ismerjük, csak következtetni lehet, hogy 1550 körül születhetett. A kézikönyvek általában mint az első magyar reneszánsz költőnőt tartják számon. Nagyműveltségű, az irodalomban is jártas, igazi reneszánsz nemesasszony volt. Versírói próbálkozásai Báthori István feleségéhez, Homonnay Fruzsinához írt prózai levelezéseinek eredményeként alakultak váratlanul lírai alkotássá.

Az 1599-ben keltezett levél sorai jól érzékeltetik a korabeli bukolikus költészet erényeit:

Szerelmes Asszonyom! Az kegyelmes
mesterségesen gondolt,
jóakaratbul formált
és bölcsességesen írt
leveleit megolvastam,
kiben úgy gyönyörködöm,
mint az gyöngyhalászok,
mikor ü hálójok
gazdag szép prédával
megtelik gyöngyökkel.
Azok között alig
hiszi örömiben,
melyeket kaphassa,
tegye kebleiben….

Szép csergő patakig
gyönyörű folyású,
minden szép füvekkel,
fákkal, virágokkal,
zúgó, csorgó folyás
mellett sok szép szavú,
ki terjedt szép ágú
és gyönyörködtető
fákon nagy ékesen
szóló madarakkal
meg ékesíttetett
forrással, szép kúttal
mint egy áldozattal
halott firedjenek
tisztelvin szép barlanggal …

Ez a levél Telegdy Kata utóiratával zárul:
Kegyelmed az levelet senki kezeibe ne adgya!⁴

A levél ismeretlen címzettjének jó ízlésére vall, hogy nem semmisítette meg a hazai női verselés e szép zsengéjét. Nyilván őt is meghatották ezek a szép sorok.

Telegdy Kata férje, Szokoly Miklós Balassi Bálint műveinek értő olvasója volt. Mind feleségére, mind rá jelentős szellemi hatást gyakorolt továbbá — a kisvárdai otthonukban vendégül látott — Christian Francen német szabadgondolkodó. Az előzőekben ismertetett költői levél — ha a teljes terjedelmét vizsgáljuk — szellemes csípős válasz egy máig sem azonosított rokonának, ángyának a levelére, amelyben eldicsekedett az általa létrehozott, Pallas—Minervának szentelt irodalmi ligettel. Telegdy Kata ironikus felhangokat ad a stilizált pásztorregény-világképnek. A levélben a prózai és verses részek váltogatják egymást, ügyesen használja a szerző az évődés, a kritika, az öntudat és az önirónia hangnemeit. Nagyfokú poétikai tudatosságra vallanak a vers-próza átmenetek, a szöveg tartalmával egybevágó modern versritmus. A költőnő tehát Balassi Bálinthoz hasonlóan eljut a dallamtól független szövegvershez. Világképe, poétikai felfogása alapján Telegdy Kata Balassi holdudvarához, tágabb köréhez tartozhatott.

Dávid Zoltán irodalomtörténész 1998-ban írt tanulmányában a következőket írja:
„Évekkel ezelőtt a Zichy család levéltárának rendezetlen iratai között jellegzetes, régies duktussal (ciráskötéssel) írott elmélkedésekre és versekre bukkantam. A kéziratok keletkezésének idejét a 16-17. század fordulójára taksáltam, és így érdemesnek látszott, hogy a korai, irodalomtörténeti érdekességű szövegek írójának kilétét megállapítsam. Ennek érdekében átnéztem a szóban forgó levéltár rendkívül gazdag levélgyűjteményét, és sikerült is abban egy 1608-ból származó jobbágyfelszabadító levélen a versek írójának határozott vonásait felismernem, amint az íródeák által készített szöveg tervezetét több helyen átjavította. Az oklevélen Várday Kata aláírása szerepelt, és így kezdetben őt tartottam a kézirat szerzőjének. Az általa írott levelek között azonban hiába kerestem hasonló írásmódot, csak a hozzá címzett levelek között tűntek elő ismét a már ismert betűk. Így sikerült megállapítanom, hogy a verseket leánya, Telegdy Anna vetette papírra.”⁵

Telegdy Anna Kisvárdán született, Szabolcs megye török uralom alá soha nem került vidékének egyik legjelentősebb családjában.
Édesapjáról már esett szó, hiszen édesanyja Várday Kata első férje volt, Telegdy Pál.
Telegdy Pál 1605-ben meghalt, és Várday Kata másodszor Bedegi Nyáry Pálnak nyújtotta kezét. Anna tizennyolc éves, amikor 1609. szeptember 4-én mai szemmel elég különös és szokatlan módon férjhez megy mostohatestvéréhez, Nyáry Istvánhoz. Házasságukból egy gyermek született, Ferenc, aki azonban 1622. szeptember 1-jén áldozatul esett egy torokgyulladásnak. Ettől kezdve ő maga is sokat betegeskedett. Csontjainak nagy fájdalmáról panaszkodott. Szenvedésén nem tudtak enyhíteni, és kegyetlen gyötrődésektől elgyöngülten 1635. szeptember 17-én érte a halál. A kisvárdai kápolna kriptájában temették el, díszes faragott sírköve máig fennmaradt. Latin nyelvű sírfeliratát többször közölték, Geréb László magyarra is lefordította:⁶

Ó sors, ó, dühödött Párkák, könyörülni tudatlan,
nemde, lerontatok násznyoszolyám gonoszul!
Ó, te Halál, újból könnyes zokogásra fakasztál
s minden napjaimon gyászesetem siratom.
Anna, ki ágyamnak volt záloga, részese, dísze,
Anna: Telegdy-család fénye, dicső ki valál,
mily hamar elmúltál, - bár illatozál a minap még,
most hallgatsz, lehunyád föld kerekén szemedet.
Vissza kívánnálak még hozni, de tiltja hatalmas
Végzet, acélkapu áll, rejtve, szilárdan elém.
Rendeli majd Jézus: hamarost megyek én is utánad
és ugyanúgy nyugszom egy helyen is teveled. —
Elmégy már? Mégis híred marad, éltet a várban,
itt, ahol én mostan eltemetem tetemed.
Kedvelt lesz, sírod hantját aki tiszteli ígyen
és jámbor kézzel rójja a versezetet:
Itt nyugszik Nyáry István gróf hitvese, Anna:
lelke az égé lett, ám e helyen lakozik.

A kisvárdai vár I. emeleti kőtárában található a vörös márványból készített sírkő.

Dávid Zoltán a verseiről így ír: „Telegdy Anna verseit is szenvedései, súlyos betegségének fájdalmai ihlették, amint arról második versének hátlapján egy rövid, de sokatmondó feljegyzés tanúskodik: » írtam szörnyű fájdalmamban «. Bár valamennyi verse erős hitről tanúskodó vallásos könyörgés, alaphangja mindnek mélységesen szomorú, hangulatuk sötét, mondanivalójuk a bút és a bánatot variálja, csupa sóhaj és sikoly. Benne van a korabeli emberek tehetetlensége a korai halállal szemben, mely őt és annyi más társát oly fiatalon ragadta el.
A versek a Zichy család zsélyi levéltárában megtalálhatók. Címet egyik sem viselt, ezért sorszámokkal láttam el az árkusokra rótt négy verset. Telegdy Anna írása nagyon jellegzetes, erőteljes, különös formájú, kortársainak írásmódjától erősen elütő, régies hatást keltő.
A verseket aláírás nélkül kisebb-nagyobb javításokkal nagyalakú papírlapokra írta, a verssorokat elkülönítve, amint megkívántatik. A szöveg általában jól érthető, egy-két szó akad csupán, ahol a régies forma gondot okozott az átírásnál. A rímelésnél nem használta az e korszakban gyakori 'vala' formát, annál többször fordul elő a -val, -vel ragok összecsengése. Kettőzést nem ismer, és olykor egyes betűk kimaradnak, de szóhasználata meglepően színes és egyáltalán nem tükröz nyelvjárási sajátosságokat. Egyedül kisfiáról írva használja többször is a » Ferkőm « alakot.
Telegdy Anna nem nevezhető költőnek a szó mai értelmében, csak sokat szenvedő asszonynak, aki Istenhez könyörög, hogy enyhítse szenvedéseit, és megküzd a halál víziójával is. Ahogy azonban gondolatait versbe szedi, tudatos irodalmi törekvést árul el, melyről már 1623-ban tanúbizonyságot tett, amikor Csutta Miklós deákot levelében arra kérte, hogy a néki kinyomtatás céljára átadott elmélkedéseinek ügyéről adjon hírt. De erről tanúskodik a Zichy család levéltárában fennmaradt 146 levele is és azok a verstöredékek, amelyeket a missilisek hátlapjára írt. Ezért a 17. század eleji magyar költészet ismertetésénél Telegdy Anna nevét is feltétlenül meg kell említenünk.”

A költőnő négy ránkmaradt művéből a IV. vers átiratát ismertetem:

IV. vers — átírás:

Tudod, én Istenem, Te hív szolgád voltam,
Ez szomorú sorsban ha íme most jutám,
Halandó világban ha ideig laktam:
Elhidd, Istenemtől megboldogíttattam.

Sokaságú sereg, ki lám, idegyöltél,
Engem, régen sínlőt, hogy ím eltemetnél:
Emlékezzél arrúl, ki nem régen éltél,
Ezen jutalmad lesz, mintha sokat élnél.

sok sanyarúságban éltem ifjúságban, kedves virágában
Szolgáltam hívségben …⁷

A kuruc kor irodalmában kevés utalást találunk, ami városunkhoz köthető. Ismerős ugyanakkor egy kuruc ének, mely a Rákóczi-szabadságharc kezdeti szakaszában született:

Örülj Tokaj, Kálló, Kisvárda!
Tudom, mindenitek ezt várta,
Zsoldosaitok sem gondolták,
Hogy Kukkolit megpaskolták.

Az 1705-ben keletkezett Magyarország, Erdély hallj új hírt kezdetű ének fenti versszakában az 1703-as évek hadi eseményeit örökített meg a korabeli szerző. A nótát egyébként Dálnoki Veres Gerzson bevette a saját Kuruc krónika című művébe, de annak több versszakát ,köztük a Kisvárdát érintőt is — később elhagyta.

Irodalom és irodalmi élet a XIX. században és a XX. század elején

Időrendi sorrendben először Vécsey Benedek nevét említem, aki 1849-ben született Kisvárdán, tanítórendi áldozó pap és tanár volt. Tanulmányai befejezése után gimnáziumban tanított több helyen az országban, így Debrecenben, Nagykárolyban, Máramaros-Szigeten.
Önálló kötetei a Lantharangok (1873), Kebelhangok (1878). Irodalomtörténeti tanulmányait főként a gimnáziumi értesítők szülték. Jelentősebb: Mit kell tenni a tanuló ifjúnak magán óráiban és hogyan? (1877. gimnáziumi értesítő).
Werner Gyula Kassán született 1861-ben és Kisvárdán halt meg 1940-ben. 1890-ben lett a helyi polgári iskola igazgatója. Igen aktív szerepet vállalt a tanítás mellett a város szellemi életében is. A húszas években vezető egyénisége a város kulturális életének. A Kaszinó valószínűleg 1830-ban alakult, de hivatalos alapszabályát 1845-ben tették közzé. Werner Gyula megírta a Kaszinó 100 éves történetét, mely önállóan 1940-ben jelent meg. Külön is érdekes, hogy Széchenyi István felhívására városunkban már 1838-ban megalakult az Olvasó Társaság, melyet Farkas Ignácz szervezett meg. 1844-ben Casino-egyletté alakult. Hosszú tevékenysége megérdemelné a még behatóbb kutatást (dr. Margócsy József irodalomtörténész ajánlotta feldolgozásra). Ebben igen gazdag közművelődési tevékenység folyt.
1911-ig a fiú polgáriskola, később a leányiskola igazgatója lett. A kisvárdai evangélikus egyházközösség elnöke, az evangélikus templom építtetője. Sírköve is az evangélikus templomkertben található — némileg gondozatlanul. Könyvtára jelentős kultúrtörténeti gyűjteménynek tekinthető.

Városunkban volt iskolaigazgató Bán Lajos, aki 1873-ban született, 1902-ben került Kisvárdára és 1909-től lett igazgató. Tudományos munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia Wodianer-díjjal tüntette ki. Önálló kötete Temetési énekek gyűjteménye címmel jelent meg 1900-ban.
Szombati-Szabó István 1910-től lelkészkedett városunkban, s közben jelentek meg versei. Adyt tekintette példaképének, a Nyugat című folyóiratban is publikált. Két kötetét Tóth Árpád méltatta a Nyugat hasábjain. Az I. világháború után Erdélyben telepedett le, ott folytatta tovább költészetét, tagja volt a Kemény Zsigmond Társaságnak és az Erdélyi Helikonnak. Verseskötetei: Pirkadatkor, Szomorú fűzek alján, A halál szérűjén, Életem és A lavinák éneke.
Zsindely Ferenc városunk szülötte (1891), író és politikus volt, 1943-44-ben a Kállay-kormány kereskedelem- és közlekedésügyi minisztere volt. Irodalmi tevékenységét versekkel kezdte a húszas években, de jelentősebb sikereit prózai írásaival, főként vadász tárgyú elbeszéléseivel és regényeivel érte el. Művei: Isten szabad ege alatt (1932), Dunáról fúj a szél (1938), Samu (1941) és A hét cinke (1945).
1912-ben került a kisvárdai gimnáziumba Vári Emil magyar-latin szakos középiskola tanár, akinek közéleti, kultúrpolitikai munkája szintén jelentős. Tanári székfoglalója fontos irodalomtörténeti tanulmány, mely A mesterkedőkről címet viseli. Négy költőről, az úgynevezett debreceni kör XVIII. és XIX. század első felében élt tagjáról ír: Édes Gergelyről, Kovács Józsefről, Varjas Jánosról és Gyöngyösi Jánosról. A címbéli megjelölés azért ragadt rá, mert — mint Vári Emil fogalmazta – „a lantot nem simán”, hanem „kacskaringósan” kicifrázva pengették. A szerző célja a négy költő megítélésének újraértékelése volt. (A városi könyvtár helytörténeti anyagában megtalálható). Érdekességként megemlítem, hogy a két világháború között egy igen értékes pedagógiai gyakorlatnak tekinthető a pályakezdő középiskolai tanároknak a diplomamunkát bemutató előadása. Mayer György igazgatása alatt a tanártestület az 1912-es értekezleten nagy lelkesedéssel és figyelemmel hallgatta Vári székfoglalóját. A tanulmány nyomtatásában is megjelent, melyet sokáig — hibásan — doktori disszertációnak tekintettek. Pedig csak egy igen elmélyült irodalomelméleti, stilisztikai tanulmány volt és magas esztétikai értéket képviselt. De hasonlóan értékesek Császy László publicisztikai írásai is, melyek elsősorban a helyi lapban jelentek meg. Mindkét gimnáziumi tanárt a román megszálló csapatok 1919. május 3-án kivégeztek.⁸

Benőcs József római katolikus kántortanító és író volt. Bükkszéken kezdett tanítani, majd 14 évig Mezőnagymihályon működött. 1926-ban Szerencsre, 1930-ban Kisvárdára került. Pedagógiai munkássága mellett novellákat, cikkeket, riportokat írt, amelyeket főként a miskolci lapok, de egyes fővárosi orgánumok is rendszeresen közöltek (Miskolci Napló, Magyar Jövő, Magyar Család, Pesti Hírlap, Magyarság stb.). Önálló művei: Ismeretterjesztő előadások (két kötet, Eger, 1928; Miskolc, 1930); Vendégszereplés (színmű, Bp., 1936); Száz ünnepi és alkalmi beszéd (Bp., 1936).

Dénes György születésének ideje nem ismert. Írásai a 20-as évektől a Felső–Szabolcs című hetilapban jelentek meg. 1935 és 1938 között ő lett a lap szerkesztője. Szerkesztője és felelős kiadója volt az 1940-ben kiadott Kisvárdai Almanachnak. Zsidó származása miatt 1944-ben elhurcolták és a deportálásból nem tért vissza. Kötetei: Úttalan utakon (Kisvárda, 1932); Dalok és könnyek könyve (1995-ben Kondor Jenő költő írt tanulmányt utóbbi kötetéről).

A Bessenyei György gimnázium volt diákja dr. Virágh Ferenc (1907-1935). 1930-ban a jogtudományok doktorává avatják. 1927-ben megjelent verseskötete Tiszta szó kell címmel. Az ötven, jól válogatott költemény közül néhány a fővárosi lapok hasábjain került először az olvasók elé. 1934-ben megjelent Szépség című kötete. Újságíró-szerkesztőként is jelentőset alkotott, 1930-tól 1935-ig vezette, írta a Felső-Szabolcs című hetilapot. az újságban közölt riportjai is figyelemreméltóak — pl.: 1926-ban Kosztolányi Dezsővel folytatott beszélgetést, több riportja a Nyírvidékben jelent meg.⁹

Kevésbé ismert, hogy Mikszáth Kálmánnak is van köze városunkhoz. Két koldusdiák (1885) című munkájában olvashatunk a hírhedten nevezetes Krucsay Jánosról, a kisvárdai várkapitányról. A hozzá kapcsolódó történet ismert: feleségét hűtlenség miatt 1728 januárjában több tanú egybehangzó véleménye alapján pallos általi halálra ítélik. A halálos ítéletet a kisvárdai vár délnyugati földbástyáján hajtották végre. Az eset utóélete: néhány hónap múlva Krucsay újranősül, de bűntudata egyre erősödik. Vezeklése miatt a nyírbátori minorita templomban felállíttatta a Krisztus szenvedéseit ábrázoló Krucsay-oltárt, mely a mai napig látható.¹⁰ Újabban a vitkai illetőségű Balázs József írt drámát a történetről, illetve a Krucsay-oltár elkészítéséről A báthori advent címmel, melyet a Nyíregyházi Színház mutatott be 1983-ban; televíziós feldolgozás is készült belőle.
Kevesen tudják azt is, hogy a II. világháború idején közel másfél hónapig katonáskodott városunkban Szabó Lőrinc. 1940. augusztus 24-e és október 3-a között a Bocskai út 27. sz. alatti házban lakott. A kutatások azt igazolják, hogy Kisvárdán versek nem születtek. Később Galyatetőn (1940. október 20-30. között) piheni ki az egyenruhában elöltött fáradalmakat, és ekkor születik 11 katonaverse, közülük hat szól közvetlenül kisvárdai élményeiről. Ezek közül a legismertebbek: Búcsú, Álom a lőszerraktárban, A petneházi állomáson (később a Vidéki állomáson címmel jelent meg) és az 1940. szeptember 5-e Kisvárdán című vers. Ez utóbbi élménye a II. bécsi döntéshez kapcsolódik. 1940. augusztus 30-án 43.000 km² területet és 2,4 millió lakost csatoltak vissza Magyarországhoz, a költő ezt az eseményt köszönti költeményében.¹¹

A katonaverseknek azonban elég szomorú utóéletük lett: a szélsőjobboldal szerint egyáltalán nem volt elég hazafias lelkületű Szabó Lőrinc katonai költészete, ezért komoly támadást indítottak ellene. A jó barát, Illyés Gyula védi meg az alaptalan támadásokkal szemben. Érdekességként megemlítem, hogy később újra behívják az ún. lőszerkezelői katonai tanfolyamra 1942. március 7. és 14. között, de 1942. március 15-ét már Szófiában ünnepli egy íródelegáció tagjaként, melyben rajta kívül helyet kapott Nyírő József és Zilahy Lajos is.

A közelmúlt és napjaink irodalma

Tóth Béla irodalomtörténész is Kisvárdán végezte középiskolai tanulmányait, főként a felvilágosodás irodalmával foglalkozott, de jelentősek Ady tanulmányai is. Vajda László Bessenyei Györgyről írt tanulmánya 1942-ben jelent meg és 13 kötetben rendezte sajtó alá Móra Ferencről írt tanulmányait. Makay László középiskolai tanárnak elévülhetetlen érdemei vannak a helyi múzeum megalapításában, irodalmi művei közül a Fehérló fia műelemzést emelném ki. Bodnár Bálint mesegyűjtő és mesemondó több országos néprajzi pályázaton szerepelt sikeresen. Városunkhoz kötődő gyűjtésének címe: Kisvárdai jeles napok. Bodor Miklós költő városunk szülötte, öt önálló verseskötete jelent meg, Budapesten él. Boda István is Kisvárdán született, 1956 óta a Hajdú-Bihari Napló szerkesztőségében dolgozott. Két verseskötete jelent meg.
1992-ben vetődött fel a gondolat, hogy a Kisvárdához kötődő alkotók, neves avagy még kevésbé ismert költők és írók alkotásaiból egy antológiát jelentessenek meg. A munkának a szellemi gazdája és gondozója a Városi Könyvtár lett és a kötet Mégis tavasz címmel jelent meg. Szerkesztője Kondor Jenő volt.

Az előzőekben felsoroltakon kívül ebben található Bíró Ilona, Fazekas István, Fehérvári Béla, Gondos Gyula, Horváth József, Ölbey Irén, Takács Szilvia és Zajácz Zoltán alkotásai Szólnom kell még Bodnár Istvánról, aki középiskolai tanulmányait a Bessenyei György Gimnáziumban végezte, később a Kelet-Magyarország munkatársa lett. A napilapok mellett az irodalmi folyóiratok is közölték verseit. Az utóbbi években riportokkal, útleírásokkal jelentkezik – pl.: Barangolások Szabolcsban, Szatmárban (1991), Mezítlábas kisvárosom (Kisvárdáról), A mesék birodalmában (2008).
Gondos Gyula, a magyar-latin szakos tanárról azt kell tudni, hogy fontos irodalmi és kulturális missziót teljesít. Korábban több verseskötete is napvilágot látott, nyugdíjasként még nagyobb aktivitással vállal szerepet a város és a körzet szellemi életében. Az utóbbi időben inkább az esszéirodalom irányába fordította figyelmét, melyet két kötete is jelez: 2008-ban jelent meg A zengő labyrinth c. kötete és 2012-ben az Újraolvasva című tanulmánykötete.
Külön megemlítem Kondor Jenő nevét, akinek két verseskötete és Ratkó Józsefről írt kismonográfiája jelent meg (A félelem és remény költészete, 1993). Az utóbbi évek kiadványozásainak szerkesztői munkáját vállalta magára. A pályakezdő költők különösen igényelték a szakmai tanácsait. Költői pályájának végleges kiteljesedését korai halála akadályozta meg. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Bessenyei György Gimnázium 85. évfordulójára Májusi szél címmel jelent meg egy irodalmi antológia, melyben a gimnáziumhoz személyesen kötődő alkotók művei találhatók.
Bakajsza András irodalmár fáradhatatlanul dolgozik a két ismert költőnő életútjának, költészetének megismertetésén. Ölbey Irén dögei költőnőről, meseíróról igen tartalmas monográfiát készített, mely 2010-ben Ezüst-kék végtelen címmel Szabados István grafikáival illusztrálva látott napvilágot. Az anarcsi Czóbel Minkáról készített tanulmánya 2008-ban egy gyűjteményes kötetben jelent meg (A szülőföld, az otthon Czóbel Minka lírájában).

Egy „kisebbfajta irodalomtörténet” is kibontakozik a szerző, a kisvárdai TIT Egyesület névadójának, dr. Béres Józsefnek szentelt kötetéből. A kötet 2003-ban szépíróink dr. Béresért és cseppjeiért címmel jelent meg. 2012-ben ünnepelhettük a Béres csepp felfedezésének 40. évfordulóját. A budapesti ünnepségen is elhangzott Nagy Lászlónak a kutatóról szóló verse (Elhúllt bolondok nyomán). Igen értékesek továbbá Veress Miklós középiskolai magyartanár előadásai, melyet gyakran hallunk a Könyvtári csevegés keretében. Az utóbbi időben Mikes Kelemen és Czóbel Minka költészetének vizsgálatát állította középpontba.
És a költők, írók, irodalmárok sora folytatódik. Szerencsére vannak utódok. A mai ifjú titánok között Malmos Károly nevét említem. A középiskolai történelemtanár és néprajz szak végzettségű fiatal költőnek két verseskötete jelent meg, az utóbbi a Suttogó kép dallama címet viseli. A testvérvárosok alkotóival közösen szervezett rendezvényen Gondos Gyula és Deák- Takács Szilvia, a Spanyolnátha művészeti folyóirat szerkesztője, a Czóbel Minka Baráti Kör alapítója, prózaíró is bemutatkozott.

2012-ben a Béres József TIT Kisvárdai Egyesülete keretében szervezett Telegdi Kata irodalmi és társadalomtudományi előadássorozattal azt kívántuk elérni, hogy megismertessük az érdeklődőkkel városunk kulturális életét, benne a város irodalmi életének alakulását a kezdetektől napjainkig. De erre alkalmasak az évenként ismétlődő tudományos ülések, író-olvasó találkozók, könyvbemutatók és a Várday István Városi Könyvtár, valamint a Béres József TIT Kisvárdai Egyesületének közös szervezésében zajló, a 220. előadást meghaladó „Könyvtári csevegés” elnevezésű előadássorozat beszélgetései is.

(Az összeállítás a Telegdi Kata előadássorozat keretében elhangzott előadás szerkesztett változata.)

²Benda Kálmán: Nyáry Pál és Várday Kata levelezése 1600-1607. Kisvárdai Városi Tanács, 1975.

³Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája; Ajaktól Zsurkig, Nyíregyháza, Jósa András Múzeum, 1996. 61. p

⁴Horváth Iván: Telegdi Kata verses levele. In.: A régi magyar vers, 161-180. p.

⁵Dávid Zoltán: Telegdy Anna (1591-1635) ismeretlen versei. ,Irodalomtörténeti Közlemények, 1998. 102. évfolyam, 240.p.

⁶Kisvárda történetéből, cikkgyűjtemény, szerkesztette: Éri István, Sz.Sz.Megyei Tanács, 1954. 26.p.

⁷Dávid: Telegdy Anna (1591-1635) ismeretlen versei – Irodalomtörténeti Közlemények, 1998. 249. p.

⁸Kiss Ibolya: Császy László és Vári Emil, Kisvárda, 1987.

⁹Virágh Ferenc: Adatok Kisvárda történetéhez – szerkesztette: Ács Zoltán, Jósa András Múzeum, 1981. 3-11.p.

¹⁰Kecskeméti Gábor: Rettenetes utolsó szempillantás: www.uni-miskolc.hu/~philos/2008

¹¹Katona Béla: Szabó Lőrinc és Szabolcs-Szatmár, Pedagógiai Műhely, Nyíregyháza, 1992. 5. szám.