A tasádfői művésztelepről és nagyváradi Reperaj c. kiállításról

Nagyváradon a művészeti élet az utóbbi időben új helyszínnel gyarapodott: a volt Oradinum konfekciógyár óriási csarnoka kapcsolódott be a kulturális életbe, a nagyméretű képzőművészeti munkák bemutatásának ideális helyeként. Legutóbb, 2012. szeptember 24-e és október 24-e között itt rendezték — a nagyváradi Nemzetközi Rövid Drámafesztivál keretében — a Reperaj című kiállítást, melynek anyaga a tasádfői (Tăşad) művésztáborban készült, gyönyörű természeti környezetben. A tábor résztvevői Vioara Bara, Dorothea Fleiss, Dorel Găină-Gerendi, Adrian Judea, Mira Marincaş, Constantin Stan Neacşu, Oana Ramona Pop, Luiza Szabo és Vasile Tolan voltak. Magda Cârneci művészetkritikus megnyitó beszédében kiemelte, hogy ha ’89 előtt a kultúrán keresztüli ellenállásról beszélhettünk, akkor ma a festészeten keresztüli ellenállásról kell szólnunk. A forradalomtól eltelt 22 év alatt a művészeknek új, ugyancsak nem könnyű körülmények között kellett megtalálniuk identitásukat. A kiállított munkák a kreativitás szabadságáról tesznek tanúbizonyságot — hangsúlyozta.

 Adrian Judea építi szalmaszobrait

A művésztelepi együttlét — annak ellenére, hogy az alkotómunka elmélyülést, visszavonultságot igényel — sokak számára megtermékenyítően hat. A telepi közösségek általában közeli kapcsolatba kerülnek egymással, több táborban is találkoznak, összebarátkoznak, vagy éppen egymást, kollégáikat ajánlják meghívásra. Sokszor már várják ezeket a táborokat, a találkozás, együttműködés lehetőségét, hiszen ilyenkor kiszakadnak megszokott környezetükből, új benyomások érik őket, amelyeket ráadásul együtt élnek át és meg is tudják beszélni. A gondolatok, érzések megosztása is közelebb viszi az alkotókat egymáshoz. De közel kerülnek ahhoz a kisebb-nagyobb közösséghez is, amelyik befogadta a művészeket, kíváncsi rájuk, érdeklődéssel kíséri tevékenységüket és örül az eredménynek, az elkészült alkotásoknak. A tasádfői alkotóközösség tagjai jól ismerik egymást. Az idősebbek ismert művészek, évek, évtizedek óta járják a művésztáborokat, találkoznak közös kiállításokon. Ők maguk köré vonzzák a fiatalabbakat, tanítványokat. Itt a generációk között nem az ellentétek, hanem az érdeklődés a másik munkája iránt erős. Így aztán nem csoda, ha egy-egy közösségi alkotásban együtt vesznek részt, ahogyan ez történt most is: Vioara Bara, Adrian Judea és Luiza Szabo performanszukban a földdel, természettel való azonosulást mutatták be „Rögről rögre” címmel. Meztelen testüket helyi agyaggal tetőtől talpig bekenve mintegy kinőttek, feltámadtak a földből, váratlan és szokatlan módon, valamiféle archaikus rituálé táncát adva elő, s mintegy rátalálva az eredeti, természet adta szabadságra. De felfogható volt ez a tánc a holt anyagból készült szobrok megelevenedéseként is, újabb értelmezést adva az előadásnak. Erős, élő, dinamikától robbanó, expresszív előadást láthatott a közönség. Ugyanez az expresszivitás és feszültség jelenik meg a művésztelep kiállított munkáiban is.

Kiállítási enteriőr

Vioara Bara, aki a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Egyetem díszletfestő szakán végzett, és a nagyváradi színház munkatársa, saját, belső, mozgalmas és színes világát drámai erővel képes megmutatni. Mint mindig, most is nagy, valamiféle „feminin totemizmussal” jellemezhető vásznakat festett, folytatva azt az utat, amelyet a nyolcvanas években elkezdett. Munkáit a színek vad dinamizmusa és nyers ereje jellemzi. A magyar közönség nemrégiben láthatta két munkáját a debreceni Modemben is, a nagyváradi 35-ös Műhely kiállításán. Dorel Găină Gerendi munkáival együtt, aki e műhelynek alapítója és egyik lelke volt: e mostani, művésztelepi munka is folytatása az elmúlt évtizedekének.

Vioara Bara munkája

Dorel Găină Gerendi a Ioan Andreescu Képzőművészeti Főiskolán végzett, tehát a most divatba jött „kolozsvári iskola” neveltje és képviselője, s jelenleg is ennek az intézménynek a professzoraként dolgozik. Óriási kreatív erő és modernitás mutatkozik meg munkáiban, de költőiség is. Elsősorban fotóművészként ismert, de tevékenysége egyéb képzőművészeti területekre és művészeti határterületekre is kiterjed. Számos művészeti esemény kezdeményezője, hiszen kifogyhatatlan ötletekben és barátokban, a szatmárnémeti, évenként megrendezett „Kis herceg” kiállításnak és happeningnek is egyik fő alakja. Különböző technikákkal dolgozik. Az Oradinumban két nagyméretű installációja mellett „képobjektjeit” láthatjuk. Munkáit drámai színek jellemzik, a vörös és a fekete vív egymással. Címei is kifejezőek, pl. „Kerti ültetési ének annak a kertjében, aki szeretné megkapni”. Felhasznál talált tárgyakat is, pl. Fordított óra c., Adrian Judeával közösen készített aszamblázsukon vagy Eszembe jutott nagyanyám háza c. munkáján.

Dorel Găină: Ég és föld azonosítása

Dorel Găină és Vioara Bara: Szürke szív tangója

fotóakcionizmus, digitális asszamblázs, 60x60 cm

Dorel Găină: Kerti ültetési ének annak a kertjében, aki szeretné megkapni

installáció, vászon, akril, fa, kő, 120x200x80 cm

Adrian Judea befogadása a hivatásos művészek közé nyitottságukat és előítélet-mentességüket bizonyítja. Judea foglalkozását tekintve orvos, komoly pozícióban. De képzőművészeti érdeklődése, alkotóvágya és -képessége erős. Szalmabálákból épített nagyméretű alakokat, a befogadót kétféle gondolati úton is elindítva: visszavíve a régmúlt meséinek világába, vagy éppen az androidokat juttatva eszünkbe. Munkáin ember formájú alakokat ábrázol, eredeti őserővel, egyesítve a gyermeki látásmódot és a primitív, több ezer éves kultúrák tapasztalataiból kiszűrt ismereteket.

Adrian Judea: Személy V, VI, VII

olaj, vászon, 136x220 cm

Vasile Tolan szintén a kolozsvári és a bukaresti képzőművészeti intézményben végezte tanulmányait. Munkáit számos múzeum és magángyűjtemény őrzi hazájában és külföldön is, képeivel rendszeresen részt vesz a nagy nemzetközi kiállításokon. Az absztrakt gesztusok, a ritmus és visszafogott színvilág jellemzik, egy-egy intenzív, élénk színű hangsúllyal teszi erőteljesebbé a képi világot.

Vasile Tolan: Jelek

Dorothea Fleiss nemzetközileg ismert az USA-tól Kínáig. Maga is számos művésztelep életre hívója, fenntartója, szervezője, vezetője, kiterjedt képzőművészeti kapcsolatrendszerrel. Művészetét az expresszivitással lehet a legjobban leírni. Bátor színhasználat és spontaneitás jellemzi, gyakran fest „színállapotokat”, energiával és életörömmel teli képei gazdag érzésvilágról árulkodnak.

Dorothea Fleiss: Lila állapot II és III

akril/papír, 100x70 cm

Constantin Stan Neacşu kompozíciói egyszerűek, minimális, tömör gesztussal. Gyakran alkalmaz helyben talált szerves anyagot, pl. szénát ragaszt a vászonra, ezt élénk, sűrű festékkel színezi, mozgalmas textúrát képezve.

Constantin Stan Neacşu: Az én univerzumom

akril, széna, vászon, 80x80 cm

Luiza Szabo vastag, házilag készített, robusztus papírra dolgozott, fekete és színes tussal, akrillal, néhány egyszerű vonallal hozva létre finom lényeinek sajátos világát. Ő is dolgozott talált anyagokkal, fahasábokat és -kúpokat festett be installációjához.

Luiza Szabo: Mindet kézbe vettem és sorba raktam

kézzel készített papír, vegyes technika

Oana Ramona Pop álmait festi vászonra, festékkel átitatott vászondarabokat applikálva a felületre, így kollázsszerű, elvont képek jönnek létre. Sok vöröset használ, fehéret és feketét. Számos asszociatív lehetőséget kínál a befogadónak ez a piktúra.

Oana Ramona Pop: Álom I és Álom II

akril, vászon, kollázs, 60x60 cm egyenként

Mira Marincaş a kiállítók közül a legfiatalabb. Dorel Găină tanítványaként könnyed, kromatikus műveket hoz létre. Fotói finom szövésűek, a természetnek rejtett elemeit tárja fel, ily módon új realitást teremt, a sajátját.

Mira Marincaş: Belső csendek II-VI

digitális fotók, 50x70 cm egyenként

Összességében elmondható, hogy a tasádfői művésztelep alkotói közössége expresszív, erős és szabadságot sugalló kiállítást hozott létre, amelyre a kiállítás helyszínét adó óriási csarnok kitűnő rálátást, hangulatot biztosított.