A recept

Tudás, Tapasztalat, Tehetség. Nagyjából e három T-re van szükség minden alkotó tevékenységhez. A Tudás azt takarja, amit megtanultunk másoktól: anyáktól, tanító bácsiktól, esti mesékből, könyvekből, blogokból. A Tapasztalat abból áll össze, amit megtanultunk az életből: iskolaszünetekből, utazásokból, barátságokból, szerelmekből, hétköz-, vasár- és ünnepnapokból. A Tehetség pedig ahhoz kell, hogy az előző kettőre építve olyat hozhassunk létre, amit érdemes lehet másoknak átélniük és így tanulniuk belőle. És ez alól a gasztroblogok sem kivételek.

Hozzávalók

A jó gasztroblog receptje tehát így kezdődik: végy egy nagy tudású, sokat tapasztalt és tehetséges bloggert. Akiről így elmondható: 1. Nagyjából olvasott mindent, amit érdemes, vagy legalábbis tudja, melyik stelázsira kell nyúlni, ha más tudását akarja a tejbe aprítani. 2. Ült már kemencepadkán, amelyben kenyeret sütöttek; szólított már meg pásztort slambuckészítés közben; szeretett már bele marhalábszárba a hentes pultnál, de ellent tudott neki állni, s kitartott az eredetileg eltervezett dagadó mellett; magabiztosan képes kijelenteni, hogy a balin húsa bizony jellegtelen. 3. S végül, de nem utolsószószban, úgy képes blogba önteni a fenti apróra vágott, majd könnyű tűzön megdinsztelt tudást és tapasztalatot, hogy közben beszippanthatóvá válnak az illatok, könnyeztetővé a hagymakarikák, s a szerveren keresztül is hólyagosítóvá a forrósított platni.

Aperitif

A fentiek ismeretében érthető, hogy hiába is keresnénk tinédzser gasztrobloggereket − és nem csak azért, mert még nem tanultak meg főzni. Utóbbi ugyanis, bár kétségkívül nem szükségtelen, valójában elégtelen feltétele e szép hivatásnak. Ahogy a legendás párizsi séf, Gusteau mondja a L'ecsó című megkerülhetetlen kartondarabban: Főzni bárki tud! Ez persze, mint ott is kiderül, bonyolultabb (egyszerűbb), mint elsőre gondolnánk, de ettől még igaz: ha kifogástalan a karalábé levesed, attól még nem lesz belőled mértékadó gasztroposztoló. Mert ehhez több kell. Úgy is mondhatnánk: pokolra kell annak menni, aki csülökpéknét akar feltölteni…

Menü

A gasztroblog-mezőny roppant változatos, aminek csak örülhetünk, hiszen, mint tudjuk: varietas vegeta delikát. Villantsunk fel néhány alaptípust, amelyek persze általában diffundálnak. 1. A szikár. Recept, és semmi más! Az olvasót nem a körítés érdekli, hanem az, hány evőkanál szezámmag kell a kínai mézes csirkébe: három. 2. A tematikus. Ne essünk szét, mint a harmadnapos rizskók, koncentráljunk! A cukormentes palacsintáktól a mongol konyhán át a 17 percen belül asztalra varázsolható legényfogókig. 3. A mellékes. A hagyományos személyes blogban, az élet egyéb rögös útjai mellett, időnként felbukkannak a gasztronómia ingoványos ösvényei, amelyeken jólesik eltévedni egy kicsit. 4. A gyógyító. Fogyjunk csicsókával! Barnuljunk vadgesztenyével! Hogyan kerekítsünk koleszterinszegény disznótorost? 5. Az egzotikus. Miket süthetnénk olyan alapanyagokból, amelyeket csak Kelet-Indiából lehet beszerezni? Hasznosítható-e a lápi póc hátúszója? Curry alapú bajuszpakolások férfiaknak. Könnyen, gyorsan szarvasgombából! 6. A küldetéses. Több márnát az asztalra! Ginzeng alapú húsételek. Ne hagyd kipusztulni a pongyolapitypangot, vágd inkább fel salátának! 7. A historizáló. Mit adtak fel desszertnek Dobzse László udvarában? Poncius Pilátus konyhája. Hirtelensült mamutételek. 8. A vizualizáló. Nem az íz a fontos, hanem az ív! Fotók a lilahagyma-makróktól a szegfűszeg ornamentikáján át a becsillanó telítetlen zsírsavakig. 9. A technológus. A rántáskészítés két kihagyhatatlan lépése. Négy sarkalatos pont, amire különösen ügyeljünk az élő homár feldolgozása során. A bosnyákmeggy-dzsem útja a magozástól a szalicilig. 10. A hagyományőrző. Nyereg alatt puhított muflonételek. Hatvanhat főfogás puliszkából. Frissítő turmixok jaktejből. 11. A nemzeti. Paprikás csirke, változatosan. Süssünk-főzzünk tarhonyából! Ungarische Goulash Spezialitäten. 12. Az uniós. Francia hagymalevesek. Olasz antipaszták. Svéd gombák. Spanyol bikaraguk. 13. Az irodalmi. Halételek Hemingway műveiben. A hamuba sült pogácsa fejlődéstörténete a magyar mesekincsben. Szindbád kedvenc étvágygerjesztői. 13+1. A sztorizós. Most akkor van-e töke a kakasnak? Amikor Krúdy argentin mustárt kért a japánkacsához… A minap leülök a Machu Picchu lábánál, s megkérdem a pincért: láma van-e máma?

Bekukkantás a hűtőbe

A sort a végtelenségig folytathatnánk, a gasztronómia egyik alapvonása ugyanis éppen a végtelenség: 1. Térben (észak, dél, nyugat satöbbi). 2. Időben (múlt, jelen, jövendő). 3. Vertikálisan (fekete bors, rántott tök, mangalica nyárson). 4. Horizontálisan (krumplipüré, csipsz, sztrapacska, krumplipaprikás, mákos nudli, krokett, rakott krumpli, szilvás gombóc, slambuc, olasz burgonyasaláta, hagymás tört krumpli, burgonyás lángos, krumplifőzelék, Grenadír Mars!). 5. Meg még a kukta tudja, hogyan.

Körülnézés a spájzban

A Menü fejezetben megismert archetípusokat lehet jól és rosszul szervírozni. Az igazi gasztroblog azonban mindezeket egyszerre tálalja fel, méghozzá kiválóan − mi több, szellemesen. Na, és ezen a ponton végre kibújik a botmixer a zsemlemorzsás zsákból! Nem kevesebbet állítunk ugyanis, minthogy az erős hazai mezőny egyik üdvöskéje, a kissé fura, bár stílusos elnevezésű „saját levében” blog igazi gasztroblognak mondható. És hát akkor mondjuk is annak. Ennél többet talán nem is kellene mondanunk, de azért egy recenziónál mégsem járja, hogy az „alany” egyetlen mondatban bukkanjon fel csupán. Nézzük, mit is mondhatnánk még? Nos, a „saját levében” gasztroblog 2008 januárjában indult, mint nagy ígéret, s mára egy beváltott ígéret lett belőle. A több mint félszáz rajongóval büszkélkedő netnapló két év alatt másfélszáz bejegyzési tételig jutott, ami nagyjából havi fél tucatnak felel meg. Vagyis szószátyársággal, mennyiségi szemlélettel aligha vádolható. Marad tehát a minőség és az ízkomplexitás.

Sajtcédula

http://sajatleveben.blogspot.com

Mindent a levesbe

Igazolandó summás verdiktünket, vegyük sorra, miféle frappáns válaszokat ad hevenyészett tipológiánk kihívásaira a „saját levében” blog anonimitását makacsul őrző szerzője. 1. Szikárság. A bejegyzések zöme, tipográfiailag is elkülönítve, precíz recepttel zárul: kidekázott dózisok, köténycselek, mesterfogások − egyes szám első személyben. 2. Tematikusság. Ez itt antitematikaként érhető tetten: minden jöhet, ami szemszájnak ingere, amire alkalom adódik, vagy amivel egy plat(ni)formra lehet kerülni. 3. Mellékesség. A személyes élet, a jelenkori élményektől a múlt fedője alól kikandikáló emlékképekig, erősen átszövi a bejegyzések matériáját: hol előéletül, hol apropóul, hol következményül szolgálva a konyhai momentumokhoz. A szereplők között fel-feltűnnek a kert madarai, továbbá a főzési fázisokat árgus szemmel vizslató kismacska, Findusz. Az egyéb lények − családtagok, vendégek − elsősorban végfogyasztói mivoltukban, éhes rezonőrként vannak jelen. 4. Gyógyító törekvések. Az afféle influenza elleni elixírek, mint az ecetes torma és az ecetes céklasaláta kimerítő exponálása, vagy épp a Gyógyleves beteg bloggereknek című bejegyzés önmagukért beszélnek. 5. Egzotikum. A blog beidézi Kossuth Lajos 1878-as keltezésű levelét, amelyben így ír: „nincs étel, melyen a paprika nem javítana, tán még az ananász-fagylalt is jobb paprikával”… Vagy ott van példának okáért a hordozható lecsó receptje. 6. Küldetéstudat. A szerző nyilvánvaló célja az irodalmi szakácskönyv műfajának online felélesztése és művelése. Túllép a mai fúziós kocsmán, s részben visszanyúl a magyar gyökerekhez (sárgarépa?), részben bekopogtat a szűkebb és tágabb térség konyháiba egy csokor zellerlevélért, egy pakli muffinkapszliért vagy egy vájdling fejes salátáért. 7. Historizálás. Jókai-bableves Jókai születésnapján, egy 1868-as svábhegyi lakoma részletes citátumával. A császármorzsa variábilis keletkezéstörténete, monarchikus felhangokkal. 8. Vizualitás. A bejegyzéseket hangulatos és főzésre ingerlő saját fotók kísérik, könnyen emészthetővé téve az élményt. Szemléltetésül lásd a recenzens által képtöredékekből mixelt ÍnycsikLandArt című kompozíciót. 9. Technológia. A zománcos bogrács plusz fakanál versus vasbogrács plusz fémkanál tradicionális dilemma kifejtése és feloldása; a mézeskalács-fabrikálás trükkjei; lekvárfőzési kiskáté. 10. Hagyományőrzés. Az egyik legerősebb vonal a blogban; néhány illusztráció, ábécérendben: dorozsmai molnárponty, dödölle, kakaós csiga, lőcsei marhagombócleves; palócleves; sült keszeg; töltött paprika; töpörtyűs pogácsa. 11. Nemzeti jelleg. Szerzőnk egy március 15-i találkozóra kokárda-költeményt álmodott: fehér camembert sajt, apróra vágott piros és zöld paprikával töltve. Egy másik nemzeti ünnepre Kossuth-kifli sült. És akkor még nem szóltunk a hortobágyi pásztortalálkozóról tudósító ízriportról. 12. Uniós kötődés. Gasztrokaland Párizs gyomrában; dalmáciai (még csak tagjelölt!) bolyongás az ajtó előtt felejtett flekkensütők és a ribarnica érintésével; siklótúra az alpesi síparadicsom parazsa felett forgó malachoz; korcsolyás körítés Bohumil Hrabal sörsátrában a 11. Arnolfini Fesztiválon; mélyfúrás egy svájci (kvázi uniós) sajtkészítő kisüzemben; vacsora egy XVIII. századi genti épület restaurantjában, vadlazacos üdvözlőfalatkákkal; Bonaparte sör egy waterlooi kiskocsmában. 13. Irodalom. Sűrűn váltott nyitóidézetek a blog navigáló sávján, Csokonaitól Berdán át Váncsáig. 13+1. Sztorik. Bőven mérve, ízesen prezentálva. Ott van például a henteskaland a szerelemgolyókkal, egy emlékezetes tökös-mákos rétes a visontai erőmű parkolójából, és mindennek a tetejébe egy felejthetetlen nyelvtörő: „Mit szúrsz s sütsz kis hústűsün? Hűs tűrt húst szúrsz s sütsz kis hústűsün?”

Desszert

Enni − inni − olvasni − írni. E négy szó a „saját levében” gasztroblog szlogenje. Ebből az „enni” a Tapasztalatnak feleltethető meg, az „olvasni” a Tudásnak, az „írni” pedig a Tehetségnek. A negyedik meg csak azért van ott, hogy jobban csússzon…