Ügyvéd: P.Z. úr segélyen élt. Immár több mint egy éve, és ezért háááát (itt megakadt a védő hangja), hááát nem voltak barátai, szociális kapcsolatai sem voltak. Jó-jó, ismert egy csomó embert, de azok csak futó ismeretségek voltak, parki ismeretségek, afféle namivanveled? Nem volt senkije, kvázi mert: feleség el, gyerek el. Vagyis egyedül élt. Külső kerületben, Török utcában. Ez külváros, lakótelep, panelházak, bandák, munkanélküliek. És kikapcsolták nála az áramot, sötét volt a lakásban, és a sötétség megterhelő, a lélek szenved a sötétségtől. Ideig-óráig volt kapcsolata egy nővel, az a nő szenvedélybeteg csoportot vezetett egy alapítványnál. Belváros, pince, önsegélyező szervezet, csoportterápia, alkoholisták, szexfüggők, éhes drogosok. Igen, a nő ott vezetett hetente kétszer beszélgetős csoportot, ide járt a tanár úr. Itt ismerkedtek össze, és a nő azt mesélte, hogy egyszer éjjel telefonált neki a férfi, és azt mondta, nem bírja tovább, inni fog (vodkát-pálinkát), ha nem jön el hozzá azonnal, és erre a nő, pedig az ilyesmi tilos, mégis kocsiba ült, kiment hozzá. A lakására, de persze ez a kapcsolat inkább ártott neki, mint használt.

Nő(1): Ült a sötétben, kérem, apatikusan. Kérdésre nem válaszolt. Nem volt részeg, akkor még nem fogyasztott alkoholt, megállta, hogy ne igyon, emlékszem, megnyugtattam, simogattam, vigasztaltam, és másnap délben mentem vissza hozzá, akkor már jobban volt, írásokat mutatott. Elmesélte, hogy tanár volt, és maga írt önmagának dolgozatokat, ilyet még nem hallottam, érdekesnek találtam, hogy valaki önmagának írjon dolgozatot, majd kijavítsa azokat, és szigorúan osztályozza is. Ez reflektáló, ez jó, ebben van erő, igen, szerette a történelmet, a hősöket. Akik nincsenek ma, mondta, pedig kellenének!

Az öreg bíró maga elé vette a gyűrött papírt, melyen ez állt:

Kézirat: Mi is a történelem? Erkölcstelenségek, hősiességek sorozata, szerintem. Ilyet tanár nem mondhat, ezt mondta az igazgató. Miért nem? De azt igen, hogy az emberiség története maga a történelem? DE én NEM EZT mondtam. Mondhattam volna, hogy a történelem összefügg az idővel, de nem ezt mondtam. Az ilyen tanárnak nincs helye iskolában, tantestületben, hörögtek nekem a tanárok.

A bíró fáradtan intett, a kerületi kapitányság munkatársa lépett elő, megköszörülte torkát, és beszélni kezdett.

Nyomozó: Beszéltem a kollégáival az iskolából, mondták, konok tanár volt, az örök morgolódó, és apróságokon bebarmult. Veszekedett, bomlasztott, így mondták a többiek, igen, elveszítette az önuralmát… És micsodát veszített el még? A családját is, igen, tulajdonképpen mindenét, az egész életét.

Ezen a ponton elhallgatott a fiatal nyomozó, és P.Z., a vádlott, aki addig nem szólalt meg, felállt, beszélni kezdett a vádlottak padján.

P.Z.: Volt családom! Tanár voltam! Szerettem tanítani! Történelmet. Spartacust, igen, Luthert, a hősöket, akik egyedül voltak, és nekimentek a világnak, igen, tanár voltam, és nem szerettem a közösséget, a közösség reguláz, bíró úr! A közösség megfoszt, de azért lettem tanár, mert a tanár egyedül áll a tömeg előtt, és meggyőzi azt a jobb világról. A tanítás: menni a bizonytalanba, a fáradt unalomba, butaságba, a tanterem csatatér… Hogy szorítkozzam a tényekre? De nekem ezek a tények, jó, legyen hát! Átszervezés jött, a K. gimnázium bezárt, engem átraktak egy másik iskolába! Ott kőműveseket, szőnyegszövőket képeztünk, a közeli iparvárosból diákok özönlöttek az épületbe. Egész nap visszhangzott az üvöltés a folyosón, „adj már 1 cigit”, volt WC-zsarolás, alattomos ütés, a „senkisemlátta, nekimentem az ajtónaktanár úr”, volt drog is, pillangókés, tanárúúúr, adja már meg azt a kettest, jaaa, nem adod? a parasztarákostakarodj anyádba, és, persze, dühös lettem, visszafordultam, mit mondtál, te takony, de jött a szemberöhögés. Mondtam az igazgatónak a fegyelmi tárgyaláson, hogy én itt minden nap csak vesztettem, nem bírom, és nem tanítok ilyeneknek olyat, ami nekem szentség. A történelem, a hős pedig az. Így buktam el. Nem tudtam alkalmazkodni.

A bíró figyelmesen hallgatta a férfit, majd leintette, és szólították az iskola dolgozóját, és  a férfi hajlongva jött, hajlongva beszélt.

Portás: Reggel bejött az iskolába, veszekedett, hogy a kollégámmal miért árulunk DVD-ket a diákoknak? Igaz, árultunk, keveset fizetnek egy portásnak, de nem pornót, vígjátékot adtunk, akciófilmet, horrort néha, a gyerekek szeretik a filmeket, kell nekik, ha fűrészelik a lábat az alagsorban, az nem komoly, a filmekben néha gyereket mentenek gyilkos elől, bármilyen is lehet ma a hős, jó-rossz, a gyerekek vágynak a példaképre! Emlékszem, P.Z. egy diákkal úgy üvöltött a lépcsőházban, a fiú nem köszönt neki, pedig hát köszönt, nekem mindig köszönnek a gyerekek, és a tanár úr meglökte (megütötte durván?) azt a diákot, a gyerek meg falnak zuhant… Nem tudom, senki sem látta. De a fal véres volt. Az igazgató úrral összeveszett, pedig az igazgató úr rendben van, nem bánt senkit, keveset jár az iskolába, a felesége beteg, izombénulás, P.Z. persze ivott is, érezték a leheletén a diákok is az alkoholt, a rágógumi nem segít, de ezt a pedagógus nem tudja.

És ekkor a kövérkés, fiatal ügyvéd élete első olasz öltönyében felugrott, ingerülten szót kért megint, majd hangosan felolvasott P.Z. lakásában talált irományaiból:

Kézirat: Mi a történelem? Hannibál? Akhilleusz? Héraklész? Nagy Károly? Mi tehát a történelem? Nem tudni. Historia est magistra vitae, ezt a szállóigét ismételgetni kell, az élet és a történelem kapcsolata fontos, meg azt is mondtam, hogy a történelemírás nem képes leképezni hitelesen a történelmet, sok a hamis forrás, hazudtak a múltban is. Igen, erről gondolkodtam az üres lakásában, tényleg, idővel eladtam a bútorokat a közeli piacon, és javítottam saját dolgozataimat. Hősökről írtam, Arminiusról, Fra Diavolóról, és arról, ha baj van a világban, hősökre van szükség. Hiszen a gondoktól függ a hős személye, és gondból van ezen a világon elég. Valaki azt mondta nekem, hogy végtére ugyanazt írja az ember. Hogy mit? A konstantini fordulatot? Azt is.

A fiatal ügyvéd elhallgatott, lassan körülnézett, a teremben nevettek az emberek, zavart elme ír ilyeneket. Az éhség, a nélkülözés megzavarta védencét, hangokat is hallott, fűzte  hozzá az ügyvéd, de a bíró leintette, és ekkor a barátnő barátnőjét szólították a folyosóról.

Nő(2): Valami lakótelepen élt a tanár úr. Kint a bánatban. (Itt nevetett.) Fia volt, és P.Z. azt mondta, a fia fontos neki, meg a felesége is, de annyira nem, hogy könyörögjön, mert azt is mondta, a szeretet imádkozhat, de soha ne könyörögjön. A barátnőm ideig a szeretője volt. Igen, a barátnőm fiatalabb volt nála, de a barátnőm nem akar gyereket, nem akar családot, a barátnőm tanulni akar, mindene a tudomány. A lélek! Barátnőm fegyelmezett lány, jó családból származik, apja igazgató, anyja ügyvéd, a barátnőmnek szép lakása van, szülei autót vettek neki, barátnőm nem iszik, nem drogozik. Abba a függő klubba azért járt le, mert kellett a diplomájához a praktikum, de aztán bevallotta, a klubban vonzódni kezdett a koszos, elvadult lelkekhez. A barátnőm így nevezte őket. Koszos lelkek! És jött a tanár úr, telebeszélte a fejét arról, hogy a lélek elvesztése a legrosszabb, ami történhet velünk. Barátnőm hitt neki, elveszítette a józan ítélőképességét. Szomorú történet ez, nem volt ez közöttük szerelem, hanem kellesz nekem, gyenge vagyok, és ha segítek rajtad, jól érzem magam. Igazi urbánus viszony.

És a barátnő lehajtotta a fejét, mosolygott.

P.Z. mozdulatlanul hallgatta a tanút, nézte a falat, a címert, benne a kettős keresztet. Szívesen szólt volna arról, hogy talán ezért nem kellene olyan dolgokkal foglalkoznunk, mint pl. Jézus pere, vagy a konstantini fordulat. Hogy minden másképpen lett, mint azt akartuk. Igen, minden másképpen lett nálam is.

De P.Z. csak nézte a falat, a címert. És ekkor az ügyész (46 éves, két gyerek apja, elvált) felállt, és azt mondta, mégis hallana P.Z. volt barátnőjétől ezt meg azt. Hogy is volt a hősökről például? Jöjjön ki megint előre, és a barátnő ismét előlépett, beszélni kezdett.

Nő(1): Nem csoda, hogy labilis volt. Aki éhes, labilis. Ő meg éhes volt, dühös, depresszív. Agresszív és csupa szív is, persze. Azt mondta jó, ha vele vagyok, ha ott alszom nála, jó, ha érzi a hajam illatát… És hogy miket írt a dolgozatokban? A hős jelleme is fontos, mondta mindig, nemcsak tettei. A teljesítménye, ahogyan bebeszélik nekünk. És magyarázta, hogy bizalmatlanok az emberek a hősökkel szemben. Mért? Mert a szót ellopták, az értelmét elvették, hogy pl. lett a munka hőse. Tudom, zavaros ez így, és a legszörnyűbb, hogy én, mint pszichológus, nem vettem észre, hogy a vádlott beletartott a feladásba.

Ezen a ponton a tanú sírni kezdett, az ügyész megnyalta érdes nyelvével az ajkát, majd délre járván, mindenki éhes lévén, az öreg bíró 1,5 órás ebédszünetet rendelt el. Mindenki megkönnyebbülve áradt ki a teremből, P.Z.-t pedig visszakísérték a cellába.

A vádlott ügyvédje a közeli büfében ebédelt, és ott az asztal fölé hajolva átfutotta az alább következő aktát.

Jegyzőkönyvszerű: A P.Z lakása: XX. kerület, T.F. utca 45., 9 emeletes panelépület, a lakás a földszinten található, az egyik szobaablak betört, a lift után jobbra kell menni, a folyosói üvegajtó mindig zárva, a folyosón két lakás található, a 4-es szám alatti P.Z. tulajdonában lévő ingatlan. A lakást jelzálog terheli, banki kivonat mellékelve. A lakásban nincs áram, ez nehezíti a helyszíni vizsgálódást. A lakás területe 52.4 nm, konyha, fürdőszoba, a nagyszoba és két félszoba. A konyhában csak a gáztűzhely és 1 db. hokedli található. A konyhabútort teljesen kitépték, és a nagyszobát kivéve a lakás bútorozatlan. A mennyezeten szennyeződés. A szőnyegpadló elázott, büdös. A nagyszobában heverő, asztal, 2 db. szék. A ruhás szekrényben ruhák, szerszámok, könyvek, konyhai edények. Az egyik kisszobában összetört bútorok darabjai. A padlón papírlapok hevernek szerteszét, a fotón látható a lakás állapota. A fürdőszobában, a mosogató alatt műanyag vödörben volt sörétes puskához való lőszer, db. 2 rugós kés. Kép (JPEG formátumban) mellékelve. És az egész lakásnak végtelenül szegény szaga van.

De ezt az utolsó mondatot nem írták bele a rendőrök a jegyzőkönyvbe.

A szünet után új tanút szólítottak.