Jó lett volna valamikor,

de mégsem tetted.

Te birtoklod

a nagyszobában a csendet.

A belváros, a nyár a combodon −

játék, amit azóta is játszunk,

elsuhan hirtelen valami,

amiből csak mi látszunk.

Hajtogasd ki az utcákat,

gondolj a tollkönnyű sötétre a parkban,

az akvarell-kék fákra,

egy estére, mikor majdnem meghaltam;

jó lenne csak éppen létezni

szélben, kézitükörben,

földre hulló tárgyban,

lobogó arcok tüzében, pengeélben,

elhatározásban.

A cigaretta íze a szádban;

rá kéne most gyújtani,

az arcodba fújni pár évet,

egy elcsuklott szót valamikor kilencvenvalahányból,

hogy ne találhass ellenérvet.

Furcsa, hogy még tart; azt mondtad, nem

lesz folytatása, mégis itt vagy még:

egy fél pár cipő az ágy alatt,